5p
Február 16-ig még látható a Szépművészeti Múzeum Rubens, Van Dyck és a flamand festészet aranykora című kiállítása. Dús idomú hölgyek, kerubok, élettel teli portrék. Ritkán látható ennyi remekmű egy térben!
Rubens: Krisztus siratása

A 120 művet bemutató tárlatra negyven nagy közgyűjteményből, többek között a Louvre-ból, az Ermitázsból, a Pradóból, valamint a washingtoni és a londoni National Galleryből érkeztek műtárgyak. A kiállítás legfőbb célkitűzése a saját és a kölcsönzött művek révén bemutatni Peter Paul Rubens művészetének kiemelkedő kvalitását és az egész korszakra gyakorolt meghatározó hatását - olvasható a múzeum honlapján.

A több mint 3 évig tartó felújítás után 2018 októberében újranyílt Szépművészeti Múzeum kiállítása mintegy 50 neves közgyűjtemény együttműködésével jött létre, biztosítási összértéke több, mint 100 milliárd forint. Ez a Szépművészeti Múzeum elmúlt években a nemzetközi művészeti világban kivívott helyének köszönhető, mely nem csak a közel 15 milliárd forint összköltségű felújítással, de például a külföldi aukciós vásárlásokkal is indokolható.

A kiállításon megtekinthető Anthonis van Dyck Mária angol hercegnőről készült műve, amely a Christie's 2018. december 6-i esti, Old Masters árverésén szerepelt. Értékét az aukciós ház 5 millió és 8 millió font közé becsülte. A licitet a budapesti Szépművészeti Múzeum nyerte, a művet a kormány támogatásával vásárolta meg. A kép jutalékkal együtt 5 858 750 fontért kelt el, azaz 2,1 milliárd forintért került a múzeumhoz. Ez a vásárlás az intézmény utóbbi száz évének legmagasabb értékű műtárgy beszerzése.

Miért Rubens?

Peter Paul Rubens (1577-1640) a kor sztárművésze volt. Neki tulajdonítjuk a 17. századi flamand festészet egységes arculatának megteremtését, sajátos egyéni stílusa komoly hatást gyakorolt az európai festészetre. Öt élő nyelven és latinul is beszélt, tagja volt kora haladó humanista körének. Emellett diplomataként is komoly sikereket könyvelhetett el. Politikai tevékenységének köszönhető az 1630-ban létrejött békeszerződés Anglia és a spanyol udvar között.

Paulus Pontius rézmetszete Rubens önarcképe után

Elismert művész, nagyravágyó polgár

Rézmetszet önarcképe is látható a kiállításon. Amikor felkérést kapott Angliából az uralkodó portréjának elkészítésére, megfestette a bemutatkozásnak szánt önarcképét. Tudatosan használta a portré eszközeit, a képnek saját márkahirdetésével járó üzenete volt. Festményét Paulus Pontiusnak adta, hogy készítsen róla rézmetszetet, amellyel aztán a barátait ajándékozta meg. A metszeten szerzői jogi kikötés is szerepelt: csak Paulus Pontius sokszorosíthatta.

Rubens tudatos üzletember volt. A kép különlegessége, hogy azon Rubens kalapot visel. Abban a korban uralkodó előtt lehetetlen volt kalapban megjelenni, ám ő ezt a képet küldte I. Károly angol királynak. Kapcsolatuk kezdetben nem volt zökkenőmentes, később azonban eredményes diplomáciai, hírszerzési tevékenységének, műveltségének, modorának és tehetségének elismeréséüI I. Károly lovaggá ütötte.

Rubens: Vénusz és Cupido

Rubens és a nők

Két házassága volt. Szeretett első felesége halála után annak unokahúgát vette el, mindkét házasságában boldog, példás családi életet élt. Összesen 8 gyereke született. Feleségei rendre feltűnnek képein.

Rubensről talán leggyakrabban a rubensi szépségideál jut eszünkbe. Érdekes tény, hogy a nőalakjainak megfestéséhez sokszor férfiakat mintázó ókori szobrokat vagy azokról készült rajzokat használt. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Rubens dús idomú alakjai nem mentesek a szexualitástól. Ez okozott is némi gondot 2018-ban, amikor egy két éves program keretében a flandriai régió idegenforgalmi hivatala népszerűsítette a neves flamand mestereket. Hirdetéseket adtak fel a Facebookon, amiket többek között Rubens képeivel illusztráltak, és amelyeket a közösségi portál szexuális tartalmúnak minősített és rendre eltávolított. A hivatal és a flandriai múzeumok nyílt levélben fordultak személyesen Mark Zuckerberghez, arra kérve, hogy gondolja át a döntést:

Mellek, fenekek és Peter Paul Rubens kerubjai mind illetlennek találtattak. Nem általunk, hanem önök által. Még ha titokban nevetünk is ezen, az önök kulturális cenzúrája eléggé megnehezíti az életünket

– írták a levélben.

Mennyit ér egy Rubens?

Erre a kérdésre természetesen nincs válasz, bár időről időre feltűnnek Rubens-képek a világ vezető árverési házainak aukcióin. Mint például a Sotheby’s Old Masters Drawings aukcióján 2019 januárjában, amin a sztártétel Rubens egy akt-tanulmánya volt. A rajz közel 200 évig volt a holland királyi gyűjtemény része, majd az uralkodói család úgy döntött, hogy megválik tőle.

A Sotheby's a művet 2,5-3,5 millió dollár közé becsülte, végül a jutalékokkal együtt 8,2 millió dollárért kelt el, így ez lett az eddigi legdrágábban elárverezett Rubens-rajz. A kép eladását egyébként számos kritika érte.  Mások mellett a holland múzeumok is nehezményezték, hogy a királyi család nem nekik kínálta fel először az értékes tanulmányt.

Rubens: Meztelen férfi emelt karral - tanulmány

Rubens hatása

Rubens korának kiemelkedő tehetségű művésze, megrendelői között a kereskedői réteg mellett az uralkodók és az egyház is megtalálható volt. Képeiből erő, lendület, életöröm sugárzik. Mesterien művelte a barokk korszakra jellemző színpadiasságot. Ez vallási témájú festményein is érezhető, de azokat a reneszánsz tökéletességre való törekvése helyett élettel töltötte meg.

Rubens munkásságában elsősorban a színek kifejezőerejét, az alakok dinamizmusát és vitalitását értékeli az utókor. Élete vége felé egyre több tájképet festett, utolsó műve, melyet művészi végrendeletének tekintett, a Steeni Park. Munkásságának hatása érezhető a rokokó, de a klasszicista festők művein is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Hihetetlen áron kelt el egy festmény a Sotheby’s árverésén
Kenessei András | 2024. március 10. 14:38
A világ két legnagyobb árverőháza közül a Sotheby’s (a másik a Christie’s) március 6-án tartotta az évad elejének egyik legfontosabb árverését, mint hangsúlyos évnyitót.
Kultúra Párhuzamok a Kádár-kori második nyilvánosság és a mai független média között - Klasszis podcast Haraszti Miklóssal és Danyi Gáborral
Szarvas György | 2024. január 20. 18:07
A napokban jelent meg Danyi Gábor Az írógép és az utazótáska című monográfiája a magyarországi szamizdat irodalom történetéről. Bár az 1980-as években, és annak főleg a második felében már gyakorlatilag nagyüzemi módszerekkel, gyakran állami nyomdákban, feketén folyt a hazai illegális  könyvek és folyóiratok nyomtatása, a szamizdatok kiadása és annak gyökerei az 1950-es évekre nyúlnak vissza. Ennek szerteágazó történetét, illetve a nagyon is sokszínű résztvevői kört idézi meg Danyi Gábor most megjelent munkájában. A Klasszis podcast adásában vele és a szamizdat Beszélő korabeli szerkesztőjével, Haraszti Miklóssal közösen azt kutattuk, miféle hasonlóságot lehet felfedezni a kádári és a mai Magyarország nyilvánosságában.
Kultúra A nap képe: újabb elképesztő tiltás a magyar könyvesboltokban
Kormos Olga | 2024. január 17. 10:03
Az Alexandra egyik könyvesboltjában olyan tájékoztató táblát tettek ki, amely már a fóliázáson is túlmutat. 
Kultúra Matrózpulcsi 500 dollárért - itt az új, nemzeti orosz divat
Elek Lenke | 2024. január 1. 18:15
Nem járja, hogy az oroszok a hanyatló Nyugat termékeiben parádézzanak. Ezen változtatna többek közt a Nina Donis divatház is - a cári és a nyugati kulturális panelek kevergetésével.
Kultúra Willy Wonka – a nagy csokiüzlet és filmbiznisz
Elek Lenke | 2023. december 17. 18:41
Mese és csokoládé – gyerekeknek biztos recept, de már évtizedek óta tudjuk, hogy nemcsak nekik. Mintha a XXI. században menekülnének a valóság elől a felnőttek, lásd a Harry Potter őrületet, meg a különféle fantasy-k és animációk sikerét.
Kultúra A legnagyobb karácsonyi sikerre Gyurcsány Ferenc is táncolt
Elek Lenke | 2023. december 16. 18:23
Mi a töretlen siker titka, és hányféle módon hoz pénzt máig is a karácsonyi romkomok koronázatlan királya?
Kultúra A botránymúzeum: miért áll a bál a világ egyik leghíresebb intézménye körül?
Kollár Dóra | 2023. december 10. 15:08
A British Museum jelentősége nem kérdéses, ám az intézmény így is problematikus több szempontból is.  
Kultúra A kölni nemcsak szagos víz, hanem színes árverés is
Kenessei András | 2023. november 19. 18:31
A november elején, Kölnben tartott árverésen Közép- és Kelet-Európa számos országából érkezett művek vártak a licitálókra. Megnéztük, hogyan szerepeltek a magyar művészek.
Kultúra Végetért Hollywood eddigi leghosszabb színészsztrájkja
Privátbankár.hu | 2023. november 9. 16:29
A hollywoodi színészcéh (SAG-AFTRA) szerdán előzetes megállapodásra jutott a film- és televízióstúdiókkal, és bejelentették, hogy csütörtökön délben véget ért Hollywood történetének mindeddig leghosszabb, 118 napig tartó színészsztrájkja.
Kultúra Komoly dilemma előtt Silvio Berlusconi örökösei
Kormos Olga | 2023. október 23. 17:52
A volt olasz miniszterelnök élete utolsó éveiben becslések szerint 20 millió eurót költött műalkotásokra. Gyakran televíziós aukciókon keresztül vásárolt álmatlan éjszakáin, ám ezek a művek nem feltétlenül képviseltek nagy értéket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG