3p
Szeptember 1-től változtak a munkavállalási szabályok Ausztriában, egyes esetekben az eddigi 10 óra helyett 12 órát is lehet majd dolgozni. Egyesek szerint eddig is ez ment, csak nem volt teljesen legális. A turizmusban pedig, ami a magyarokat különösen érinti, csökkentették a minimális pihenőidőt.
Fotó: Pixabay

A kormányzat Ausztriában nyár elején döntött több munkaügyi szabály megváltoztatásáról, amelyek most szeptember elején léptek életbe. Az osztrák sajtóban “12 napos munkanapnak” (12-Stunden-Tag) nevezett intézkedéscsomag főleg a munkaidőt érinti.

Valóban lehetségessé válik, hogy a dolgozók 12 órát dolgozzanak egy nap, valamint akár 60 órát is egy héten – derül ki a Kontrast.at összefoglalójából. Eddig ehhez a munkavállalói érdekképviseletek vagy az üzemi tanács beleegyezésére volt szükség, ezentúl ez nem kell. (Ausztriában hagyományosan erősek ezek a szervezetek, mint a szakszervezetek – a szerk.)

A lap szerint a munkaidő valójában 14 óra is lehet, mert megnövelték a munkába járáshoz szükséges elvárható utazási idő mértékét is. A 11. és 12. órára a munkavállaló nemet mondhat, kérdés, megteszi-e, ha a munkaadójától függ. (Főleg, ha szegény külföldi – a szerk.)

Csak a keret nőtt

Ám ez nem jelenti azt, hogy most mindenkinek 12 órát kell dolgozni naponta, csak azt, hogy az eddigi napi 10-ről 12-re (valamint heti 50-ről 60-ra) emelték azt a maximális munkaidőt, amiben a dolgozó és a munkaadó megállapodhatnak. A nyolc óra feletti plusz időt ezentúl is vagy vissza kell kapja a dolgozó máskor, vagy a hó végén 50 százalékos túlóradíjjal kifizetik neki – mutat rá a Heute.at.

Csökkent a pihenőidő

A szabályozás alól kivételt képeznek a vállalkozók családtagjai, menedzserei és bizonyos, rugalmas munkaidejű önálló foglalkoztatottak.

A magyarok számára különösen érdekes lehet, hogy a turizmusban, turnusokban (műszakokban) dolgozók minimális napi pihenőidejét 11-ről 8 órára csökkentették. Évente maximum négyszer pedig a hétvégi, ünnepi pihenésről is le kell mondaniuk, ha a munkaadó úgy akarja.

Három napos hétvégéket?

A “Gleitzeit”-nak nevezett flexibilis, csúsztatható munkaidő lehetséges napi maximumát is 10-ről 12 órára emelték, legfeljebb heti öt napra.

Változtak a túlóra-elszámolás szabályai is. Lehet, hogy sokan kevesebb túlórapénzt kapnak majd. Az viszont eddig is lehetséges volt, hogy a munkavállaló négy napon át tíz órákat dolgozzon, majd pénteken már szabad legyen. Ezt az új szabályok is megerősítik, de ez nem jelent változást.

Legalizálták a tilost?

Korlátozás, hogy a 12 órás munkanapok és 60 órás hetek évente legfeljebb 24 héten keresztül alkalmazhatók. Nyolc hét után pedig 14 napos “túlóra-szünetet” kell tartani. (Erre állítólag azért volt szükség, mert hasonló védelmet az EU-szabályok is előírnak.)

A kritikusok szerint sok helyen titokban eddig is magasabb óraszámban dolgoztattak embereket, a jobboldali kormány most először az ezért járó büntetést mérsékelte, majd pedig legalizálta az óraszámot.

A pénztárosokat nem érinti

A Kurier.at szerint sok vállalatnál már eddig is rugalmas munkaidőben foglalkoztatták a dolgozókat, mert a kollektív szerződés ezt lehetővé tette. A kiskereskedelemben (Billa, Merkur, Penny) sok a részmunkaidős dolgozó, így ott az új rendelkezéseknek kevés a jelentőségük.

Sok cégnél azt mondják, hogy hosszabb, 12 órás turnusokat csak alkalmilag iktatnak be, például egy húsfeldolgozó üzemben Karácsony előtt.

(Nemrég az Ausztriában dolgozó magyarok számáról írtunk, a szomszédunknál esedékes nyugdíjemelés mértékéről pedig itt volt szó.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG