Hirdetés
Hirdetés

Világörökséget vennél? Lecsaphat rá az állam

2018. január 13., 09:04

Új törvényt fogadtak el a világörökségi területen álló egyes ingatlanokra.

Az Országgyűlés által decemberben elfogadott törvénynek és az azt végrehajtó kormányrendeletnek megfelelően a világörökségi területeken álló egyes ingatlanokra az államnak ezentúl elővásárlási joga van, ez lakásokat, lakóházakat, termőföldeket és erdőgazdasági területeket nem érint - mondta Latorcai Csaba helyettes államtitkár.

A Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára közölte: a törvény célja, hogy hangsúlyosabban érvényesítsék a világörökségi egyezményben megállapított célokat, megakadályozzák, hogy az értékes területeken álló ingatlanok tömegesen külföldiek kezébe kerüljenek, vagy a világörökségi területhez nem méltó célra használják fel azokat.

Nem lassíthatja az eladást

Az elővásárlási jog azt jelenti, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosa eladja azt, a leendő vevővel tervezett adásvételi szerződésben rögzített azonos feltételekkel az állam beléphet a vevő helyére nyolc napon belül. Amennyiben az állam részéről a megkereséstől számított nyolc napon belül nem érkezik válasz, azt automatikusan úgy kell tekinteni, hogy az állam nem él elővásárlási jogával.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Megteltek a hotelek – mi már tudjuk, hová mész a hosszú hétvégén

Megteltek a hotelek – mi már tudjuk, hová mész a hosszú hétvégén

Nem csak a nagy ünnepek számítanak kiemelkedőnek a szálláshelyek forgalmában, a húsvétot követő május elsejei majálisok, és így a hosszú hétvégék csurig töltik a vendéglátóhelyeket. Az év negyedik hosszú hétvégéje ráadásul 4,5-szeres forgalomnövekedést hozhat, ráadásul az átlagos foglalási érték is folyamatosan növekszik a Szallas.hu adatai szerint.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?