2p
Nem ez az egyetlen változás ebben a tanévben. Nem árt résen lenni, sok múlik a szülőkön.

Szeptembertől minden általános iskolában négy óráig tartanak foglalkozásokat. A szülők kérhetnek felmentést az igazgatótól, de ha nem kapják meg, és gyerekeik mégis hiányoznak a délutáni szakkörökről vagy tanulószobáról, komoly következményekkel kell szembenézniük.

Ugorhat a családi pótlék

2012. szeptember 1-je óta felfüggeszthetik az iskoláztatási támogatás – korábbi nevén családi pótlék - kifizetését, ha egy tanuló több mint 50 órát hiányzik igazolatlanul. A kimaradt összeget a szülők később sem kapják meg, a gyámhatóság háromhavonta, illetve a tanév végén vizsgálja meg, hogy továbbra is szükség van-e a támogatás utalásának szüneteltetésére.

Hittan vagy erkölcstan?

De nemcsak ez változik a 2013/2014-es tanévben! Három évfolyamon heti egy órában hittant vagy erkölcstant tanulnak majd a gyerekek.A szülők dönthették el, hogy melyik óra kerüljön a tanrendbe. Az eddigi adatok szerint az elsősök 52 százaléka hittanra, 48 százaléka erkölcstanra fog járni, az ötödikeseknél ez az arány: 58-42 százalék. Tanév közben nem lehet tantárgyat váltani.

Kötelező testnevelés

Több osztályban lesz kötelező a mindennapos testnevelés,az 1-2., az 5-6. és a 9-10. évfolyamosoknak relaxációt is tanítanak majd. Két tanórát ki lehet váltani diáksportköri tevékenységgel és versenyszerű sportolással, ha a diák egyesületi tag vagy rendelkezik amatőr sportolói szerződéssel.

Rendőrök az iskolákban

Kétszáz iskolában felügyelik iskolarendőrök felügyelik a tanulókat. Többségüket a korábban, még nyugdíjkorhatár előtt szolgálati nyugdíjba vonult bűnügyesekből toborozták, de volt, ahol a helyi rendőri vezetők választották ki az iskolák leendő "rendőreit". Feladatuk a drogfogyasztás és az agresszió csökkentése lenne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG