Hirdetés
Hirdetés

Óriási cirkuszközpont épül a Nyugati pályaudvar mellé

2019. augusztus 05., 10:51

A Városligetből költözik át az intézmény, de még nem tudni, mikor adják át a Nemzeti Cirkuszművészeti Központot.

A Fővárosi Nagycirkusz. Forrás: wikipedia
A Fővárosi Nagycirkusz. Forrás: wikipedia

A Magyar Közlönyben pénteken jelent meg a beruházásról szóló kormányhatározat.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta, több mint három éves előkészítő munka eredményeként született meg a kormánydöntés arról, hogy a Fővárosi Nagycirkusz a cirkuszművészet összes ágazatával, kiegészítő szervezetével együtt egy közös helyre, a Nyugati pályaudvar melletti területre fog költözni.

Hirdetés

A Fővárosi Nagycirkusz kinőtte jelenlegi otthonát, a Városligetben nem lehet próbatermet kialakítani, nincsen próbamanézs, a lovakat nem lehet futtatni és a megújult állatvédelmi törvényeknek megfelelően egyre több hely kell az állatoknak.

Az új központ artistaképző iskolának, cirkuszművészeti múzeumnak, kutatótárnak és könyvtárnak, artista szállásoknak, próbamanézsnak és cirkusznak ad majd helyet, emellett parkolóhelyeket, közönségforgalmi tereket is kialakítanak.

Csúcsintézményt terveznek

Az új központ terveiről elmondta: a korábban szóba került helyszínek esetében készültek tanulmánytervek, amelyeket adaptáltak a Nyugati pályaudvar melletti területre, de ezek a tervek nem véglegesek és az engedélyezésig még hosszú az út. Fekete Péter ugyanakkor megjegyezte, hogy a januári budapesti cirkuszfesztiválon már szeretnének bemutatni előzetes látványterveket.

"Szeretnénk, hogy ha itt egy európai csúcsintézmény alakulna" - mondta az államtitkár. Mint felidézte, az európai kulturális miniszterekkel a témában folytatott tárgyalásain kollégái örömmel fogadták egy olyan központ megépülésének ötletét, amely digitalizálásban és adattárolásban nem csupán Magyarországot, hanem egész Európát kiszolgálja. Jó esélyünk van rá,hogy ez sokkal több legyen, mint egy magyar cirkuszközpont - fűzte hozzá.

Még éveket kell várni

Fekete Péter szerint a központ építési munkálatainak befejezésére még éveket kell várni. A Fővárosi Nagycirkusz épülete addig használatban marad. A tervek szerint az átköltözés után a régi épületet lebontják az állatkert zöldfelületének növelése céljából.

10 millió forint az álomotthonhoz

Lakásvásárlás előtt állsz és a legkedvezőbb kölcsönt keresed? Lakáshitel kalkulátorunk segít dönteni! 20 éves futamidővel 10 millió forintos hitelt az alábbi konstrukcióval vehetsz fel, ha fontos a törlesztőrészlet nagysága: az egyik legkedvezőbb ajánlatot jelenleg a K&H Bank üzleti feltételű lakáshitele nyújtja 53 773 forintos induló törlesztőrészlettel és 2,87 százalékos induló THM-mel. Ezt a CIB Bank lakáskölcsöne követi 2,81 százalékos THM-mel és 54 305 forintos törlesztőrészlettel, utána pedig az Erste Bank lakáscélú hitele 54 861 forintos törlesztőrészlettel és 2,92 százalékos THM-mel. Szintén kedvező a Raiffeisen Bank lakáshitel ajánlata: 57 177 forintos induló törlesztőrészlet és 3,41 százalékos kezdő THM-mel kínálja a bank a kölcsönt. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Jócskán magához tért a Nyomda

Jócskán magához tért a Nyomda

A februártól a július elejei osztalékfizetésig szűk sávban mozgó részvényárfolyam az utóbbi napokban nagyot ment, s az ANY Biztonsági Nyomda eredményei, valamint a piac által kezdvezőnek tartott kilátásai (lásd önkormányzati választások miatti megbízások) hatására még feljebb mehetnek.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?