4p
Idén csak a munkavállalók 59%-a tekinthető elkötelezettnek. Közben a támogató munkahelyi környezet fokozatosan tör előre a munkavállalók fontossági listáján. A jövő sikerességének záloga az agilis cégeké, akik képesek gyorsan, és hatékonyan reagálni a folyamatos változásokra.

Gyengül a munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, miközben elhelyezkedési esélyeikben évről évre magabiztosabbak: ma már a munkavállalók közel kétharmada nem aggódik állása elvesztése miatt és biztosnak érzi magát munkaerőpiaci esélyeit illetően, derül ki az Aon Legjobb Munkahelyek Program felméréséből, mely keretében idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója mondta el a véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, majd a válaszok alapján 18. alkalommal állította össze a legjobbak listáját.

Amíg európai és globális viszonylatban is minimális növekedés tapasztalható a dolgozói elkötelezettségben, addig itthon nincs megállás: a csökkenés 3 éve folyamatos, idén 1% ponttal alacsonyabb, mint tavaly. Ez a negatív tendencia jellemzi a vállalatok tehetség megtartó képességével kapcsolatos dolgozói elégedettséget, és a cégek jövőbeli sikerességébe vetett hitet csakúgy, mint a munkáltatói márkával kapcsolatos elégedettséget. A megkérdezett munkavállalók mindössze 53%-a vélekedik úgy, hogy cége az egyik legjobb munkahelynek számít a szakmájában.

„Ma már a munkáltatói márka vonzósága és a vállalat jó hírneve nem elég, hitelesnek is kell lenni. Tükrözni kell azt a pozitív munkahelyi élményt, ami a munkatársakat nap mint nap éri, mert csak így tudja biztosítani a megfelelő tehetség megszerzését, megtartását és az utánpótlást. A munkavállalók csupán fele gondolja úgy, hogy cége kiváló munkavállalói élményt biztosít, egyértelmű tehát, hogy van miben fejlődni. Ebben a szervezetek egyik legnagyobb segítsége a folyamatos párbeszéd kialakítása és fenntartása lehet, hisz a munkatársak bevonásával és véleményük megismerésével lehet valós, pozitív hatást elérni. Azt is látjuk, hogy a támogató munkahelyi környezet megteremtése egyre fontosabbá válik, a tavalyi 10. helyről a hatodikra ugrott az elégedettségi területek fontossági sorrendjében. Ma már elengedhetetlen, hogy egy cég mindent megtegyen azért, hogy a dolgozók zavartalanul és hatékonyan végezzék a munkájukat az elkötelezettség megalapozása érdekében"

– mondta György Máté, az Aon Magyarország Legjobb Munkahelyek Program projektvezetője.

Sok tekintetben nincs új a nap alatt: a kisebb cégeknél magasabb az elkötelezettség, a 29 év alatti munkavállalók a legpozitívabbak az elhelyezkedési esélyeiket illetően, a férfiak továbbra is jóval magabiztosabbak, mint a nők, és az idősebbek nehezen váltanak.

A Legjobb Munkahelyek azonban már most élen járnak több területen. Dolgozóik 77%-a szerint például kiváló munkavállalói élményt biztosítanak, és hangsúlyozzák az emberközpontú és lelkesítő jövőképet mutató felsővezetést is. A legjobb cégek egyértelműen kiemelkednek az átlagból, a legtöbb mutató tekintetében körülbelül 20% ponttal magasabb az elégedett munkatársak aránya. Munkavállalóik 81%-a vélekedik kedvezően a cég tehetségvonzó képességéről, és több mint 60%-uk pozitívan nyilatkozik a tehetség megtartással és a rendelkezésre álló munkaerővel kapcsolatban. Kollégáik sokkal vonzóbbnak tartják a céget, emellett hiteles munkáltatónak is gondolják. A Legjobb Munkahelyeknél 10-ből 8 dolgozó véli úgy, hogy anyagilag is részesül a cég sikeréből, szemben az 57%-os magyar átlaggal.

Idén 13-an kerültek a legjobbak közé. Közülük három cég, a B.Braun Avitum Hungary Zrt., az EuroFamily és a DECATHLON Magyarország már negyedszer nyerte el zsinórban a Legjobb Munkahelyeknek járó elismerést.

Az 50-250 fő közötti kategóriában Aon Legjobb Munkahelyek:

  • Atlas Copco Hungary Kft – Industrial Technique
  • Cisco Systems Mo. Kft
  • Carglass Magyarország - CG Hungary Kft.
  • Nutricia Early Life &Advance Medical Nutrition
  • Starschema Kft.
  • WHC

A 250 és 1000 fő közötti cégek legjobbjai:

  • B.Braun Avitum Hungary Zrt.
  • EuroFamily

Az 1000 főnél többet foglalkoztató cégek:

  • SAP Hungary Kft.
  • DECATHLON Magyarország
  • Szerencsejáték Zrt.

Az Aon programja nemzetközi mérést is végez, melyen két magyar leányvállalat kapta meg a Legjobb Munkahely elismerést, a Mars Magyarország Értékesítő Bt. és a profession.hu Kft.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG