Hirdetés

Soros György üzent a CEU-nak: még több pénzt ad

2019. augusztus 16., 13:39

Soros szerint biztos az egyetem jövője.

Soros György beszél a davosi Világgazdasági Fórumon. (Fotó: AFP)
Soros György (Fotó: AFP)

"Az amerikai diplomák budapesti kiadásának ellehetetlenítésével Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra kényszerítette a CEU-t, hogy az Egyesült Államokban akkreditált képzéseit Bécsbe vigye" – közölte Soros György pénteken egy levélben.

A magyar származású üzletember, az egyetem alapítója a CEU közösségének is üzent. Mint írta: a CEU eltökélt abban, hogy a továbbiakban is folytasson mind tudományos, mind a tágabb közönség számára nyitott programokat budapesti kampuszán – ebben számíthat a Nyílt Társadalom Alapítvány segítségére, valamint a személyes támogatására is.

Hirdetés

"Ezúton erősítem meg a júniusi bejelentést, miszerint a CEU-nak biztos a jövője: a Nyílt Társadalom Alapítvány meg kívánja növelni az egyetem pénzügyi alapját" – tette hozzá.

Egyben megköszönte az egyetem közösségének a Michael Ignatieff elnök-rektor vezetése alatt – a nehéz körülmények ellenére – tanúsított kitartását és az intézmény iránti lojalitását. "Ugyancsak hálás vagyok azért a támogatásért, amelyben az egyetem részesült a magyar és a nemzetközi akadémiai világ részéről. Ez a támogatás hozzájárult ahhoz, hogy a CEU az akadémiai szabadság világszerte ismert szimbólumává váljon" – zárta a levelet Soros.

Mint ismert, júliusban a Magyarországról elüldözött CEU-t Közép-európai Egyetem Magánegyetem néven osztrák magánegyetemként akkreditálták.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

A benzin 5-7, a gázolaj 4-6 forinttal drágulhat péntektől

A benzin 5-7, a gázolaj 4-6 forinttal drágulhat péntektől

Ez lehet a legközvetlenebb hatása idehaza a szombati szaúdi dróntámadásnak, jobban mondva annak, hogy a világpiaci kőolajárak több mint tíz százalékkal drágultak. Hogy még feljebb mennek-e, az alapvetően attól függ, hogy a kiesett kínálatot mikor sikerül pótolni. A legpesszimistább forgatókönyv szerint a most 60-66 dollár közötti árak akár 100 dollárra is felmehetnek.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX40819.56+1.33%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?