3p
KKV
Az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. három hónapos pilot programjában közel 350 hazai hazai kkv mintegy 13 milliárd forintnyi hiteléhez vállalt 10,6 milliárd forint értékben kezességet. Az úgynevezett „Fordított eljárás” keretében a Garantiqa 10 ezer hazai kis-, közepes és mikrovállalkozás előzetes minősítésével segítette a vállalkozások hitelfelvételét.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2018. őszén fordult közvetlenül a vállalkozásokhoz: a nyilvánosan elérhető adatok alapján több mint 10 ezer hazai vállalkozás garanciaképességi vizsgálatát végezte el a társaság. A legalább 5 főt foglalkoztató és minimum 10 millió forint árbevételű, de hitellel nem rendelkező vállalkozások megkeresésére annak érdekében került sor, hogy a Garantiqa által kiállított kezességvállalási-szándék levél segítségével könnyebben hitelhez jussanak. (A fordított eljárás lényege, hogy a garanciaintézmény által előzetesen kiállított garancialevéllel a vállalkozás már annak tudatában fordulhat forrásért a bankjához, hogy garanciaképes, azaz jó eséllyel lehet hitelképes.)

Az akció kapcsán Dr. Búza Éva vezérigazgató elmondta: a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezése alapján azért került sor a vállalkozások előzetes minősítésére és közvetlen megkeresésükre, mert egyrészről minden felmérés és tapasztalat azt mutatja, hogy a megfelelő biztosítékok megléte bizonyul még mindig az egyik legfőbb hitelfelvételi akadálynak, másrészt a hazai kkv szektor  GDP-hez viszonyított hitelpenetrációja lényegesen elmarad az Európai Unió átlagától, de még a V4-ekétől is. Ezért aztán az intézményi kezességvállalásnak további fontos szerepe lehet a kkv-k növekvő hitelfelvételének elősegítésében.

Az új eljárás eredményei magukért beszélnek: 2018 év végéig összesen 12,96 milliárd forintos hitelösszeg mögé 10,65 milliárdnyi kezességet vállalt a Garantiqa 341 hitelügyletben. Ez azt jelenti, hogy 314 vállalkozás a Garantiqa előzetes minősítését követően a kezességvállalási-szándék levél segítségével jutott hitelhez, ennek hiányában a legtöbb esetben még a hiteligénylésig sem jutott volna el a vállalkozás.

A vezérigazgató kiemelte: az úgynevezett fordított eljárás kezdeményezésének fontos célja a kockázatosabb kkv-k finanszírozási forráshoz juttatása volt. A pilot program arra is rávilágított, hogy az elmúlt időszakra jellemző kedvező, és jó kilátásokat nyújtó gazdasági környezet a hazai vállalkozások hitelfelvételi kedvét növeli, így bátrabban vágnak bele fejlesztésekbe. Ezzel együtt is igaz, hogy az állami kezességvállalásnak fontos szerepe van elsősorban a kockázatosabb vállalati szegmens forráshoz juttatásában.

2018-ban minden ötödik hitelfelvétel a Garantiqa kezességvállalásával valósult meg a kkv szektorban, 2019-re pedig a cél világos: minél több olyan hazai vállalkozást forráshoz juttatni az állami kezességvállalás segítségével, amelyeknek erre korábban nem volt lehetősége. E cél elérése érdekében a Garantiqa idén újabb közel 25 ezer hitellel nem rendelkező hazai kis-, közepes és mikrovállalat előzetes minősítését és közvetlen megkeresését tervezi.

Vállalkozása finanszírozásáról még többet megtudhat április 17-i, SME 2019 - Fókuszban a digitalizáció című konferenciánkon, amely az Öbölházban kerül megrendezésre. Ne maradjon le, most még early bird áron vehet részt az év egyik legnagyobb KKV-konfernciáján!

Címkék: KKV Garantiqa Kkv
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG