Hirdetés
Hirdetés

A magyarok közel harmada túl van rajta: már most többen szavaztak, mint tíz éve

2019. május 26., 15:32

Ismét itt vannak a legfrissebb adatok arról, hogy áll a voksolási arány. Komoly rekord van születőben az elmúlt idők EP-választásait tekintve, hiszen már most többen nyilvánítottak véleményt, mint 2014-ben. Komolyabb rendbontások egyelőre nem történtek a szavazóhelyiségekben, és a 150 méteres kampánycsend megsértéséről sem érkezett bejelentés.

Az NVI közlése alapján délután három óráig az erre jogosultak 30,52 százaléka szavazott. Ez jelentős emelkedés a délután egyes adatokhoz képest is. Ha ez a tendencia megmarad, az sem kizárt, hogy a részvételi arány 17 órára már eléri a 2009-es választásokon mért teljes részvételt is.

Hirdetés


A városok és megyék részvételi arányát tekintve Budapest továbbra is kiemelkedően teljesít, a fővárosban az országosnál jelentősen többen mennek el szavazni. A megyéknél változás történt a délután egyes adatokhoz képest, akkor még Somogyban szavaztak a legkevesebben, most Hajdú-Biharban.


Milyen különleges események történtek?

Igazán komoly rendbontás az idei választások alkalmával eddig még nem történt, az NVI-nek azonban így is jelentettek néhány eseményt:

  • Karcagon a bizottság egyik választott tagja mozgóurnázás közben rosszul lett, őt hazaszállították és a sofőrje hívta a mentőket.
  • Pátyon egy választópolgár levette magáról a pulóverét, ami alatt az egyik párt kampánypólója vált láthatóvá. A pólót mindenkinek mutogatta a választóhelyiségben. A szavazólapot szétvágta és a maradékot borítékba tette.
  • Szegeden a szavazatszámláló bizottság egy tagja rosszul lett
  • Kökényen az egyik párt delegáltja kiakadt azon, hogy a szavazók a kiskorú gyerekeiket beviszik a szavazófülkébe – a bizottság döntése szerint azonban ez nem sértette a szavazás jogszerűségét
  • Tápiószőlősön a szavazatszámláló bizottság elnöke rosszul lett, munkáját póttag vette át
  • Salgótarjánban reggel fél 9-kor egy választó rosszul lett miután leadta a szavazatát, hozzá mentőt hívtak

A 9 órás eredményekről itt, a 11 órás eredményekről itt, a 13 órás eredményekről pedig itt írtunk részletesebben is a Privátbankár.hu-n. >>>

Cetelem MKB Cib További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Kiszámolták, mennyi pénz kell egy magyar családnak a szerény megélhetéshez

Kiszámolták, mennyi pénz kell egy magyar családnak a szerény megélhetéshez

Miután a Központi Statisztikai Hivatal már évek óta nem közöl létminimumra vonatkozó adatokat, a Policy Agenda idén is folytatta ennek az értéknek a kiszámítását. Ebből kiderült, egy négyfős családnak az alapvető szükségletek beszerzésére havi 275 ezer forint kellett 2018-ban, egy egyfős háztartás 95 ezerrel, egy nyugdíjas legalább 85 ezer forinttal számolhatott.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön kiirtanád a magázást a magyar nyelvből?