Hirdetés

Nemhogy javulna, arányosan egyre rosszabb az orvosok fizetése

2019. augusztus 21., 17:16

Az elmúlt években több területen is életpályamodellt vezetett be a kormány a közszférában. Ugyanakkor folyamatosan lehet olvasni munkaerőhiányról, néhol már a szolgáltatási színvonal visszaeséséről. A Policy Agenda legfrissebb elemzésében azt nézte meg, hogy a közszféra bérei hogyan néznek ki munkakörök szerint, illetve milyen változás történt 2016-hoz képest.

A szakértők kiválasztották azt a 20 munkakört, amelyek létszámot tekintve leggyakoribbak a közszférában. Ezeknél megnézték, hogy 2019 februárjában hogyan alakultak a keresetek, illetve milyen volt az adott munkakörön belül a bérek eloszlása, illetve a KSH által számított bruttó átlagkeresethez való viszonya.

A létszám alapján kiválasztott TOP 20 munkakörben dolgozók 54 százaléka átlagbér alatt keresett. Természetesen nagyon jelentős a differencia az egyes foglalkozások között. Miközben a fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő munkaköreinél csak 3 százaléka a dolgozóknak keresett átlagkereset alatt, addig a gyermekfelügyelők, dajkák esetében ez az arány 99 százalék.

Hirdetés
Leggyakoribb foglalkozások (FEOR alapján) a közszférában (átlagbér, alsó és felső tized határa) / Forrás: Policy Agenda
Leggyakoribb foglalkozások (FEOR alapján) a közszférában (átlagbér, alsó és felső tized határa) / Forrás: Policy Agenda

Az 1. ábrán látszik, hogy mely munkakörök esetében hogyan oszlik meg a keresetek aránya. Azaz az adott foglalkozáson belül mekkora volt az átlagkereset, ennek milyen aránya volt a nemzetgazdasági átlaghoz, illetve az adott foglalkozásúak körében hol volt az alsó és felső 10 százaléknak a kereseti határa.

Például az általános iskolai tanárok, tanítók a nemzetgazdasági átlagkereset alatt keresnek egy kicsivel. Amennyiben keresetük alapján tizedekre osztjuk a tanárokat, akkor 2019. februári adatok szerint az alsó 10 százaléknál 35 százalékkal volt alacsonyabb a kereset az átlagbérhez képest, míg a felső 10 százaléknál ez 21 százalékkal magasabb volt, mint az átlag. Ez alapján a tanárok 57 százaléka nemzetgazdasági átlagbér alatt keresett.

Ezzel szemben a szakorvosok esetében már csak 12 százalék keresett átlagbér alatt, míg a szakorvosok kereseti átlagbére 122 százalékkal meghaladta a nemzetgazdasági átlagot.

Változás az oktatás területén

A Policy Agenda külön megnézte, hogy az oktatásban a 10 leggyakoribb foglalkozás esetén hogyan alakultak a keresetek az átlagbérhez viszonyítva 2019-ben és 2016-ban. Ehhez azért a három évvel ezelőtti kiinduló állapotot választották, mert 2017-től kezdődően jelentős minimálbér, és garantált bérminimum emelés kezdődött.

Oktatási területen dolgozók bérének változása az átlagbérhez képest / Forrás: Policy Agenda
Oktatási területen dolgozók bérének változása az átlagbérhez képest / Forrás: Policy Agenda

Jelentős eltérések láthatóak az egyes foglalkozások között. Miközben az egyetemi oktatók bére „távolodott” az átlagbértől az elmúlt időszakban, addig az általános iskolai tanárok, tanítóké éppen ellenkező irányba mozdult le, és kisebb lett, mint az átlagbér.

A vizsgált 10 foglalkozásnál 7 esetben az történt, hogy a nemzetgazdaságban történt béremelési hullám hatására az ott dolgozók pozíciója rosszabb lett a nemzetgazdasági átlaghoz képest.

Az egészségügy területén is ugyanígy kigyűjtötték a kereseti adatokat 2016-ban és 2019-ben a leggyakoribb foglalkozások esetében. Itt a vizsgált munkakörök közül 8 tevékenységnél a nemzetgazdasági átlaghoz képest javult a dolgozók keresete. Egyedül az általános orvosok, és a gyógypedagógusok esetében tapasztaltunk negatív irányú változást.

Egészségügyi területen dolgozók bérének változása az átlagbérhez képest / Forrás: Policy Agenda
Egészségügyi területen dolgozók bérének változása az átlagbérhez képest / Forrás: Policy Agenda

Ugyanakkor jól mutatja az ágazati bérek problémáját, hogy az ezekben a foglalkozásokban dolgozóknak még most is 76 százaléka keres a nemzetgazdasági átlagbér alatt, sőt ez az arány az oktatás területén 60 százalék.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

A forint zuhanásának kellemetlen következménye

A forint zuhanásának kellemetlen következménye

A szeptember eddig eltelt része igen gyászosnak bizonyult a forint szempontjából: történetének leggyengébb értékére került az euróhoz képest. A tavaly nyári hasonló esemény után ez már trendszerűséget is jelent, így erősen fékeződik a bérfelzárkózás, ráadásul a cseh és lengyel valutához képest is gyengül a forint, így ők is egyre inkább elhúznak előttünk.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX41116.92+0.48%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?