3p

A beruházás a Bács-Kiskun vármegyei Zsana és Kiskunhalas térségében kezdődik. 

Az MVM Csoporthoz tartozó MVM Zöld Generáció Zrt. első geotermikus projektjének bemutatásán Lantos Csaba arról beszélt, a fejlesztés célja geotermikus alapú villamosenergia-termelő erőmű létesítése és a hőenergia közvetlen hasznosítása a térségben.

Felvázolta, a beruházás során mintegy 2400-2500 méter mélységig terveznek lefúrni, ahol várakozásaik szerint 140-150 Celsius-fokos termálvíz érhető el. A projekt kísérleti jellegű, és siker esetén szerinte egy 3,5-4,5 megawatt teljesítményű erőmű jöhet létre.

A miniszter felidézte, 2022-ben azzal a feladattal vette át hivatalát, hogy a korábbinál jóval nagyobb energiaszuverenitást kell elérni Magyarországon. Mint mondta: ez jól illeszkedik a korábban elfogadott nukleáris stratégiához: Paks I. üzemidejének meghosszabbítása mellett épül Paks II., és a 2030-as évektől a kis moduláris reaktorok is megjelenhetnek. Az egyik stratégiai pillér tehát a nukleáris energia, a másik pedig a megújuló energiaforrások – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy míg 2010-ben mindössze 300 háztartási méretű kiserőmű működött az országban 1,4 megawatt kapacitással, addig ma már mintegy 330 ezer ilyen rendszer üzemel, összesen mintegy 8500 megawatt teljesítménnyel. A napelemek részaránya a hazai áramtermelésben megközelíti a 29 százalékot, amellyel Magyarország világelső, megelőzve többek között Chilét és Görögországot is – fűzte hozzá.

Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke, Visnyei Miklós, Zsana polgármestere, Bányai Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója elhelyezik az időkapszulát Magyarország első hibrid geotermikus rendszere kiépítésének projektindítóján Zsana közelében 2026. március 24-én
Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke, Visnyei Miklós, Zsana polgármestere, Bányai Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója elhelyezik az időkapszulát Magyarország első hibrid geotermikus rendszere kiépítésének projektindítóján Zsana közelében 2026. március 24-én
Fotó: MTI

Hangsúlyozta, hogy a következő években az új szélenergia-kapacitások is kiegészítik a napelemes rendszereket. Ugyanakkor Magyarországon az erőművi kapacitás mintegy 60 százaléka már ma is időjárásfüggő, ezért kiemelten fontos a nem időjárásfüggő megújuló energiaforrások – így a geotermia, valamint a biomassza és a biogáz – fejlesztése.

Hozzátette: Magyarország már jelenleg is a jelentősebb geotermikus fűtési kapacitással rendelkező országok közé tartozik, a mintegy 674 ezer távfűtött lakás körülbelül 10 százalékában geotermikus energia biztosítja a hőellátást. Az áramtermelés ugyanakkor ezen a területen még korlátozott, ezért is bír kiemelt jelentőséggel a most induló beruházás.

Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója szerint

a vállalat első geotermikus projektje úttörő vállalkozás, hiszen Magyarország első hibrid geotermikus rendszere valósul meg Zsana és Kiskunhalas térségében, amely nemcsak villamos energiát termel, hanem a kitermelt termálvíz hőtartalmát közvetlenül is hasznosítja – érvelt.

Hangsúlyozta: a fejlesztés egy körforgásos rendszerként működhet, mivel a kitermelt termálvizet felhasználás után visszasajtolják a földbe.

Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke közölte, hogy a beruházás állami tulajdonú szereplők együttműködésében valósul meg. Felidézte: a hatóság kezdeményezésére három éve egyszerűsödött a kutatási engedélyezés, azóta mintegy 140 kérelmet fogadtak be, amelyek közül 80-at engedélyeztek. Jelenleg mintegy ötven kutatás folyik. Arra is kitért, tavaly kötötték meg az első szerződést, amelynek révén az MTK új sportkomplexuma teljes egészében geotermikus energiával működik. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ha tovább halogatja ezt, lecsap a NAV, törölhetik az adószámát is
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 10:13
Rengetegen maradtak adósak ezzel a beszámolóval – figyelmeztetett a hivatal.
Vállalat Vörös posztó volt az Európai Unió szemében, a kormány módosította a közbeszerzések rendszerét
Imre Lőrinc | 2026. július 13. 17:13
Pénteken biztossá vált, hogy Magyarország megkapja az Európai Unió helyreállítási alapjából (RRF) járó 10 milliárd eurónyi forrást (ebből 6,5 milliárd euró a támogatás, 3,5 milliárd euró a kedvezményes hitel), miután az EU pénzügyminiszterei is jóváhagyták a magyar helyreállítási tervet. Ezeket a pénzeket a magyar kormánynak nagyon szűk határidővel, augusztus 31-ig kell felhasználnia. A jóváhagyást egy törvényalkotási folyamat előzte meg, ami során az Országgyűlés a közbeszerzésekről szóló 2015. évi törvényt is módosította – erről beszélt kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Vállalat Jön az MFB tőkeemelése, és ez a magyar gazdaságnak is jó hír
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 16:54
Az Európai Bizottság jóváhagyó döntése értelmében megvalósulhat a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) forrásaiból az a történelmi léptékű tőkeemelés, amelyet a magyar állam hajt végre a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB).
Vállalat Rekordbevétel született a chipek piacán, kaszált az óriáscég
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 15:17
A kereslet nem hagy alább.
Vállalat Megkezdődött az új elektromos Mercedes sorozatgyártása a kibővített kecskeméti gyárban
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 12:26
Átadták a kibővített kecskeméti gyárat, és egyúttal megkezdődött az új elektromos C-osztály sorozatgyártása is.
Vállalat Tényleg kivonul a Tesco Magyarországról?
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 15:29
Csütörtökön jelent meg a nemzetközi sajtóban a hír, hogy a Tesco fontolgatja a magyar, cseh és szlovák érdekeltségének eladását. A vállalat az értesülést nem kommentálta, de az ATV-nek nyilatkozva kollégánk, Király Béla beszélt az eladás mellett szóló érvekről. Az esetleges tranzakció abból a szempontból nem lenne előzmény nélküli, hogy a közelmúltban az Auchan itthoni részlege is tulajdonost váltott.
Vállalat Kevés a haszon, kivonulhat a Tesco Magyarországról
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 14:11
A brit piacon jóval nagyobb haszonkulccsal tudnak működni, ezért eladhatják a magyarországi, szlovákiai és csehországi üzleteket.
Vállalat Elegük lett a magyarországi Ikea-dolgozóknak, letették a munkát
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 13:41
Mindenkire érvényes, 6 százalékos béremelést szerettek volna, a vállalat csak differenciált béremelést ajánlott fel. A közleményükben azt írták, szuper évet zártak.
Vállalat A kormányváltással megnőtt a nemzetközi érdeklődés a magyar cégek iránt
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 10:55
Élénkült a vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) piac Magyarországon; tavaly 88 tranzakciót zártak, ami 15,8 százalékkal haladja meg az előző évit; szektorszinten az IT-szektor vált a magyar tranzakciós piac legaktívabb területévé – derül ki a Deloitte Magyarország összesítéséből.
Vállalat Kapóra jött a NATO-csúcs a 4iG számára
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 08:59
Ankarában is megjelent a magyar cég a kiemelkedő lehetőségek miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG