4p
Remek éve volt az ingatlanbefektetési piacnak. Egyre nagyobb a bizonytalanság és a kockázat a lakáspiacon.
Újépítésű lakás Miskolcon

Tavaly már a válság előttit meghaladó szintre, 2 milliárd euró közelébe ugrott a magyarországi ingatlanfejlesztések értéke, és ez idén is elérhető, sőt meghaladható. Az irodapiacon és a kereskedelmi ingatlanok piacán jelentős tér van még a bővülésre, a lakáspiacnak pedig újabb lendületet ad a csok-igénylések egyszerűbbé tétele, ugyanakkor a kockázatok is erősödtek - mondta Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke az MTI-nek.

A szakember szerint a tavalyi kiugró év volt az ingatlanbefektetési piacon, 2018. és 2019. a már elindult fejlesztések bővülésének köszönhetően az átadások időszaka lehet.

Fókuszban a főváros

A hazai ingatlanokba irányuló befektetések értéke a 26 százalékos közép-európai átlaggal szemben évente 71 százalékkal emelkedett 2012 óta. A külföldi befektetők mellett egyre nagyobb részt hasítanak ki a piacból a belföldi fejlesztők, részesedésük az elmúlt hónapokban elérte a 40 százalékot. Bár a befektetések 80-90 százaléka még mindig Budapestre összpontosul, lassan felzárkóznak a vidéki nagyvárosok is.

Kockázatok a lakáspiacon

Tavaly 20-30 ezer új lakást adtak át, ami megközelítette a válság előtti szintet. Takács Ernő azonban arra figyelmeztetett, hogy a kedvező folyamatok mellett erősödtek a kockázatok is. Nőtt a kedvezményes lakásáfa jövője miatti bizonytalanság, emelkedtek a kivitelezői, építőipari árak, és az ágazatra is jellemző a kapacitáshiány, ami visszavetheti az ágazat teljesítményét, és a piac a kívánatos 40 ezerrel szemben könnyen visszatérhet az évi 8-10 ezres újlakás darabszámra.

Takács Ernő megerősítette, hogy az áfakedvezmény megszűnése önmagában mintegy 20 százalékkal növelné a lakások árát egy amúgy is dráguló környezetben. A tartósan alacsony áfának köszönhető magas forgalom ugyanakkor ellensúlyozná a költségvetés áfabevétel-kiesését, sőt pozitív szaldóval járna a büdzsének.

Minél előbb dönteni kellene az áfáról

A szakember szerint sürgető lenne, hogy a kormány döntsön az áfakérdésben, mert az ingatlanfejlesztők a bizonytalanság miatt felpörgetik a beruházásokat, ez azonban akár minőségi problémákat is felvethet. Ráadásul az idén induló beruházások jelentős része csak 2019 után készül el, ezért félő, hogy a beruházók inkább kivárnak, ami fékezheti a fejlesztéseket.

A szakemberek hiánya az építőiparban is problémát jelent - jegyezte meg -, a válság alatt becslések szerint 80 ezer szakember keresett külföldön munkát, most is legalább 20-40 ezer szakember hiányzik.

Az irodapiacon erős Budapest

Az IFK elnöke kiemelte, hogy Budapest a régió legnagyobb irodapiaca Varsó után, évente közel 350 ezer négyzetméter területre írnak alá bérleti szerződést új cégek és a már jelenlévő vállalatok, a meglévő irodaterület mintegy 3,5 millió négyzetméter.

A CBRE előrejelzése szerint ez az erős kereslet a jövőben is megmarad, ezért szükség van az épülő, körülbelül 470 ezer négyzetméternyi irodára. A következő három évben akár 650 ezer négyzetméternyi új iroda is épülhet Budapesten. Ezek többsége a közkedvelt Váci-út vagy Dél-Buda területén van, ahol az üres irodák aránya 3 százalék közelébe süllyedt. A 2018-ban épülő 270 ezer négyzetméternyi új iroda többsége már előbérletben elkelt, és a jelenlegi keresleti dinamika mellett a maradék 110 ezer négyzetmétert is hamar elkapkodja a piac.

Olcsó

Budapest még mindig alulárazott, ami versenyelőnyt jelent a környező fővárosokkal szemben. A hozamkörnyezet kedvező, 15-20 százalékos előny van a bérleti árakban az irodapiacon. A prágai 4,75 százalékos elvárt hozammal szemben Budapesten a mutató 6,25 százalék, és bár az olló a következő években záródni fog, a versenyelőnyt addig is eredményesen ki lehet használni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG