3p
Hirtelen megnőtt a kiadó lakások kínálata a járvány magyarországi megjelenése óta a legnépszerűbb budapesti kerületben, a bérleti díjak is csökkentek.

Bár a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásait korai számszerűsíteni, az már most látszik, hogy a turizmusra és a vendéglátásra durva hatással lesz. A budapesti albérletpiac pedig szinte azonnal reagált: a járvány magyarországi megjelenése - az első fertőzött regisztrálása - óta eltelt két hétben 4 százalékkal 10 ezer fölé nőtt a kiadó lakások száma a fővárosban - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Lakáshotelek kerültek a piacra

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve elmondta: “A kínálatban elsősorban a korábban lakáshotelként működő, azaz rövid távra - jellemzően külföldi - turistáknak kiadó lakások jelentek meg. A járvány miatt ugyanis várhatóan jóval kevesebben érkeznek majd külföldről. A kínálatbővülés motorját jelentő lakások elsősorban a Budapest belső kerületeiben találhatóak”. A szakember hozzátette: “A fővárosban még most is több mint 10 ezer, jellemzően jó állapotú lakás szerepel szálláshelyként a rövid távra kiadó lakáshotelek piacán.” Ezeknek egy részét eladhatják, illetve hosszabb távon kínálhatják bérbeadásra a tulajdonosaik.

Az ingatlan.com elemzése szerint a kiadó fővárosi lakásokról szóló hirdetések száma március elejéhez képest 5,1 százalékkal 10 595 darabra emelkedett. A külföldi turisták körében korábban népszerű VI. kerületi lakások kínálata 8 százalékkal, a VII. kerületieké 10 százalékkal nőtt alig több mint két hét alatt. Ugyancsak 10 százalékkal nőtt az V kerületi albérletkínálat, a VIII. kerületi kiadó lakásoknál pedig 11 százalékkal emelkedett a hirdetések száma.

Árak mínuszban

A hirtelen jött kínálatbővülés az árakon is nyomott hagyott, az V., VI., VII. és VIII. kerületben az átlagárak két hét alatt 1-4 százalékkal csökkentek. Az V. kerületben 220 ezer forintra mérséklődött a bérleti díj, a VII. kerületben pedig 150 ezer forintra. A főváros egészében a bérleti díjak ugyanakkor még nem változtak: továbbra is 165 ezer forint a havi átlag.

Több a 100 ezer forintnál olcsóbb lakás

“Hiába egy számjegyűek a csökkenések a szóban forgó kerületekben a bérleti díjak csökkenése, azért ez jelentősnek mondható. Még látványosabban mutatja a járvány árakra gyakorolt hatását, hogy jelentősen megnőtt a havi 100 ezer forintnál olcsóbban bérelhető lakások száma a fővárosban” - emelte ki egy lényeges új piaci változást Balogh László. Az ingatlan.com adatai szerint ugyanis több mint 20 százalékkal emelkedett a kínálat a 100 ezer forint alatti havi bérleti díj mellett kivehető budapesti lakások száma, március közepén több száz ilyen ingatlan szerepelt a kínálatban.

A többi nagyvárosban - köztük az egyetemvárosok piacán - nem láthatóak a budapestihez hasonló kiugró változások. A kínálat alig 1 százalékkal bővült a megyeszékhelyeken, és az árakban sem figyelhető meg komoly elmozdulás az elmúlt két hétben. Ez elsősorban azzal is magyarázható, hogy a nagyvárosokban a lakáshotelek száma jóval kevesebb volt, mint a fővárosban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG