2p
Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán, amin egyébként a világ többi részének legfontosabb díjat először nem a győztesnek adták át tévedésből.

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer a legjobb rövidfilmnek járó díjjal a 89. Oscar-gálán a Los Angeles-i Dolby Színházban 2017. február 26-án. Deák Kristóf és Udvardy Anna a Mindenki című filmjéért részesült az elismerésben. (MTI/AP/Jordan Strauss)
Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán.

A Mindenki című alkotás az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját.

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. "Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk" - fogalmazott.

Óriási baki a legfontosabb díjnál

A legjobb filmnek járó díjat a Holdfény című dráma kapta, azonban meglehetősen botrányos körülmények között: a legfontosabb kategóriában először tévedésből a Kaliforniai álom című filmet hirdették ki győztesnek. Faye Dunaway és Warren Beatty, az ötven éve bemutatott Bonnie és Clyde című klasszikus két főszereplője jelentette be a győztest. A színész azonban rossz borítékot kapott, azon az előző, a legjobb női főszereplő kategória nyertesének, Emma Stone-nak a neve és a Kaliforniai álom címe szerepelt. Faye Dunaway azonban magához ragadta a szót, és kihirdette győztesnek a népszerű musicalt. Mint hamar kiderült, tévedésből - írja tudósításában az MTI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Hihetetlen áron kelt el egy festmény a Sotheby’s árverésén
Kenessei András | 2024. március 10. 14:38
A világ két legnagyobb árverőháza közül a Sotheby’s (a másik a Christie’s) március 6-án tartotta az évad elejének egyik legfontosabb árverését, mint hangsúlyos évnyitót.
Kultúra Párhuzamok a Kádár-kori második nyilvánosság és a mai független média között - Klasszis podcast Haraszti Miklóssal és Danyi Gáborral
Szarvas György | 2024. január 20. 18:07
A napokban jelent meg Danyi Gábor Az írógép és az utazótáska című monográfiája a magyarországi szamizdat irodalom történetéről. Bár az 1980-as években, és annak főleg a második felében már gyakorlatilag nagyüzemi módszerekkel, gyakran állami nyomdákban, feketén folyt a hazai illegális  könyvek és folyóiratok nyomtatása, a szamizdatok kiadása és annak gyökerei az 1950-es évekre nyúlnak vissza. Ennek szerteágazó történetét, illetve a nagyon is sokszínű résztvevői kört idézi meg Danyi Gábor most megjelent munkájában. A Klasszis podcast adásában vele és a szamizdat Beszélő korabeli szerkesztőjével, Haraszti Miklóssal közösen azt kutattuk, miféle hasonlóságot lehet felfedezni a kádári és a mai Magyarország nyilvánosságában.
Kultúra A nap képe: újabb elképesztő tiltás a magyar könyvesboltokban
Kormos Olga | 2024. január 17. 10:03
Az Alexandra egyik könyvesboltjában olyan tájékoztató táblát tettek ki, amely már a fóliázáson is túlmutat. 
Kultúra Matrózpulcsi 500 dollárért - itt az új, nemzeti orosz divat
Elek Lenke | 2024. január 1. 18:15
Nem járja, hogy az oroszok a hanyatló Nyugat termékeiben parádézzanak. Ezen változtatna többek közt a Nina Donis divatház is - a cári és a nyugati kulturális panelek kevergetésével.
Kultúra Willy Wonka – a nagy csokiüzlet és filmbiznisz
Elek Lenke | 2023. december 17. 18:41
Mese és csokoládé – gyerekeknek biztos recept, de már évtizedek óta tudjuk, hogy nemcsak nekik. Mintha a XXI. században menekülnének a valóság elől a felnőttek, lásd a Harry Potter őrületet, meg a különféle fantasy-k és animációk sikerét.
Kultúra A legnagyobb karácsonyi sikerre Gyurcsány Ferenc is táncolt
Elek Lenke | 2023. december 16. 18:23
Mi a töretlen siker titka, és hányféle módon hoz pénzt máig is a karácsonyi romkomok koronázatlan királya?
Kultúra A botránymúzeum: miért áll a bál a világ egyik leghíresebb intézménye körül?
Kollár Dóra | 2023. december 10. 15:08
A British Museum jelentősége nem kérdéses, ám az intézmény így is problematikus több szempontból is.  
Kultúra A kölni nemcsak szagos víz, hanem színes árverés is
Kenessei András | 2023. november 19. 18:31
A november elején, Kölnben tartott árverésen Közép- és Kelet-Európa számos országából érkezett művek vártak a licitálókra. Megnéztük, hogyan szerepeltek a magyar művészek.
Kultúra Végetért Hollywood eddigi leghosszabb színészsztrájkja
Privátbankár.hu | 2023. november 9. 16:29
A hollywoodi színészcéh (SAG-AFTRA) szerdán előzetes megállapodásra jutott a film- és televízióstúdiókkal, és bejelentették, hogy csütörtökön délben véget ért Hollywood történetének mindeddig leghosszabb, 118 napig tartó színészsztrájkja.
Kultúra Komoly dilemma előtt Silvio Berlusconi örökösei
Kormos Olga | 2023. október 23. 17:52
A volt olasz miniszterelnök élete utolsó éveiben becslések szerint 20 millió eurót költött műalkotásokra. Gyakran televíziós aukciókon keresztül vásárolt álmatlan éjszakáin, ám ezek a művek nem feltétlenül képviseltek nagy értéket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG