1p
Úgy tűnik, az előző havi váratlanul meredek áremelkedés után az áruházláncok visszafogták a gyeplőt: mindhárom, árkörképünkben részt vevő áruházban csökkentek az árak az előző hónaphoz képest, egy helyen pedig még a tavalyinál is olcsóbban tölthettük meg árkosarunkat.

Április 4-én szerdán, néhány nappal húsvét előtt jártuk be az Auchan, a Tesco és a Cora egy-egy egységét, hogy 30 termékből álló élelmiszerkosarunk árának alakulását feljegyezzük. Természetesen mindenhol csokinyulak, -tojások és kötözött sonkás pultok fogadták a vásárlókat, saját szubjektív benyomásunk azonban az, hogy az elmúlt éveknél mintha ezúttal kisebb lett volna az ünnepi felhajtás.

Ahogy arról egy hónapja beszámoltunk, egy ideje történelmi csúcson tanyázott az árkosár ellenértéke, sosem kellett még annyit fizetnünk képzeletbeli bevásárlásunk végén, mint márciusban. Utoljára 2011. novemberében mérséklődtek havi szinten az árak, azóta folyamatosan magasabb a számla végösszege hónapról hónapra. Örömmel jelentjük, hogy a trend áprilisban megtört.

Mindhárom áruházban csökkentek ugyanis az élelmiszerárak az előző hónaphoz képest: a legnagyobb mértékben az egyébként is élen álló Auchan vágott az árain (3,3 százalék), a Tesco 2,6, a Cora pedig 1,1 százalékkal kért kevesebbet, mint egy hónapja. Éves összhasonlításban egyedül a Corának sikerült az a bravúr, hogy kevesebbet kérjen ugyanazon termékekért, mint egy éve. A legolcsóbbnak számtó Auchanban sem ment azonban a kosár ára 16 ezer forint alá, a harmadik helyen maradó Tescóban pedig 602 forinttal, 3,6 százalékkal kértek többet, mint az éllovasnál.

A 16 374 forintos átlagos kosárérték 2,3 százalékkal alacsonyabb, mint a márciusi egyenleg, és mindössze 0,5 százalékkal, 80 forinttal haladja meg a tavalyi átlagértéket. Ehhez persze kellett a magas bázisadat is; tavaly ilyenkor éppen emelkedőben voltak az árak, a helyi maximum júniusban volt, azaz 1-2 hónapon belül szerencsés esetben akár éves árcsökkenésről is beszámolhatunk az áruházakból.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Éppen 100 forinttal nőtt a különbség a legolcsóbb és a legdrágább áruház között a múlt hónaphoz képest, a differencia 602 forint az Auchan és a Tesco között. 15 137 forintból is megúszhatnánk a nagybevásárlást, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbb – ez közel 2 százalékkal kevesebb, mint egy hónapja. Érdemes azonban azt is figyelembe venni, hogy ehhez tripla utazgatásra (rekord üzemanyagár mellett) és tripla időre, vagy tripla létszámú bevásárlócsapatra van szükség.

Ha az egyes termékek árait nézzük, havi szinten a krumpli drágult a legtöbbet (20,5 százalék átlagosan), a tojás újabb 15 százalékkal lett drágább, de hasonló mértékben drágult a felvágott, a túró rudi és az ásványvíz is. Cserébe kevesebbet kell fizetnünk az almáért (-30%), a kenyérért (-14%), a lisztért, a cukorért, a sajtért és a whiskyért (- 10-15%).

Éves összehasonlításban a tojás ára 74 százalékkal szállt el, 20-30 százalékkal drágább lett a narancslé, a kóla, a tészta, a csoki, a chips, a rizs, de 10 százaléknál többet drágult a banán és a kávé is. Tavalyhoz képest közel 60 százalékot esett a krumpli ára, 33-at a liszté, 25 százalékkal olcsóbb az alma, 17-tel pedig a cukor.

Havi legolcsóbbak

A KSH szerdán teszi közzé jelentését az infláció márciusi alakulásáról.

Régi, de hasznos bölcsesség, hogy ha egyszer megvettél valamit, ne nézd, mennyibe került volna máshol, mert könnyen gutaütést kaphatsz. Ezzel kicsit szembemenve eláruljuk, hogy a Tescóban már kilónként 689 forintért is lehetett füstölt kötözött lapockát venni, az Auchanban pedig 695-ért – ez persze gyorspácolású, főzést igénylő húsárut jelent, nem feltétlenül a sertés legfinomabb részéből kikanyarítva. A Corában 1135 forintért már pápai parasztlapockát is lehetett kapni.

A legkisebb, darabra is kapható csokinyulat az Auchanban találtuk, a 10 grammos, bevonómasszából készült édesség darabja mindössze 26 forintba került. A Corában 18 grammosat találtunk 69 forintért. A legjobban persze az jár, aki igazi nyulat vesz – de nem simogatni, hanem sütnivalót. A Tetrabbit-féle nyúlgerinc-filé kilónként 2799 forint volt ottjártunkkor az Auchanban és 2999 forint a Corában.

Aki a húsvéti ünnepekre készülődve nagyobb mennyiségben (30 darabos tálcán) is hajlandó volt tojást venni, az 50 forint alatt is megúszhatta darabonként a vásárlást. Mindhárom áruházban (kerekítve) 43 forint volt a tálcás tojás darabja – az Auchanban Szíjártó, a Tescóban Tesco Gazdaságos, a Corában Euro márkájú terméket kínáltak a legolcsóbban. Ami az ár mellett közös volt minden helyen, az a méret: ennyi pénzért ma már csak a legkisebb, S-es méretű tojást lehet megvenni Magyarországon – így az olcsóbbról a végén akár az is kiderülhet, hogy valójában drágább.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG