4p
Veszprém a legdrágább, Zalában várható a legnagyobb áremelkedés és Somogyban van a legtöbb építkezés a Balaton mentén. A drágulás mindenhol kiemelkedő, az új fejlesztések teljesen átrajzolják a piacot – derül ki az Otthontérkép Csoport friss elemzéséből.
(Fotó: Fortepan)

Veszprém megyében – a balatoni régió legdrágább területén – két év alatt több mint 50 százalékkal emelkedtek a felújított ingatlanok árai – derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb lakáspiaci elemzéséből. A tavat körül ölelő megyék legolcsóbbika Zala, mely kiváló befektetési célpont, ezt igazolja, hogy 2016 óta 30 százalékkal ugrott meg a felújításra váró ingatlanok ára.

Az elemzésben az adott megyék egészét vették alapul, de a súlyozásnál főleg a tó közvetlen vonzáskörzetét vizsgálták, kivétel az északi part fölötti Káli medence, amit beleszámítottak a végeredménybe, mert a piac ide sorolja ezt a körzetet is.

Az ingatlanárak emelkedése természetesen a balatoni otthonok esetén is szépen kirajzolódik. A Balaton vonzáskörzetébe tartozó ingatlanok árai folyamatosan emelkednek, míg 2015 második negyedévében 223 ezer forintos négyzetméterárakkal találkozhattunk errefelé, addig 2018 tavaszi hónapjaiban már 335 ezer Ft/m2 körül volt az átlag.

Nem mindegy, hogy észak vagy dél

Ez az árnövekedés azonban hatalmas különbségeket takar. A balatoni régióhoz tartozó 3 megye (Zala, Veszprém és Somogy) átlagárainak változását megvizsgálva világosan látszik, hogy a legdrágább Veszprém megye, melyet Somogy követ, a sort pedig a piciny balatoni partszakasszal rendelkező Zala zárja.

Általánosságban elmondható, hogy az ingatlanfejlesztők egyre nagyobb figyelmet szentelnek a Balaton környéki településeknek. Ennek is köszönhető, hogy Veszprém és Somogy megye így el tudtak húzni Zalához képest, utóbbi ugyanis csak most kezdi bevonzani a befektetőket.

A grafikonok jól látható, hogy Somogy és Veszprém ingatlanárai 2016 második negyedévéig nagyjából együtt mozogtak, ez év második felében azonban Veszprém megyében hatalmas boom történt, köszönhetően az induló lakóprojekteknek és egyéb beruházásoknak. 2018-ban már látható ennek a különbségnek a halványulása, ez abból adódhat, hogy a déli parton is megindultak a nagy volumenű fejlesztések (pl: Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén, Fonyódon, Balatonszemesen).

Mészáros Lőrinc jövőképe

„A fejlesztések zabolátlan élharcosa, Mészáros Lőrinc a balatoni kempingekre vetette ki hálóját előre jelezve, hogy bőven van mit fejleszteni a régióban. Más nagyvállalkozói csoportok is beszálltak és már most látszik, hogy a fejlesztések nyomán kisöprik a régi retro épületeket, helyükre felsőközép és felső kategóriás lakóparkok, villanegyedek és hotelek kerülnek” – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője. A szakértő hozzáfűzte: a romantikus tóparti települések rengeteg kincset, például gyönyörű villákat rejtenek, melyek mind-mind jó befektetésül szolgálhatnak, mivel a szezon megnyújtása miatt szinte folyamatosan jól kiadhatók.

Veszprém megyében 50 százalékkal drágultak a felújított ingatlanok két év alatt

Az sem mindegy, hogy az egyes megyékben milyen állapotú otthonok árváltozását vizsgáljuk – derül ki az elemzésből. Zala megyében a legnagyobb mértékben, nagyjából 30 százalékkal a felújítandó és az újszerű ingatlanok ára emelkedett, ez arra enged következtetni, hogy az ingatlanfejlesztők itt jelenleg a „bevásárlás” fázisában tartanak. Nem úgy Somogy megyében, ahol a legnagyobb ütemben az újszerű otthonok ára emelkedett. A legnagyobb árboom Veszprém megyében következett be, itt ugyanis a felújított otthonok ára több mint 50 százalékkal, az újszerűeké pedig 43 százalékkal növekedett.

A Balaton körüli települések áremelkedése mögött egyértelműen a fejlesztők megjelenése áll, akik keresletet teremtettek és teremtenek. Ez együtt jár a települések infrastrukturális fejlesztésével is, melynek köszönhetően több helyen újulnak meg a város- és faluközpontok és a kikötők. Habár a középosztály még továbbra is megtalálhatja a számítását az ország kedvenc tava körül, érdemes azonban számolni az erős áremelkedéssel és azzal, hogy a jövőben sokkal több luxusingatlan, felújított villa, jacht és prémium szolgáltatás áraszthatja el a környéket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG