2p
191 tranzakcióban 346 millió euró összértékű tőkebefektetést hajtottak végre Magyarországon 2018-ban.


A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint 2018-ban 191 tranzakcióban 346 millió euró összértékű kockázati- és magántőke-befektetést hajtottak végre Magyarországon, 141 százalékkal többet az előző évinél - közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn.

A magyarországi kockázati tőkebefektetők által végrehajtott tőkebefektetések 23 százalékkal, míg az itteni cégek által fogadott tőke 141 százalékkal haladta meg a 2017-es értéket. A két szám közti jelentős eltérés alapján 2018-ban a külföldi kockázati tőkebefektetők aktivitása is nőtt.

Tavaly 337 millió euró értékben gyűjtöttek a magyarországi alapok friss forrást a jövőbeli befektetéseik finanszírozására, ami lényegesen meghaladja a már 2017-es évben is jelentős 236 millió eurós összeget. A forrás 76 százaléka a kelet-közép-európai régióból, 15 százalék az Egyesült Államokból, 3 százalék Franciaország és Benelux államokból származik, a fennmaradó 6 százalék eredete ismeretlen.

Tavaly a magyar befektetők által végrehajtott befektetések átlagos értéke 350 ezer euró volt, 37 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben. Az átlagos tranzakciós méret mind a magvető, mint a start-up fázisban csökkent 34, illetve 33 százalékkal. Az előző évhez hasonlóan a legtöbb tranzakció 2018-ban is a magvető vállalkozásoknál történt, a 189 bejelentett tranzakcióból 154 ebben a szakaszban történt. A magyarországi vállalkozásokba fektetett tőke átlagos értéke ennél magasabb, 1,8 millió euró volt, ami 31 százalékkal több, mint az előző évben - közölték.

A magyar befektetők által végrehajtott befektetések darabszámát tekintve több mint fele, összértékét tekintve közel kétharmada két szektorba, az informatika-kommunikáció-távközlés (ICT), illetve, illetve a fogyasztói termékek és szolgáltatások szektorába érkezett. Az átlag tranzakció értékét vizsgálva a vegyipar és az ICT került ki győztesként, előbbiben 622 ezer euró, utóbbiban 544 ezer euró volt az átlagos befektetett összeg.

A piaci statisztikák szerint is ez a két iparág bizonyult a legaktívabbnak, azonban a befektetések összértékét tekintve már 91 százalékban ehhez a két szektorhoz kötődtek az ügyletek, ami azt mutatja, hogy a külföldi befektetések szinte kizárólag ebben a két szektorban realizálódtak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG