Hirdetés

Letartóztatták a Hableánnyal ütköző szállodahajó kapitányát

2019. június 01., 16:48

A Fővárosi Törvényszék egy hónapra elrendelte a szerdai dunai hajóbaleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány letartóztatását.

A bíróság megállapította azt is, hogy a gyanúsított - a végzés véglegessé válását követően - 15 millió forint óvadék letétele esetén Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerülhet, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett.

Szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Hidegháború jöhet a hazai IT-fronton

Hidegháború jöhet a hazai IT-fronton

Információink szerint kódolva volt a rendszerben, hogy a Microsoft Magyarország nem hosszabbít szerződést a T-Systems-szel, ez a nemzetközi gyakorlatnak teljesen megfelelő döntés volt. Míg egyik informátorunk úgy látja, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy hamarosan a 4iG lesz a tulajdonos, addig egy másik, informatikai fronton otthonosan mozgó forrásunk úgy gondolja, hogy egyértelműen emiatt született a döntés.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • március 4
    KSH: Külkereskedelmi mérleg
    március 5
    KSH: Kiskereskedelmi forgalom
    Szolgáltatóipari BMI
    Szolgáltatóipari BMI
    GDP
    Kiskereskedelmi forgalom
    ISM szolgáltatóipari index
    március 6
    Bézs könyv
    március 7
    KSH: Ipari termelés
    Deutsche Post (2018 Q4)
    GDP
    EKB kamatdöntés
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    március 8
    KSH: Fogyasztói árindex
    Államháztartási egyenleg
    Munkanélküliségi ráta

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?