Mostantól erre figyel a gáz, és az áramszolgáltató

2012. augusztus 14., 07:52

Akár a villamosenergia- vagy a gázkereskedő, akár a felhasználó személye változik, e tényt 15 napon belül közölni kell a másik féllel - tartalmazza a villamosenergia- és a gáztörvény közös végrehajtási rendeletmódosításának tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

A villamosenergia-törvény végrehajtási rendelete úgy módosulna a tervezet szerint, hogy a felhasználó a bejelentéssel a villamosenergia-vásárlási szerződését is felmondja. A felmondásban közölni kell annak jogcímét, továbbá, ha az a fogyasztási hely tulajdonos-változása, akkor a bejelentésben megadhatók az új tulajdonos adatai is. Amennyiben az új tulajdonos a korábbi kereskedőtől akarja vásárolni a villanyáramot, erre is utalni kell. Mindezeket formanyomtatványba foglalja a kereskedő, és a honlapján elektronikusan letölthető formátumban közzéteszi, valamint azt - kérésre - a felhasználónak postán megküldi.

A gáztörvény végrehajtási rendelete is lényegében azonos módon rendezi ezt a kérdést. Mindkét végrehajtási rendeletben közös szabály lett, hogy a felhasználó halála esetén az elhalálozás tényét legkésőbb annak napjától számított hat hónapon belül kell a kereskedő számára bejelenteni. A vásárlási szerződés ekkor a bejelentésről való tudomásszerzéssel egyidejűleg szűnik meg. A módosítások - várhatóan - a jövő év első napjától lesznek hatályosak.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Valami nagyon félresiklott: mélypontra került a gazdaság

Valami nagyon félresiklott: mélypontra került a gazdaság

Áprilisban a februári történelmi csúcsnál kissé alacsonyabb szinten maradt a GKI konjunktúraindexe. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások hibahatáron belül romlottak, a fogyasztóiak viszont tovább javultak. Az ipari bizalmi index öthavi mélypontra süllyedt.

További cikkek

Utánajártunk

Videók

Privátbankár Árkosár

Ajánlatunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX38149.91+0.07%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • március 26
    GDP (év/év, igazított) - Q4
    március 27
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 40 mrdFt

    Fogyasztói bizalom (végleges) - március
    Conference Board fogyasztói bizalmi index - március

    március 28
    KSH: Foglalkoztatottság - 2017. december–2018. február
    KSH: Munkanélküliség - 2017. december–2018. február
    GDP (negyedév/negyedév, évesített, végleges) - Q4
    Yahoo! - 2017 Q4

    március 29
    KSH: Ipari termelői árak - február
    KSH: Külkereskedelmi termékforgalom - január
    Munkanélküliségi ráta - március
    Munkanélküliek számának változása (ezer fő) - március
    Fogyasztói árindex (év/év, előzetes) - március
    GDP (év/év, végleges) - Q4
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    március 30
    Munkanélküliségi ráta - február

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?