Hirdetés

Örülhetnek a bringások – milliárdokból épít nekik utat a kormány

2016. augusztus 03., 14:36

Mintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztéséről döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Révész Máriusz, az NFM kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa hozzátette: a fejlesztések koordinálása érdekében külön kerékpáros főosztályt hoznak létre a tárcán belül, a várhatóan őszre megalakuló főosztály élére Berencsi Miklóst javasolták. 2007 és 2014 között egyébként majdnem ezer kilométernyi kerékpárút épült országszerte uniós forrásokból, ezt azonban nehezítette, hogy nem volt egységes irányító egység, a munka pedig szétfolyt a kormány, az önkormányzatok és a kivitelezők között.

Behálózzák az egész országot

A fejlesztések elsősorban turisztikai szempontból is fontos településeket kötnek majd össze, elsősorban a Balaton környékén számíthatunk majd nagyobb átalakításokra Révész Máriusz szerint. Fejlesztik a Budapest-Balaton, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárutakat és a Balatoni bringakört is. Befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszát, valamint fejlesztik az Eurovelo 6 útvonalát, így a Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszokat.

Hirdetés

Az utak fejlesztése mellett egy egységes turisztikai útirányjelző táblarendszer kialakítását is tervezik, ennek munkálatait már idén ősszel elkezdenék, hogy az illeszkedjen a Bejárható Magyarország program információs rendszeréhez is illeszkedjen. A fejlesztésekhez szükséges forrásokat uniós és hazai források biztosítják, a fejlesztések többsége már 2018-ra megvalósulhat.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Egy rejtett sztori: Csúcson van, amit mindenki ekéz

Egy rejtett sztori: Csúcson van, amit mindenki ekéz

Te is használod. A jegybankelnök, az alsóház, a felsőház, valamint az ország elnöke is ekézi, mégis emelkedik, mi az? Hát a Facebook részvénye. Elképesztő módon annak ellenére ért éves csúcspontra, hogy úgy nagyjából mindenki utálja.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • március 4
    KSH: Külkereskedelmi mérleg
    március 5
    KSH: Kiskereskedelmi forgalom
    Szolgáltatóipari BMI
    Szolgáltatóipari BMI
    GDP
    Kiskereskedelmi forgalom
    ISM szolgáltatóipari index
    március 6
    Bézs könyv
    március 7
    KSH: Ipari termelés
    Deutsche Post (2018 Q4)
    GDP
    EKB kamatdöntés
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    március 8
    KSH: Fogyasztói árindex
    Államháztartási egyenleg
    Munkanélküliségi ráta

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?