8p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Megállíthatatlan az ingatlanárak emelkedése, négyzetméterenként félmillió alatt szinte már nem találunk semmit a fővárosban. Budapesten a legtöbb lakás a XI. és XIII. kerületben, vidéken Győrben és Debrecenben épül. Egyre erősebb különbségek vannak a főváros és vidék között, a budapesti átlagár már csaknem 800 ezer forint, míg kicsit távolabb már a fele alatt is lakáshoz juthatunk.

Budapesten továbbra is a XI. és a XIII. kerületben épül a legtöbb új lakás, ami nem véletlen, hiszen a legtöbb beruházás szintén e két kerületben található: a XIII.-ban 88, míg a XI.-ben 52 új társasház épül, ugyanakkor a III. kerület a projektek számát tekintve (51 darab) beérte a XI. kerületet. A legtöbb eladásra szánt lakás is a XI. és XIII. kerületben van: összesen 9,2 ezer, ami az eladásra váró új építésű állomány 60,1 százaléka. – derült ki az Újotthon.hu felméréséből.

A szabad lakások csaknem felét, összesen 7230 lakást hirdetnek aktívan a beruházók online piactereken. A többi lakás még a tervezés fázisában tart és még nincsen meghirdetve, vagy csak regisztrálni lehet az érdeklődőknek. Tavaly márciushoz képest az ingatlanfejlesztők által épített újlakás kínálat 28 százalékkal nőtt Budapesten, míg az eladatlan lakások aránya 10 százalékkal csökkent egy év alatt.

Idén márciusban az újlakás piacon elérhető legolcsóbb (360 ezer Ft/m2) és a legmagasabb áron (2,5 millió Ft/m2) kínált ingatlanok fajlagos ára között csaknem hatszoros volt a különbség. Budapesten az átlagos négyzetméterár csaknem 800 ezer forint, ami 17 százalékos emelkedés a tavaly tapasztalt 677 ezer forinthoz képest. A felmérés során mindössze 15 db olyan lakást találtak, amelyek kínálati ára nem érte el 400 ezer forintos négyzetméterárat.

Fél millió négyzetméterenként

500 ezer forint/négyzetméter alatti áron kínált új építésű lakások a teljes kínálat mindössze 3,8 százalékát teszik ki., ezek szinte kivétel nélkül  a külső pesti kerületekben vannak. A fővárosban kínált újépítésű lakások 85 százaléka 500 ezer és 1 millió Ft/m2 ársávban kínálják a beruházók. A belső pesti és a budai kerületekben a kínálat nagyobb része 750 ezertől egy millió forint négyzetméterenkénti kínálati ársávban található, addig a külső pesti kerületekben félmilliótól 750 ezer Ft/m2 között kínálják az újépítésű társasházi lakásokat.

A felmérés szerint mintegy lakás érhető el a bűvös 1 millió Ft/m2 felett. Az I. és V. kerületben szinte csak e felett kapható új lakás, de a II. kerület nagy részében szintén ez az árszint a jellemző, ahogyan a XII. kerület Alkotás úttól távolabb eső beruházásainál, valamint a pesti oldalon, a VI. kerület belső részén is.

A legtöbb, még vevőre váró új lakás jelenleg a XI. kerületben található. A képet árnyalja, hogy itt van a fent említett legnagyobb fővárosi lakásberuházás is, igaz ennek első két üteméből közel 500 lakást már meghirdetett eladásra a beruházó. Az elemzés szerint a XIII. kerületben még mindig 3700 felett van  a megvásárolható ingatlanok száma, míg 500-1000 közötti új társasházi lakóingatlan között válogathat, aki a III., a IV., a VIII., a IX., a X. kerületben szeretne vásárolni.

A piac legnagyobbjai
Lakásszám tekintetében a legnagyobb projektek közül kiemelkedik a Property Market 2,5-3 ezer lakásos BudaPartja a XI. kerületi Kopaszi gáton. A Cordia beruházásban megvalósuló Sasad Resortban 950 lakás építése várható. Egyenként több mint 900 lakás építése várható a Biggeorge Property Sasad Liget és a Budai Bolero lakóparkokban.

A három legnagyobb beruházóhoz köthető az épülő és tervezett lakások 25 százaléka, összesen közel 7600 lakás. „A CORDIA, a Biggeorge Property és a Metrodom a legnagyobb lakásfejlesztők a fővárosban, de annak ellenére, hogy összességében e három céghez építi a fővárosban meghirdetett új építésű társasházi lakások számának majd’ negyedét, nem ők rendelkeznek a legnagyobb arányban eladatlan lakásokkal.” – mondta Soóki-Tóth Gábor, az ujotthon.hu elemzője.

Vidéken kívül is van élet

A vidéki megye jogú városokban csaknem háromszáz projektet számoltak, ennek keretén belül így csaknem 9000 lakás építése váraható a következő években. A legtöbb lakás Győrben fog felépülni, majdnem 1500 darab, de Debrecenben is 1240 lakás építése van kilátásban. Szegeden a megközelítőleg ezer lakás építése a közel 500 lakásosra tervezett Cédrus liget lakóparknak köszönhető – ez a legnagyobb lakóingatlan fejlesztés a vidéki városokban.

Azt hitted, vége a drágulásnak? Az igazi verseny most kezdődik a lakáspiacon

Dinamikus növekedési pályára állt a hazai lakáspiac, Budapesten és az agglomerációban, valamint vidéken is virágoznak a befektetések, de az üdülőövezetekért sem kell aggódni. Tovább a cikkhez >>>

Az egy évvel korábbi felméréshez képest harmadával kínálnak több lakást a vidéki beruházók, miközben a szabad lakások aránya csak úgy, mint Budapesten, csökkent és jelenleg 51,3 százalék. A vidéki városokban az újlakás kínálat átlagos négyzetméterára 414 ezer Ft/m2, ami a fővárosi kerületek átlagos árszintjének a fele. A legdrágább városok Sopron (481 ezer Ft/m2), illetve Székesfehérvár és Kecskemét (460 ezer Ft/m2).

A vidéki városokban már 220 ezer Ft/m2 –től elérhetők újépítésű lakások és a legdrágább lakás négyzetméterára sem éri el az 1 millió forintot. A megyei jogú városokban kínált lakások csaknem felét 400 ezer forint alatt kínálják a beruházók, az 500 ezer felett kínált lakások aránya mindössze 13 százalék. Jelentős különbség van ugyanakkor a városok között, hiszen amíg a kevésbé frekventált városokban 400 ezer Ft/m2 felett kínált lakásárak elvétve fordulnak elő, addig Kecskemét új lakás portfoliójának szinte egésze, Sopron Székesfehérvár és Győr nagy részé 400 ezer Ft/m2-nél drágább kínálati áron van a piacon.

A fővárosi újlakás kínálat fő adatai

Kerület

Projektek száma

Épülő lakásszám

Szabad lakások

Projekten belüli átlagos lakásszám

Átlag fajlagos kínálati ár

Szabad lakások aránya

1000 lakásra jutó új lakás

I.

6

199

139

33,2

1 108 881

69,8%

11,69

II.

43

675

334

15,7

1 149 064

49,5%

13,78

III.

51

1329

695

26,1

717 573

52,3%

21,06

IV.

25

1463

830

58,5

696 665

56,7%

30,99

V.

7

232

138

33,1

1 865 541

59,5%

11,75

VI.

22

617

224

28,0

1 008 877

36,3%

22,06

VII.

11

747

404

67,9

915 012

54,1%

20,21

VIII.

27

1916

762

71,0

695 035

39,8%

42,40

IX.

24

2286

795

95,3

747 179

34,8%

56,54

X.

10

1225

716

122,5

588 605

58,4%

31,60

XI.

52

8593

5423

165,3

744 943

63,1%

108,66

XII.

16

208

127

13,0

1 392 015

61,1%

6,20

XIII.

88

8361

3750

95,0

764 882

44,9%

113,16

XIV.

29

1285

408

44,3

625 928

31,8%

17,64

XV.

2

48

7

24,0

539 594

14,6%

1,29

XVI.

6

108

42

18,0

554 351

38,9%

3,47

XVII.

2

53

31

26,5

642 193

58,5%

1,59

XVIII.

4

147

58

36,8

593 423

39,5%

3,35

XIX.

3

56

29

18,7

467 921

51,8%

2,05

XX.

9

313

173

34,8

516 733

55,3%

10,08

XXII.

4

148

26

37,0

512 847

17,6%

6,46

XXIII.

6

208

149

34,7

539 728

71,6%

23,86

Budapest

447

30 217

15 260

67,6

793 561

50,5%

33,07

A megyei jogú városok új lakás kínálatának fő adatai

Város

Projektek száma

Épülő lakásszám

Szabad lakások

Projekten belüli átlagos lakásszám

Átlag fajlagos kínálati ár

Szabad lakások aránya

1000 lakásra jutó új lakás

Békéscsaba

6

223

75

37,2

370 239

33,6%

7,60

Debrecen

35

1239

499

35,4

435 249

40,3%

12,90

Dunaújváros

2

8

7

4,0

222 890

87,5%

0,35

Eger

5

167

121

33,4

392 195

72,5%

6,33

Érd

5

60

56

12,0

394 907

93,3%

2,46

Győr

36

1477

678

41,0

429 929

45,9%

24,82

Hódmezővásárhely

3

49

32

16,3

318 866

65,3%

2,42

Kaposvár

5

94

28

18,8

335 860

29,8%

3,22

Kecskemét

13

441

241

33,9

457 163

54,6%

8,75

Miskolc

17

691

421

40,6

327 600

60,9%

9,00

Nagykanizsa

5

73

29

14,6

295 660

39,7%

3,25

Nyíregyháza

11

267

108

24,3

386 854

40,4%

5,15

Pécs

25

409

199

16,4

441 134

48,7%

5,63

Sopron

22

785

319

35,7

481 483

40,6%

28,24

Szeged

28

961

705

34,3

416 739

73,4%

11,87

Székesfehérvár

18

580

283

32,2

458 170

48,8%

12,85

Szekszárd

4

49

21

12,3

330 366

42,9%

3,22

Szolnok

8

102

46

12,8

323 521

45,1%

2,94

Szombathely

21

666

385

31,7

403 067

57,8%

19,22

Tatabánya

1

125

81

125,0

397 157

64,8%

4,07

Veszprém

8

216

145

27,0

413 135

67,1%

8,09

Zalaegerszeg

10

174

70

17,4

373 711

40,2%

6,68

Összesen:

288

8 856

4 549

30,8

413 949

51,4%

9,60

Forrás: Otthon Centrum felmérés (2018. első negyedév)

Szeretnél egy vízparti házikót? Kapaszkodj meg erősen

A lakások árának emelkedését most már bőven lekörözik a vízparti nyaralók: a Balaton, a Velencei-tó vagy épp a Duna partján is rakétáznak a négyzetméterárak. A legkedveltebb településeken már bőven félmillió forint fölötti árat kell adnunk egy négyzetméternyi ingatlanért - az áremelkedés pedig a szakértők szerint folytatódik, már egy közepes állapotú nyaraló megvásárlása is luxus lehet hamarosan. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Közel felére esett vissza a lakásépítési kedv a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 13:18
Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Kádár-kocka küzd a luxusnyaralóval a Tisza-tónál
Mester Nándor | 2024. április 17. 18:47
Idén várhatóan tovább növekszik a Tisza-tó népszerűsége. Az ok igen prózai: még mindig jóval olcsóbb, mint a Balaton vagy a Velencei-tó környéke, egy-két ottani kistelepülésen használható a Falusi CSOK és ha nyaralót keres valaki, akkor javuló és bővülő szabadidős és kiskereskedelmi szolgáltatásokra számíthat. Az ingatlankínálat egyre színesebb, már a luxus is megjelent – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mi az a hatalmas, ami a Duna Plaza mögött épül?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:49
A Futureal Csoport kezd egy óriásberuházást. 
Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG