2p
Egyelőre nem sok jót ígér a kínai gazdaság év eleji állapota, a Kínai Bézs Könyv készítői szerint nagyon messze jár az ázsiai ország attól, hogy teljesen talpra álljon.

A 3300 cég bevonásával történő, negyedévente elkészített felmérés szerint tíz éve nem voltak ilyen mélyen a legfontosabb mérőszámok. Mint írják, március közepéig folyamatos volt a süllyedés, a bevételek 26, míg a végső haszon 22 százalékkal csökkent átlagosan.

A még tavaly decemberben feltűnő vírus a hivatalos számok szerint összesen több mint 3200 ember életét követelte az országban. A kínai kormány jelentésében arról írt, hogy a vírus lecsengésével a legnagyobb gyárak 80-90 százalékában helyreállt a termelés, ám a gazdasági növekedés és a munkahelyek jelentős részét adó kisebb cégeknél ez az arány csupán 60 százalék – írja a CNBC.

Egyelőre nehezen javul a helyzet, a termelés még márciusban is csökkent, csakúgy, mint a ledolgozott munkaóráké, és még mindig kevés az újonnan betöltött álláshely, holott a munkaerőhiány egyre csak romlik – fogalmazott Shehzad Qazi, a Kínai Bézs Könyv készítői csapatának feje.

Csúnya bukás jöhet

A szakértők elég pesszimisták azzal kapcsolatban, hogy milyen negyedévet zárhat a kínai gazdaság GDP alakulásának tekintetében, a jelentés szerint „egyáltalán nem elképzelhetetlen”, hogy 10-11 százalék közti visszaesés is jöhet.

A kínai központi statisztikai hivatal januárra és februárra vonatkozó adatai minden fontos mérőszámban visszaeséseket jeleztek, így például a befektetetett eszközöknél és a kiskereskedelmi forgalom alakulásánál is érdemben esett a mutató. Ráadásul a hivatalos munkanélküliségi ráta is elérte a 6,2 százalékot, amelyhez hasonlót az elmúlt két évtizedben nem láttak Kínában.

Az elkészített Bézs Könyv szerint az ország minden régiójában csökkent a foglalkoztatottak száma, és jelenleg a kínai gazdaság előtt két út áll. Szerencsésebb esetben az ország szépen lassan magához tér, és a második negyedévre szolid növekedést vagy stagnálást produkál, de ha ez nem történik meg, akkor Pekingnek komolyabban is be kell majd avatkoznia.

(CNBC)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG