7p
Tavasszal sem lankadt az építési láz, sőt, tovább emelkedett az új lakásátadások száma. Ám van, ahol tucatszámra nőnek ki a sokemeletes lakóházak, de bizony van sok városrész még Budapesten is, ahol lényegében egyetlen új, soklakásos társasház sem épül – derül ki az Otthontérkép Csoport friss, saját adatain alapuló kutatásából. Mely városrészekre, mely kerületrészekre koncentrálódott a legtöbb társasházi lakásépítés?

A társasházak, illetve többlakásos projektek közt kiemelt helyet foglal el Budapest: a nagy lakásszámú új házak nagyon nagy része itt, esetleg a főváros környékén, egy-egy ponton épül. Ugyanakkor az európai viszonylatban is egyre népszerűbb magyar fővárosban közel sem egyenletesen oszlanak el az új lakóparkok.

Az Otthontérkép Csoport friss, saját adatain alapuló kutatásában arra kereste a választ, hogy a városon belül merre épül a legtöbb új lakás, illetve hogy hogyan változtak az új lakóparkok építői számára a legdivatosabbnak számító városrészek 2017-2018-ban, valamint 2019 eddig eltelt hónapjaiban.

A lentebb mellékelt térképre ránézve rögtön kiderül: vannak a többlakásos fejlesztők által kifejezetten elhanyagolt kerületek, városrészek még az igen dinamikusan fejlődő Budapesten is. A legkirívóbb példa erre Dél-Pest, illetve – néhány kivétellel – Buda elegánsabb környékei. Igaz Buda legdrágább kerületeiben (I., II és XII.) és Dél-Pesten kis lakásszámú ikerházak és sorházak azért előfordulnak, de soklakásos társasházak lényegében nem, illetve alig, csupán egy-egy elszórt projekt keretében épülnek.

Szuperkoncenrtált fejlesztések

Persze az ingatlanszakmában köztudott, hogy nagyon koncentráltak a fejlesztések, de az még a szakembereket is meglepi, hogy a főváros huszonhárom kerületéből egy tucatnyiban egyszerűen nincsenek, vagy tényleg csak mutatóban akadnak társasházépítések, dacára a hatalmas építési láznak.

Az Otthontérkép oldalra 2017 eleje óta feltöltött új lakások-lakóparkok adatait vizsgálva az a meglepő kép rajzolódik ki, hogy az elmúlt 27 hónapban 13 kerületben soklakásos társasházi, lakóparki új fejlesztés alig került piacra. A tizenháromból pedig nyolc kerületben a statisztikai hibahatáron belül marad – legfeljebb 10-20 darabos – az elmúlt bő két esztendőben piacra került új, társasházi lakások száma.

Némiképp torzítja persze az adatokat, hogy néhány projekt jórészt a tervezőasztalról elkelt a 2017-2018-as boom idején. Így nem, vagy csak részben jelennek meg a lakásai a kínálatban, de a trendek, tendenciák ettől még világosan kirajzolódnak.

Az Otthontérkép saját adatain alapuló, friss kutatása szerint ugyanakkor aránytalanul sok új lakás került eladósorba a XIII, a XI., a IX. és a IV. kerületekben, miközben a kelet-pesti és dél-pesti, kisebb presztízsű környékeken pár, inkább szigetszerű fejlesztés bukkant csak fel, de a 27 százalékos lakásáfával ezek végképp eltűntek a színről.

Az adatokat kicsit mélyebben megvizsgálva meglepő az is, hogy az elmúlt két évben az összes, az Otthontérképre kikerült társasházi új lakás közel egyharmada (28,7%-a) a főváros XIII. kerületében épült fel! További bő egyharmad (39,6%-a) pedig három további kerületben, a IV., a IX. és a XI. kerületekben kereste a gazdáját! Ráadásul itt is aránytalan eloszlásban: a IV. és a IX. kerületekben az új lakások döntő részét mindössze pár darab, több száz lakásos lakópark adta, nem pedig sok elszórt, átfogónak mondható fejlesztés.

Négy kerületben épül a lakások kétharmada!

Fontos tanulság vonható le a fentiekből: miközben tehát a 2017-2018-ban az Otthontérkép kínálatában megjelent közel négyezer új, társasházi lakás, aközben ezekből a budapesti fejlesztések bő kétharmada mindössze négy kiemelt kerületre – IV., IX., XI. és XIII. – koncentrálódott!

Több, elszórt ponton pedig kizárólag a XI. és XIII. kerületekben építkeztek, miközben Ferencvárosban (IX. kerület) és Újpesten (IV. kerület) inkább pontszerű, pár kisebb, szűkebb környéket érintő, nem igazán a teljes kerületre kiterjedő fejlesztések a jellemzők.

A TOP 10 irányítószámon épülő lakáskínálat
(Egész Budapest összes kerülete =100, az 1-1 top százalékban,
2017 és 2019 között)

Bár akadtak új ikerházak és néhol kisebb lakóparkok is fel-fel bukkantak, nagyobb építkezés egyáltalán nem volt jellemző – a társasház-boom ellenére sem – a XVI.,XVII.,XX.,XXI és XXII. kerületekre. Itt nagyon-nagyon hiányoztak a kínálatból már a 3-6, vagy 10-15 lakásos társasházi fejlesztések is! Hasonló a hatalmas XVIII. kerület is, ahol 2008 előtt többfelé nagy lakóparkok épültek, most pedig pár ponton vannak csak nagyobb társasház építések.

Döbbenetes az új építések eloszlása

Persze a sűrűn beépített V. vagy I. kerületben alig van telek, így érthető a kevés új társasház megjelenése, de a fent felsorolt külső kerületekben már jóval kevéssé indokolt, hiszen rengeteg az üres telek. Az is igaz, hogy Dél-Pesten vagy Kelet-Pesten a panel-lakótelepek hatalmas – és relatíve olcsó, elfogadható minőségű – lakáskínálata miatt kevéssé éri meg a mai kivitelezési árak mellett a tömeges fejlesztés.

Ez a hihetetlen területi egyenlőtlenség sok tényezőre vezethető vissza, de az adatok kiválóan mutatják, miről is van szó.

„Tömegesen, azaz ezres nagyságrendben, kizárólag oda épülnek ma lakóparkok, ahol új, döntően irodai munkahelyek létesültek és a kötött pályás közlekedés is megvolt, vagy kiépült az elmúlt években, évtizedekben. Jól látható ez a trend Váci út mentén, egészen Újpestig kihatóan, vagy egy másik jelentős irodai koncentráció közelében, Dél-Buda új építésű piacán” – fejti ki Halaska Gábor, az Otthontérkép csoport vezető elemzője.

Drága a használt, de az új még drágább

Ez a súlyos egyenlőtlenség nyilván első körben társadalmi kérdés, hiszen az új lakások nem olcsók: jelenleg 850 ezer forintos az új átlagár Budapesten. Ám még akkor sem könnyű új lakást venni, ha a nagycsaládosoknak járó, bőkezű, és egyre növekvő, támogatásokat és a javuló fővárosi munkabéreket beszámítjuk.

Budapesten egy korrekt új lakóépületben – nem kiemelt környéken, de nem is a város legszélén – 30 millió alatt csak erős kompromisszumok árán akad új építésű garzon, a legalább kétgyerekesek családi igényeit pedig inkább a 40-45 milliótól felfelé induló új lakások elégítik csak ki. Ha valaki a belvárosias, vagy az ahhoz közel eső, népszerű területeken keres új építésű, családi otthont, akkor inkább alaphangon is 50-55 milliót kell rászánjon. Legalábbis Pesten, mert a budai oldalon még a XI. kerület külső részén is érdemes a fenti árakra 10-20 százalékot rászámolni.

A panelkínálat „kipótolja” az új építés hiányát

Azok a kerületek tehát, ahol nem vagy alig épülnek lakások, ott vagy a telkek nagyon drágák (illetve tilos az ilyen építés), vagy pedig a hatalmas panel-lakótelepek töltik be a megfizethető és elfogadható lakáskínálat szerepét. Egyébként a panelárakban azért lehetett a lakótelepeken messze az átlagot meghaladó bővülés az elmúlt 4-5 évben, mert az egyre dráguló új építés igazi alternatívái lettek a felújított lakótelepek.

A fővárosi ingatlanboom ugyanis a munkalehetőségek látványos növekedését követte, ami miatt elindult, illetve megerősödött a vidéki fiatalok nagy létszámú felköltözése Budapestre. Ezzel párhuzamosan a magyar főváros lett az egyik legnépszerűbb régiós nagyváros a külföldiek szemében is. Ők viszont mind tulajdonosként, mind bérlőként egyre kijjebb szorították a belvárosias részekről azokat a magyarokat, akik „bérből és fizetésből” élnek.

Prémium lakóparkok, főként külföldi vevőkörnek

Az is megfigyelhető, hogy az igen kis számú, elegáns, ma is bőven egymillió forint feletti négyzetméterárakkal operáló prémium lakóparkok – vagy a belső részeken a nagyobb lakóépület felújítások, ráépítések – vásárlóinak is egyre nagyobb része külföldi. Ilyen egyedi fejlesztések akadnak akár az V., a XII. vagy a VII. bulinegyed-jellegű részein, esetleg a VIII. Corvin Negyedében, illetve vonzásában is. Ám itt a lakók nagy része bérlő, mert a külföldi befektetők sokszor szervezetten, több lakásos csomagokban, akár a beruházó segítségével veszik a lakásokat. Vagy befektetésnek, kiadásra, vagy csak egyszerűen érték-növekedésre spekulálva, akár üresen is hagyva egy ideig az otthonokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG