7 nap alatt 10 forinttal nőhet a benzinár

2012. március 17., 20:21

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 3-4 forint, míg a gázolaj esetében 1-2 forint áremelést indokolnak 19-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 444 forint, a gázolajé pedig 442 forint lehet március 21-én, szerdán - írja gyorselemzésében a GKI Energiakutató.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az elmúlt egy hétben az üzemanyagok ára a nemzetközi piacon tovább emelkedett. A prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) az északnyugat-európai piacon az elmúlt héthez képest átlagosan 2,0%-kal, míg a motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára heti átlagban 0,9%-kal emelkedett. A forint a dollárral szemben a múlt heti jelentős mértékű (2,6%) gyengülése után ezen a héten gyakorlatilag nem változott (0,2%-kal tovább gyengült). 

A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 2,1%-os, míg a gázolaj esetében 1,1%-os emelkedést mutatnak.

A nemzetközi piaci folyamatok összességében – a 27%-os áfával is növelten – a benzin esetében 3-4 forint, míg a gázolaj esetében 1-2 forint áremelést indokolnak 19-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 444 forint, a gázolajé pedig 442 forint lehet március 21-én.

Az elmúlt egy év során az üzemanyagárak jelentős mértékben emelkedtek: a benzin közel 16%-kal, míg a gázolaj 18%-kal. A havi átlagkeresetek ettől elmaradó növekedése következtében tavalyhoz képest 11%-kal kevesebb benzint és mintegy 12,5%-kal kevesebb gázolajat lehet egy havi nettó átlagkeresetből tankolni.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Stratégiát vált az Aldi? Furcsa üzlethelyiséget nyitott

Stratégiát vált az Aldi? Furcsa üzlethelyiséget nyitott

Bár az Aldi-üzletek általában majdnem egyformák, most mégis nyitottak egy, a többitől alaposan eltérő egységet. Stratégiaváltásról állítólag nincsen szó, mégis lehetséges, hogy újabbak követik. Jöhetnek a mini-Aldik? Németországban megeshet, Magyarországon pedig eddig is jelentős rugalmasságról tettek tanúbizonyságot.

További cikkek

Utánajártunk

Videók

Privátbankár Árkosár

Ajánlatunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX38240.09-1.05%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • február 19
    február 20
    MOL - 2017 Q4
    KSH: Keresetek - 2017. január–december
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 40 mrdFt
    ZEW index - február
    ZEW index - február
    Fogyasztói bizalom (előzetes) - február
    {{US}} Walmart Stores - 2018 Q4
    február 21
    Magyar Telekom - 2017 Q4
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről
    ÁKK: 2025/B államkötvény csereaukció, 2020/B - 20 mrdFt; 2026/D államkötvény csereaukció, 2020/B - 20 mrdFt
    Feldolgozóipari BMI - február
    Szolgáltóipari BMI - február
    Feldolgozóipari BMI - február
    Szolgáltóipari BMI - február
    OMV - 2017 Q4
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - január
    Fed jegyzőkönyv
    február 22
    KSH: Kiskereskedelem - 2017. december
    GDP (év/év, előzetes) - Q4
    IFO üzleti hangulatindex - február
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    február 23
    KSH: Lakásépítések, építési engedélyek - 2017. I–IV. negyedév

    GDP (év/év, munkanaphatással igazított) - Q4
    Fogyasztói árindex (végleges) - január

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?