4p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legnagyobb multinacionális vállalatok élen járnak abban, hogy heti öt nap irodai munkára kényszerítsék alkalmazottaikat kiiktatva a távmunkát, ám a home office hívei sem adják fel.

A koronavírus-járvány idején kiderült, hogy az internetnek köszönhetően könnyen tudnak home office-ban, azaz otthonról dolgozni az emberek. A szakértőket, hogy nagy jövőt jósoljanak a távmunkának, most úgy néz ki, hogy kissé elhamarkodottan.

Legalábbis ez derül ki a Guardian összeállításából, amely szerint a vállalatok a pandémia idején nyitottnak mutatkoztak az újdonságra, ám éppen a legnagyobbak – közülük, a Google, a Microsoft – bánták meg ezt a leghamarabb. Az Amazon a napokban csatlakozott hozzájuk, jelezve, hogy januártól heti ötnapos munkahelyi jelenlétet vár el irodai alkalmazottaitól.

Andy Jassy, a cég vezérigazgatója azzal érvelt, hogy a face-to-face munkavégzésnek „jelentős” előnyei vannak. Más nagy cégek, így a Goldman Sachs, vagy a Barclays vezetősége egyetért ezzel. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a tőle megszokott arroganciával azt mondta a távmunka híveinek, hogy „máshol tegyenek úgy, mintha dolgoznának”.

Problémás a visszatérés a régi gyakorlathoz

Ugyanakkor a szakértők úgy látják, hogy az irodai munkavégzés módja soha nem lesz már olyan, mint a pandémia előtt volt. Az Egyesült Királyság néhány hónapja regnáló munkáspárti kormánya például törvényjavaslatot készít, amely szerint alapesetben rugalmas vagy hibrid munkavégzést kellene kínálniuk a cégeknek, amitől csak külön indoklással térhetnének el.

Home office? Vagy sem?
Home office? Vagy sem?
Fotó: Pixabay

Az irodai munka hívei ugyan hangosak, ám a VirginMedia O2 piackutató cég felmérése szerint tíz vállalatból csak négy követeli meg embereitől a heti ötnapos munkahelyi jelenlétet. Eközben a cégvezetők véleménye erősen változik. A KPMG tanácsadó vállalat felmérésében 83 százalékuk véli úgy, hogy a munkavégzés a következő három évben teljesen visszatér a pandémia előtti módszerhez. Egy évvel ezelőtt még 64 százalék volt ez az arány.

Eközben sok főnök elismeri, hogy az egyféle megoldás nem jó: ha a feltételek adottak, a rugalmas és a hibrid foglalkoztatás is szóba jöhet. Ezt még az Amazon is belátja. A januártól érvényes új szabályozáson van egy kiskapu, amely szerint lehetséges a távmunka, ha a főnökség engedélyezi. Emellett raktáraiban felkínálja a négynapos rugalmas munkavégzés lehetőségét.

A régi érvek térnek vissza a kétféle munkavégzés mellett

A közgazdászok megosztottak abban, hogyan hat az alkalmazottak termelékenységére a home office. A Goldman Sachs például idézi az ezzel kapcsolatos felméréseket, amelyek a mínusz 19 százalékos hatékonyságromlástól a plusz 13 százalékos javulásig sokféle eredményt tartalmaznak. A legfőbb érv a távmunka mellett az utazási idő és macera megspórolása, ami önmagában javíthatja a dolgozók mentális egészségét.

A munkahelyi jelenlét mellett az szokták felhozni, hogy a munkatársak megosztják egymással ötleteiket, nézeteiket, ami megtermékenyítően hat munkájukra. A kompromisszum lehetőségét jelzi ugyanakkor, hogy a kutatások egy része összességében arra a következtetésre jutott, hogy nincs különbség a hibrid formában és a munkahelyen dolgozók hatékonysága között. A rugalmas munkavégzés lehetősége erősíti az alkalmazottak hűségét munkaadójukhoz.

Az Amazon bejelentése a heti ötnapos irodai munkáról vélhetően nem jelez trendet – véli Matthew Pointon, a Capital Economics tanácsadó cég szakértője. Szerinte a teljes visszatérés a munkahelyekre már csak azért sem lehetséges, mert a vállalatok jelentősen csökkentették bérelt irodáik nagyságát.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Balásy Gyula cége 26,2 milliárdos feladatot kapott
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 10:13
A magyar uniós elnökség kommunikációs ügynökségi és rendezvényszervezési feladataira.
Vállalat Philip Wood az Indotek Group új nemzetközi tranzakciós és vagyonkezelési igazgatója
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 11:50
Október 1-től Philip Wood tölti be az Indotek Group nemzetközi tranzakciós és vagyonkezelési igazgatói posztját. Az Indotek Group-hoz újonnan csatlakozott szakember a csoport nemzetközi terjeszkedési stratégiáját felügyeli majd, a közép-, dél- és nyugat-európai kulcspiacokra összpontosítva. Ő vezeti a továbbiakban a vállalatcsoport új piaci lehetőségek felkutatására irányuló erőfeszítéseit, valamint felel a vagyonkezelési üzletág fejlesztéséért és segíti az Indotek szélesebb körű stratégiai növekedési törekvéseinek megvalósítását 12 európai országban.  
Vállalat A PwC megvette a GKID-et
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 09:13
Hat új szakember csatlakozik a céghez.
Vállalat Szorosabbá válik a bankok és a fintech cégek szövetsége Magyarországon
Natív tartalom | 2024. szeptember 30. 19:03
A fintech, vagyis a pénzügyi technológia egyre jelentősebb iparággá válik hazánkban is. Ács Zoltán, a Magyar Fintech Szövetség elnöke szerint mára a pénzügyi technológiákkal foglalkozó cégek és a bankok közötti együttműködés szorosabbá vált, mivel a bankok felismerték az innovációk szükségességét. A szabályozás terén ugyanakkor fontos kihívások merülnek fel, a technológiai fejlődés gyors üteme miatt a hatóságok nehezen tudnak lépést tartani – mondta el a szakértő a Cégkassza Podcast legújabb adásában.
Vállalat Az árvíz és az eső sem tudta elmosni a Csúcs Kupát
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 17:14
Nemcsak egymással, hanem a mostoha időjárással is meg kellett küzdenie a csapatoknak szombaton a Csúcs Kupa kispályás labdarúgó tornán, amelyet az Országgyűlés válogatottja nyert meg, immár sorrendben negyedszer.
Vállalat Az Otthonfelújítási Program az építőiparnak is kedvez
Natív tartalom | 2024. szeptember 30. 13:21
Az építőipar helyzete a gazdasági ciklusok mentén alakul, a vállalkozók és az építőanyag-kereskedők a legkisebb változásokat is megérzik. Juhász Attila, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) tagozatvezetője és az Újház Zrt. elnöke a Cégkassza Podcast-ben elmondta: a szektor nemzetgazdasági szempontból is fontos, hiszen közel 400 ezer ember megélhetését biztosítja.
Vállalat Különleges ajándékot kapnak a magyar olimpikonok
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 10:56
A Visa és az MBH tiszteleg az eredményeik előtt.
Vállalat Rekordnyereség az Opus Globalnál, nehéz időkben is jól ment a szekér
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 08:04
A társaság nettó nyeresége 20,6 milliárd forint, az EBITDA 47,6 milliárd forint lett 2024 első hat hónapjában, ami mind a két esetben történelmi csúcs.
Vállalat A mellékhatások miatt az egész világon visszahívja gyógyszerét a Pfizer
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 27. 11:54
Nagyobb kockázattal jár az alkalmazása, mint amennyi előnnyel jár, de tavaly még 328 millió dolláros bevételt hozott a cégnek a készítmény.
Vállalat Mi akadályozhatja most a cégeket a klímacéljaik elérésében?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 26. 11:43
A hazai cégek optimisták a klímavállalásokat illetően, de a szervezeten belüli széthúzás komoly akadályt jelenthet azok teljesítésében — derül ki az EY több mint 500, köztük magyar fenntarthatósági vezetők (CSO-k) részvételével készült nemzetközi kutatásából.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG