2p
Szerintük nem adnak többet az újoncoknak, mint a régi motoros buszsofőröknek.

Ahogy arról már korábban írtunk, aláírásgyűjtést kezdtek az egyik szakszervezetnél, mivel a BKV az újonnan felvett buszsofőröknek – elvileg – jóval magasabb bért kínál, mint a már meglévő dolgozóknak. A társaság most reagált ezekre a hírekre, elmondásuk szerint a toborzóanyagokban feltüntetett béreknél épp, hogy a már meglévő dolgozók pótlékokkal együtt számított átlagkeresetét vették alapul, ezt közölte a BKV a Privátbankár.hu-val. Ezek alapján aligha történhet hátrányos megkülönböztetés.

Részleteiben ez azt jelenti, hogy egy járművezető legalább nettó 200 ezer forintos (azaz bruttó kb. 300 ezer forintos) jövedelmet vihet haza egy-egy ledolgozott hónap után. A sofőrök azonban a túlórák és egyéb pótlékok révén ennél lényegesen magasabb jövedelmet is elérhetnek, ezt mutatja az is, hogy az elmúlt hónapok jövedelem átlaga ezekben a munkakörökben (tehát valamennyi autóbusz- és trolibuszvezetőre vonatkoztatva) bruttó 400 ezer forint volt, írja a BKV.

Nem olcsó az átképzés sem

Szó sincs ugyanakkor arról, hogy hozzá nem értők ülnének a volán mögé, a sofőröknek ugyanis komoly ki-, vagy átképzésen kell keresztülmenniük. Ha például valaki „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik, annak minimum PÁV II. vizsgát kell tennie a KRESZ, illetve a műszaki ismeretek mellett, majd a szokásos gyakorlat és forgalmi vizsga után a következő lépcsőfokon minimum 348 kilométert kell levezetniük, és végül egy 105 perces forgalmi vizsgával zárul a képzés. Ennek a végén kapnak „D” kategóriás jogosítványt, majd kezdhetik meg az úgynevezett GKI (Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány) alapképző tanfolyamot, amelynek része többek között a veszélyhelyzetek elhárítására szolgáló gyakorlati képzés is.

A GKI képzés szintén hatósági vizsgával zárul, és BKV-s átképző tanfolyam követi, ami útvonalismeretből, járműtípusismeretből, utasításismeretből áll. Az utolsó lépés az úgynevezett módszer-átadás, amelynek lényege, hogy a „frissen” képzett kolléga napokon keresztül egy nagy tapasztalattal rendelkező járművezető mellett tesz szert gyakorlatra. Ezek után kezdenek a járművezetők „egyedül” dolgozni: vagyis közel 6 hónapnyi elmélet és gyakorlati képzés után.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG