1p
A nemzetgazdasági minisztérium egykori helyettes államtitkára vezeti majd a magyar exportot támogató, nemrég "államosított" Eximbank és a Mehib vezetését. Nátrán Roland tulajdonképpen "házon belül marad" hiszen a két pénzintézet az MFB-től átkerült Matolcsy György tárcájának felügyelete alá.

A korábban kiszivárgott hírek igaznak bizonyultak, Matolcsy György Nátrán Roland eddigi helyettes államtitkárt nevezte ki a frissen államosított EXIM Bank valamint a MEHIB Zrt. vezérigazgatójának. A kinevezés előzménye volt, hogy a kormány és a bankok közti tárgyalásokat az utóbbi időben már nem Nátrán vezette, hanem Pleschinger Gyula és Balog Ádám vette át ezt a szerepkört (előbbi a bankokkal, utóbbi a biztosítókkal tárgyalt az újabb ágazati adókról).

Mint az NGM szerkesztőségünknek küldött sajtóközleményében kifejti, a kormány gazdaságpolitikai stratégiája végrehajtása keretében prioritásként kezeli a hazai exporttevékenység támogatását. Ezen stratégia alapján a kormány célja, hogy a magyar áruk és szolgáltatások exportjának finanszírozásával lehetővé tegye a Magyarországon működő vállalkozások számára, hogy minél teljesebb mértékben ki tudják aknázni exportlehetőségeiket, növelve ezáltal a külpiaci versenyképességüket, továbbá hogy ösztönözze a külföldi befektetők magyarországi beruházásait.

A Kormány fenti célját a Magyar Export-Import Bank (EXIM) és a Magyar Exporthitel Biztosító (MEHIB) pénzügyi eszközrendszerének segítségével kívánja minél szélesebb körbe megvalósítani.

Az Eximbankot a Mehibbel együtt azért hozták létre 1994-ben, hogy "segítse elő a magyar áruk és szolgáltatások külpiacokon történő értékesítését". A két pénzintézet tehát együttesen látja el az exporthitel ügynökségi funkciókat. A bank "államosításával" az a külgazdaságért is felelős tárcavezető, vagyis a nemzetgazdasági miniszter alá került szervezetileg, eddig az MFB gyámkodott felette - erről a parlament május elején döntött, méghozzá sürgősségi eljárás keretében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG