2p
A közelgő Merkel-Orbán találkozó előtt a német sajtó úgy látja: határozottan a magyar miniszterelnök diktálja majd a feltételeket.
Sajtótájékoztató egy korábbi találkozó után. Fotó: Burger Barna

A Spiegel Online német hírportál a magyar és a német kormány kapcsolatának alakulásáról közölt írást. Keno Verseck A férfi, aki be akarja zárni Európa kapuit című írásában kiemelte, hogy Magyarországon tovább szigorítják a "kemény menekültpolitikát", amely része Orbán Viktor miniszterelnök "jobboldali nacionalista Európáról szóló víziójának", és a német kancellárral, Angela Merkellel tervezett találkozója előtt "ő diktálja a feltételeket".

A miniszterelnök törekvései révén "Budapest ellenpólus lett Brüsszellel, Berlinnel és Párizzsal szemben" - emelte ki a Spiegel Online szerzője, hozzátéve: Angela Merkel is felismerhette, hogy a magyar miniszterelnök megkerülhetetlen.

Mint írta, berlini hivatalos körök megerősítették, hogy Merkel július elején Berlinben találkozik Orbánnal. Ez három éve az első bilaterális megbeszélésük lenne, és "erős jelzés" is a német-magyar kapcsolatokat illetően. A vendéglátó német kancellár valószínűleg tudja, hogy  Orbán nem adja fel eddigi álláspontját, és legfeljebb taktikai engedményekre hajlandó, vendége pedig "világossá tette, hogy most már ő az, aki a feltételeket diktálja".

Egy alaposan meggyengült, válságban lévő Merkellel nem lesz nehéz dolga Orbánnak?

A napokban szivárgott ki a hír: Berlini meghívás landolt Orbán Viktornál, Merkel nyitott lenne egy kétoldalú találkozóra, aminek egyelőre még nincs meg a pontos időpontja. Pénteki rádióinterjújában Orbán Viktort megkérdezték arról, mit akarhat tőle a német kancellár, ezt azonban annyival zárta rövidre a magyar miniszterelnök: beszéljen erről először a meghívó fél.

Az biztosan Orbán malmára hajtja a vizet, hogy kedvenc témája, a migráció körül olyan komoly vita kerekedett a német belpolitikában, hogy már a kormánykoalíció is válságba került miatta. A német belügyminiszter, Horst Seehofer merőben másképp kezelné a kérdést, mint Merkel kancellár - márpedig Seehofer az egyik koalíciós párt, a CSU elnöke. "Ha a kancellári hivatalban nem elégedettek a belügyminiszter munkájával, akkor a koalíciónak kell véget vetni" - mondta Seehofer a napokban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG