2p
Nincs min csodálkozni, pénteken beköszönt a december.
A behavazott vár Salgótarján Somoskő településrészén 2017. november 30-án. (MTI Fotó: Komka Péter)

Ma az esőt elsősorban északon, északnyugaton válthatja fel havas eső, havazás. A Dunántúlon feltámad az északnyugati szél, míg a középső és keleti tájakon a nyugati, délnyugati szél élénkül meg. Napközben hazánk nagy részén 0, +5, az Alföld déli és keleti részén 6-8 fok lesz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Észak-Dunántúl egyes részein, valamint az Északi-középhegység északi területén hullhat akár 8 centiméteres hó. Az 5 centiméter feletti hómennyiség kiemelten Nógrád és a Dunakanyar térségében valószínű, de az Észak-Dunántúl térségében is kialakulhat, főleg az Alpok lábánál. Az Északi-középhegységben és a Bakonyban 300-400 méter felett 5-15, a Börzsönyben, a Dunazug-hegyvidék magasabb részein pedig 15-25, néhol 30 centiméter körüli friss hóréteg is kialakulhat. Ezen területektől délre a halmazállapot egyre inkább havasesőbe, esőbe megy át.

A havazás miatt Budapesten, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az Időkép.hu szerint pénteken keleten marad felhősebb az idő, eleinte gyenge havas eső, hószállingózás is előfordulhat. Máshol több lesz a napsütés. Gyenge lesz a légmozgás. Hajnalban északon és nyugaton -10 fok is lehet és napközben is csupán -3, +6 fokot mérhetünk. Reggelre többfelé képződik pára, zúzmarás köd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Van egy jó hírünk Magyar Péternek
Kollár Dóra | 2024. március 28. 19:11
Olvasóink véleményére voltunk kíváncsiak, tudni akartuk, hogy önök hogyan értékelik a hangfelvételt. Itt az eredmény!
Közérdekű Felszívódott Varga Judit és Novák Katalin, csúcsra ért Orbán Viktor felesége
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:01
Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.  
Közérdekű Bepöccent Magyar Péter: erről nem beszélt Varga Judit
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 14:51
Neki is feltűnt néhány fura egybeesés.
Közérdekű Magyar Péter szerint gusztustalan leszámolás, amit vele és Varga Judittal művelnek
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:04
Együtt tartja áldozhatnak magát volt feleségével.
Közérdekű Szavazzon! Magyar Péter csalódást, vagy örömöt okozott inkább?
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:49
Magyar Péter lázban tartja a közvéleményt. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mit gondol!
Közérdekű Képgaléria: Magyar Péter megint az utcákra hívta az embereket, és ez csak a kezdet
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:26
Néhány óra alatt is észrevehető tömeget tudott mozgósítani. 
Közérdekű Magyar Péter nem hagyja, hogy eltussolják az elmúlt 30 év legnagyobb politikai botrányát
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 19:07
Kedd reggeli meghallgatása, valamint a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után este 18 órára a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé hívta a követőit.
Közérdekű A főügyészség szerint fizikai képtelenség iratok eltüntetése, átírása
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 16:16
Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétele után a Központi Nyomozó Főügyészség reagált a felvételen elhangzottakra. 
Közérdekű Kőkeményen betett a kormánypártok támogatottságának a kegyelmi botrány
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 15:51
A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből. Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 
Közérdekű A nap képe: így figyelt ma Magyar Péterre Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:27
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt ma délelőtt meghallgatáson. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG