3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

-

A heves bírálatok hatására módosította a lakbérek befagyasztásáról szóló tervét a városfejlesztésért felelős vezető.

A tartományi rangú német főváros kormánya még nyár elején határozta el, hogy a bérlakásban élő berliniek, vagyis a lakosság nagyjából 85 százaléka védelmében 2020-tól öt évre befagyasztják a lakbéreket.

Karin Lompscher városfejlesztési szenátor, a szociáldemokratáktól (SPD) balra álló Baloldal (Die Linke) politikusának pénteken ismertetett terve szerint ez az alapelv nem változik, továbbra is a lakhatási költségek rohamos emelkedésének megállítása a fő cél, lakbérük csökkenésére viszont jóval kevesebben számíthatnak, mint a hét elején kiszivárogott első koncepció alapján.

Abban az állt, hogy az öt évig érvényes maximális árak meghatározásához a 2011-es lakbérszínvonalat veszik alapul - akkor négyzetméterenként havi 7,97 euró (2630 forint) volt a legmagasabb lakbér -, és az árakat a reáljövedelmek időközbeni emelkedésének mértékével korrigálják, méghozzá valamennyi olyan bérlakás esetében, amely 2013 előtt épült. Ez nagyjából 1,5 millió ingatlant érintett volna.

Nem 2011, hanem 2013

Az új elképzelés szerint a 2013-as lakbérszínvonal lesz az irányadó - akkor négyzetméterenként havi 9,8 eurót kellett fizetni a legdrágább lakásokért -, és csak abban az esetben kell a lakásbérleti szerződést hozzáigazítani a lakbérplafonhoz, ha a bérlő a jövedelme több mint 30 százalékát költi lakbérre. Az összes többi esetben a jelenlegi szinten fagyasztják be a lakbért, amely a főszabály szerint 2025-ig csak az infláció mértékével korrigálható.

A városfejlesztési szenátor első javaslattervezete a koalíciós pártok - az SPD, a Baloldal és a Zöldek - közötti egyeztetés elindítását célozta. Kritikát nemcsak a koalíciós társak fogalmaztak meg, hanem a többi között a gazdasági érdekképviseletek. A legtöbb bírálat szerint a lakbérek csaknem általános és nagymértékű csökkentését előirányzó javaslat megvalósítása elriasztaná az ingatlanfejlesztőket Berlintől, a lakástulajdonosok vagyonának részleges elkobzásával lenne egyenlő.

A koalíció tervezett menetrendje szerint a törvényjavaslatot hivatalosan szeptember 9-én mutatják be. Ezzel elkezdődik a javaslat társadalmi vitája, amelyben valamennyi érdekelt szervezet részt vehet. A szenátus október közepén fogadja el és terjeszti a tartományi törvényhozás (képviselőház) elé a jogszabálytervezetet. 

Az új rendszer januárban léphet életbe. Így a 3,6 millió lakosú Berlin lehet a 16 német tartomány között az első, amelyben törvénnyel korlátozzák a lakbéreket. A szabályozás kidolgozását az egyre nagyobb lakásínség és a lakbérszínvonal évek óta tartó jelentős emelkedése miatt határozták el. A város lakossága évente nagyjából 30-40 ezerrel nő, a lakbérek pedig 2011 óta csaknem 100 százalékkal emelkedtek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Közel felére esett vissza a lakásépítési kedv a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 13:18
Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Kádár-kocka küzd a luxusnyaralóval a Tisza-tónál
Mester Nándor | 2024. április 17. 18:47
Idén várhatóan tovább növekszik a Tisza-tó népszerűsége. Az ok igen prózai: még mindig jóval olcsóbb, mint a Balaton vagy a Velencei-tó környéke, egy-két ottani kistelepülésen használható a Falusi CSOK és ha nyaralót keres valaki, akkor javuló és bővülő szabadidős és kiskereskedelmi szolgáltatásokra számíthat. Az ingatlankínálat egyre színesebb, már a luxus is megjelent – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mi az a hatalmas, ami a Duna Plaza mögött épül?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:49
A Futureal Csoport kezd egy óriásberuházást. 
Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG