2p
Az utóbbi napokban az ellenzéki sajtóban és a közösségi médiában is hangsúlyos helyet kapott a fenntarthatósági nemzeti konzultáció, amelyről kiderült, hogy ez nem a kormány kezdeményezése, hanem egy uniós kötelezettség volt.

Finoman szólva sem verte nagydobra a kormány az új Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia kapcsán indított konzultációt, az ugyanis az ITM gyakorlatilag senki által nem követett Klíma Politika nevű Facebook-oldalára került ki, emellett pedig a kormány oldalán szereplő hírek közé is berotálták, de semmiféle kiemelést nem kapott. Ha néhány elkötelezett környezetvédő nem szúrja ki, és hívja fel a sajtó és a közvélemény figyelmét, akkor vélhetőleg elsikkadt volna a dolog, így viszont nagyon sokan töltötték ki a kérdőívet.

Az ITM közleményében azt írta hétfőn délután, hogy több mint 200 ezren töltötték ki a konzultációt az interneten. Ez annak fényében kimagasló, hogy semmiféle hírverést nem kapott, sőt túlzás nélkül állítható, hogy a kormány igyekezett a szőnyeg alá söpörni a kérdést. Jellemző, hogy a megnövekedett érdeklődés hatására csak vasárnap volt az első hivatalos reakció, de abban csupán azt hangsúlyozták, hogy szó sincs nemzeti konzultációról.

A korábbi nemzeti konzultációkról ugyan rendre megjelentek győzelmi jelentések, amelyekben kimagasló számokat mutattak ki, ezeket viszont időnként az ellenzéki politikusok kétségbe vonták. Ráadásul a korábbi migrációról vagy családtámogatásokról szóló kérdőívek kitöltését óriási kommunikációs kampány kísérte, amelyek költségvetése 10 milliárdos nagyságrendű volt. Így a mostani eredményeket már csak ezért sem érdemes összevetni azokkal.

Az minden esetre látszik, hogy igenis sokak tartják fontos kérdésnek a környezetvédelmet, a fenntarthatóságot, így ezeket a szavazópolgárokat legalább egy ígérettel megpróbálta megnyugtatni a kormány. Az ITM közleménye ugyanis azt hangsúlyozta, hogy „Mindenkinek a véleménye számít, a beérkezett válaszokat a minisztérium kiértékeli, annak eredményeit nyilvánosságra fogjuk hozni. Ezt követően tárgyal majd a kérdésről a kormány. Magyarország kormánya - ahogyan eddig is - a magyar emberek véleményének figyelembevételével fogja meghozni döntését.”

Mi a magunk részéről ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy várjuk az eredményeket és az ezek alapján hozott lépéseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG