4p
A New York Times robbantotta a bombát arról, hogy az FBI vizsgálódik Donald Trump után 2017 májusa óta, miután úgy ítélték meg, hogy az elnök orosz érdekeket szolgál. A vizsgálatot az elnökkel többször is összeütközésbe kerülő James Comey, volt FBI-igazgató leváltása után indították el.
EPA/ERIC THAYER / POOL

A nyomozás a lap szerint két szálon indult: az elhárítás azt vizsgálta, hogy Donald Trump tudatosan dolgozott-e Moszkvának, vagy tudtán kívül került-e az oroszok befolyása alá. Az FBI által folytatott nyomozásnak pedig volt - a nyilvánosság számára régóta ismert - bűnügyi aspektusa, azt vizsgálták, hogy Comey menesztésével az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást.

Mueller vizsgálatával olvadt egybe

A lap állítása szerint a vizsgálat nagyon rövid idő alatt beolvadt a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság vizsgálataiba, amelyek azt firtatják, történt-e összejátszás a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok között. Erről a bizottság eddig nem hozott nyilvánosságra bizonyítékokat. A New York Times nem írt arról, hogy milyen következtetésekre juthattak az FBI nyomozásai.

A cikkre Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő azonnal reagált, abszurdnak nevezte a lap állításait. „James Comeyt azért menesztették, mert kegyvesztett pártkatona volt, akkori helyettesét, Andrew McCabe-et pedig, aki közismert hazudozó, az FBI rúgta ki” - hangsúlyozta.

Huckabee Sanders szerint egyébként „Barack Obama elnökkel ellentétben, aki hagyta, hogy Oroszország és más külföldi ellenfeleink erőszakoskodjanak Amerikával, Trump elnök kemény Oroszországgal.”

Trump ritka keményen mocskolódott

Nem sokkal később Trump üzenetek sorával reagált a Twitteren a The New York Times írására. Az elnök totális mocsoknak nevezte Comeyt, és felháborodott azon, hogy minden bizonyíték és ok nélkül vizsgálódtak utána az FBI „korrupt korábbi vezetői”.

Trump „piszkos zsarunak” nevezte az FBI előző vezetőjét, aki szerinte nem megfelelően irányította a hatóságot, s kirúgása nagy nap volt Amerika számára. Az elnök a Twitteren azt állítja, hogy Mueller és a „13 dühös demokrata”, akikből a különleges ügyész csapata áll, falaznak Comeynak, ahelyett, hogy a valódi összejátszást vizsgálnák „a hazug Hillary Clinton”, kampánya és a Demokrata Párt oldalán.

Trump arra is kitért, hogy sokkal keményebb volt Oroszországgal, mint George Bush, Barack Obama vagy Bill Clinton. „Sőt talán bármelyik elnöknél keményebb” – tette hozzá. Azt egyébként fontos kiemelni, hogy James Comey és Robert Mueller egyaránt republikánus pártiak.

Comey is reagált

Comey szombaton szintén a Twitteren tett közzé egy idézetet Franklin D. Roosevelt néhai amerikai elnöktől, amivel Trump megnevezése nélkül reagált az őt ért vádakra. „Azt kérem, hogy az alapján ítéljenek meg, hogy milyen ellenségeket szereztem” - írta a közösségi oldalon az FBI egykori vezetője.

Megdőlt egy negatív rekord

Mindeközben Donald Trumpnak hétfőn biztosan sikerül megdöntenie egy kétes rekordot Amerikában, ugyanis akkor a gyakorlatban is a jelenlegi lesz a leghosszabb kormányzati leállása. A helyzetet feloldhatta volna az, hogyha Trump elrendeli a nemzeti szükségállapotot, ám erről végül letett az ötlet felvetése után kirobbanó tiltakozásokat látva. Részletek a Privátbankár.hu korábbi cikkében. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG