3p
KKV
Az adóhatóság megnézte, hány cég spórolhatna a közterheken azzal, hogy kisvállalati adóra (kiva) váltanak. Több mint 70 ezer ilyen vállalkozást találtak, őket most tájékoztatja az adóhatóság, hogy jó eséllyel indokolatlanul sokat adóznak. A becslések szerint átlagosan 560 ezer forinttal kellene kevesebbet fizethetniük a váltással.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a benzinárakat korábban egy telefonhívással letörő Tállai András az MTI-nek elmondta: azok a vállalkozások, amelyek a kiva választásával a becsült számítások szerint legalább 10 százalékkal kevesebb adót fizetnének, a jövő héten az ügyfélkapun keresztül kapják meg az erről szóló személyes tájékoztatást.

Persze ha üzenet érkezik az adóhatóságtól, elsőre biztos összerándul majd a cégvezetők gyomra - szokni kell még mindenkinek ezt az "emberarcú adóhatóság" koncepciót. A NAV vezetője arról beszélt, hogy az adóhivatal szolgáltató jellege már nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az idén mintegy 4 millió magánszemély szja-bevallását készítették el, és támogató jellegű ellenőrzéssel több mint 160 ezer adózót mentesítettek a szigorú szankciók alól, de abban is, hogy az adófajták közti választásban is segítik az ügyfeleket.

Tállai András kiemelte: a rendelkezésére álló adatok elemzése alapján a NAV személyes adótanácsot ad.

Hogyan jött ki a NAV-nak, hogy kevesebb adót is fizethetnénk?

Csökken az adókulcs - ki választhatja a kivát?

A kivát azok a legfeljebb 50 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, melyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázmillió forintot. A kisvállalati adó mértéke jövőre egy százalékpontot csökken, a törvény által meghatározott adóalap 13 százalékára, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

A választásra jogosult cégek 2016. évi számviteli, bevallási és foglalkoztatási adataiból kiindulva kalkuláltak az adóhivatal elemzői, mintha a cég számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2018-ban is, mint 2016-ban.

Ahol a rendelkezésre álló adatok ezt lehetővé tették, az adóhivatal számszerűsítette, hogy mennyit takaríthat meg a cég a kivával. A számítások szerint az érintett cégeknek átlagosan 560 ezer forinttal kellene kevesebb adót fizetni, ha 2018-tól a kisvállalati adó szerint adóznának - tette hozzá a NAV vezetője.

Egy kalkulátorral ellenőrizheted, megérné-e neked is váltani

A kivára ugyan év közben is áttérhetnek a cégek, de január 1-jétől a legegyszerűbb az átállás, éppen ezért minden cégnek érdemes még decemberben az NGM honlapján elérhető kiva-kalkulátorral (kattintásra egy excel fájl nyílik) kiszámolni, hogy mennyi közterhet takaríthatnak meg a kivával, vagy más speciális adózási móddal.

Attól még hogy esetleg nem írnak Tállai Andrásék, érdemes lehet minden cégnek kalkulálnia egyet: a NAV nem minden cégnél rendelkezik a becsléshez szükséges adatokkal, és persze változhattak is a körülmények 2016 óta. Így például ha valamelyik cég 2016-hoz képest több munkavállalót alkalmaz jövőre, akkor még több közterhet spórolhat meg. A kiva ugyanis a társasági adó mellett kiváltja a munkabért terhelő a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG