Hirdetés

Aggódnak a gyerekek miatt - meg lehet ezzel előzni a baleseteket?

2018. szeptember 17., 15:02

Idén már második alkalommal rendezik meg a balesetmegelőzési és biztosítási témahetet, a Biztonság hetét.

A szeptember 17-22. között, hétfőtől szombatig tartó rendezvénysorozatot az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetsége rendezi, de további tucatnyi más szervezet is részt vesz a programokon.

Pandurics Anett, a Mabisz elnöke elmondta, hogy tavaly ötezer gyermeket értek el a rendezvénysorozattal - bár akkor csak 11 helyszínen, hat Pest megyei városban tartották meg a Biztonság hetét -, de idén 15 ezer diákot szeretnének bevonni a programba. Ezt többek között látványos bemutatók, online játék és képregény is segíti.

Hirdetés

Halmosi Zsolt vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese, az ORFK-OBB elnöke elmondta: idén már 432-en vesztették életüket közúti közlekedési balesetben. Megjegyezte: az ORFK-OBB azért csatlakozott a Biztonság hetéhez, mert minden fórumot ki akarnak használni, ami a közúti közlekedés biztonságának megszilárdítását szolgálja.

A közúti közlekedési szabályok betartása nem "nagyúri elvárás" a rendőrség részéről, azok a szabályok ugyanis - mint fogalmazott - "értünk vannak", ezért közös felelősség az is, hogy a szabályokat semmibe vevőket kiszűrjék a forgalomból.     Megjegyezte: bár egy nap illetve egy hét nagyon kevés, de még így is több, mintha egyáltalán nem hívnák fel a figyelmet a közúti közlekedési szabályok betartására, a toleranciára, az egymásra figyelésre, és arra, hogy nem megbocsátható bűn a felelőtlen közlekedés.     Mint mondta, a cél a balesetek számának csökkentése, mert azok nem sorsszerűek, odafigyeléssel elkerülhetőek.

Egyre több a diszkóbaleset

Bérczi László dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője arról beszélt, a Biztonság hete idei rendezvényein minden helyszínen kint lesznek, és tűzmegelőzési tanácsokat adnak. Emellett a biztonságos szórakozás szabályairól is tartanak tájékoztatókat, ugyanis azt tapasztalják, hogy csütörtökön, pénteken és szombaton este 8 és reggel 6 óra között rendszerint több közúti közlekedési baleset történik, mint a hét többi napján ugyanebben az időszakban.

Tavaly 3 ezer ilyen "diszkóbaleset" történt, amelyben 5 ezren sérültek meg.     A rendezvény sajtóanyaga szerint a Biztonság hete 25 helyszínén az általános iskolás gyerekek és tanáraik a mindennapok biztonságát szolgáló, segítő és a közlekedési balesetek esetén érintett szakmai szervezetek képviselőivel találkozhatnak.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Panamai helyett mikor lesz magyar dinnye a boltokban? Megnéztük, milyen lesz az idei szezon

Panamai helyett mikor lesz magyar dinnye a boltokban? Megnéztük, milyen lesz az idei szezon

Míg tavaly a korán jött nyár, most a hűvös és csapadékos május okozott gondot a magyar dinnyetermelőknek, de állítják: a minőséggel idén nem lesz probléma. A boltok zöldséges standjain a görög görög és új vetélytársként megjelenő marokkói import mellett lassan felbukkan a magyar is, elsőként a sárgadinnye, míg a görögdinnye július közepére várható. Az áruházláncok ígérik, ha már lesz magyar is, leállnak az importtal.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • március 4
    KSH: Külkereskedelmi mérleg
    március 5
    KSH: Kiskereskedelmi forgalom
    Szolgáltatóipari BMI
    Szolgáltatóipari BMI
    GDP
    Kiskereskedelmi forgalom
    ISM szolgáltatóipari index
    március 6
    Bézs könyv
    március 7
    KSH: Ipari termelés
    Deutsche Post (2018 Q4)
    GDP
    EKB kamatdöntés
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    március 8
    KSH: Fogyasztói árindex
    Államháztartási egyenleg
    Munkanélküliségi ráta

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?