2p

Így négy klub marad az ESL-ben: a Barcelona, a Real Madrid, az AC Milan és a Juventus.

A hat angol labdarúgóklub után szerdán a spanyol Atlético Madrid és az olasz Internazionale is visszalépett a hétfőn bejelentett Európai Szuperligában (ESL) való szerepléstől.

A spanyol fővárosi egyesület közleményben jelentette be, hogy nem kíván részt venni a tervezett bajnokságban. "Az Atlético vezetése a szerdai ülésén úgy döntött, hogy nem vesz részt a tervezett versenysorozatban" - írta a madridi egyesület, hozzátéve, hogy hétfőn még olyan körülmények között határoztak a csatlakozásuk mellett, amelyek most már nem állnak fenn.

Az Internazionale azt közölte, "elkötelezettségünk a futballipar fejlesztése iránt az összes részvényesünkkel együtt változatlan marad", és hangsúlyozta, a sportágnak "az az érdeke, hogy versenysorozatait folyamatosan fejlessze". A milánói klub egyben csatlakozott az Atléticóhoz, és jelezte, hogy nem kíván részt venni az ESL-ben.

A 12 csapatos Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között angol, olasz és spanyol klubok voltak, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett ESL-lel szemben.

Elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Ezután az ESL szerda hajnalban közleményben jelentette be, hogy "átalakítja a terveket", ugyanakkor jelezte, határozottan kiáll azon célja mellett, hogy egy új európai versenysorozatot hozzon létre, mert "a jelenlegi rendszer nem működik."

Az Atlético és az Internazionale visszalépésével négy klub, az FC Barcelona, a Real Madrid, az AC Milan, és a Juventus maradt még hivatalosan tagja a Szuperligának, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna. Az ESL elnökének Florentino Perezt, a Real Madrid elsőszámú vezetőjét választották meg.

Címkék: Vállalat ESL
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Profitboom, forgalomcsökkenéssel: erre volt képes az Ericsson
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 12:55
Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
Vállalat A Tesla-vezér minden tizedik dolgozót kirúgja
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 15:12
Egy vállalati belső levél is kiszivárgott, amelyben Musk lényegében elbúcsúzott az érintettektől.
Vállalat Jókora gyomrost kapott az Apple
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:32
Legnagyobb riválisa vitte be az ütést.
Vállalat Emelt osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:34
Egy rekord év után.
Vállalat Horvát céggel kötött üzletet a Mol
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:12
A Janaf kőolajvezeték-üzemeltető 2,2 millió tonna kőolajat szállít 2024 végéig.
Vállalat Nagyon jól megy a Duna House-nak idén eddig
Privátbankár.hu | 2024. április 9. 09:04
Közel 4 milliárd forintot zsebeltek be csak jutalékokból, de minden szegmens jól teljesített az első negyedévben.
Vállalat Az Appeninn elkezdett kaszálni ingatlanjain
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:51
Tavaly 142 százalékkal 19,5 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit az Appeninn-csoport, adózott eredménye 22,8 millió euróra emelkedett.
Vállalat Az Autowallis megújítja vezetését - kik a jelöltek?
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:10
Az AutoWallis új igzagatósági és felügyelő bizottsági tagokat választ április 26-ai rendes közgyűlésén, és nem tervez osztalékot fizetni.
Vállalat Óvatos a Vertikal Group, nem költi el a profitot
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 16:51
A Vertikal Group Nyrt. a tavalyi 765 millió forint adózott eredményét az eredménytartalékba helyezné a további növekedés finanszírozására az igazgatóság - közölte a környezetgazdálkodással foglalkozó társaság szerdán.
Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG