Hirdetés
Hirdetés

A nap képe: könyvekkel tüntettek az MTA-ért

Valkai Nikoletta, 2019. február 12., 17:31

A demonstrálók élőláncot vontak az Akadémia épülete köré.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Széchenyi téri székházához az Akadémiai Dolgozók Fóruma hirdetett kedd kora délutánra demonstrációt, hogy az MTA tervezett átalakítása ellen tiltakoztak.

"Fogjunk össze a tudományért! A Magyar Tudományos Akadémia nemzeti értékünk" címmel meghirdetett tüntetés résztvevői az MTA épülete körül élőláncot alkotva álltak ki az MTA egysége, autonómiája, a kutatóintézetek függetlensége mellett. Az eseményen több százan vettek részt.

Hirdetés

A szervezők arra kérték az embereket, hogy hozzanak magukkal egy könyvet, amely megjelenítik számukra a magyar tudományt. A tüntetés résztvevői egy ponton a magasba tartották ezeket a köteteket. Volt aki a Bibliát vitte magával, másvalaki Kornai János Látleletével tiltakozott, de a könyvek között feltűnt több idegen nyelvű kötet, Seneca Nagylelkűség, Orwell 1984-e, I. N. Smeretle Az élet alapkérdései és Ferenczi Krisztina Szüret című műve is.

MTI/Koszticsák Szilárd
(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Amputált lábak és fékek

A MTI tudósítása szerint Szilágyi Adrienn, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa az eseményen a fiatal kutatókat képviselve a tudományos közösség egységének fontosságát hangsúlyozta. "Az Akadémiai Dolgozók Fórumának célja, hogy kiálljon az akadémia jelenlegi szervezeti felépítéséért, az egységes kutatóhálózatért, továbbá finanszírozási rendszerének fenntartásáért, szakmai és pénzügyi függetlenségének megőrzéséért, valamint az ehhez szükséges garanciák biztosításáért" - mondta.

Pléh Csaba akadémikus, pszichológus-nyelvész szerint az ITM úgy szeretné versenyre késztetni a tudományos élet szereplőit, hogy közben amputálná a lábukat. Mint fogalmazott, az ITM elképzelése, amely háttérbe szorítja, lenézni és becsmérli a tiszta tudományos kutatás világát, beláthatatlan következményekkel járna.

Kenesei István nyelvész professzor arra figyelmeztetett, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere nem lehet alapelve a tudományok művelésének, fékekkel nem lehet megjavítani a tudományt, pedig a kormány erre készül.

Szabadalom, EP-kampány, Gyurcsány Ferenc és Kóka János

A demostrációra reagálva kedd délután az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egy közleményt adott ki. Szerintük teljesítményalapú finanszírozásra van szükség az MTA-nál. Ezt azzal magyarázzák, hogy Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban és a szabadalmak számát tekintve is lemaradásban van.

Az ITM közleménye kitér arra is: az elmúlt években az akadémiai kutatóintézetek beadott szabadalmainak száma igen elenyésző, miközben évente 17 milliárd forintos támogatást kapnak az államtól. Az ITM-et a kormány arra hatalmazta fel, hogy tegye egységessé és hatékonnyá Magyarország teljes kutatás-fejlesztési rendszerét.

"Sajnálattal látjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ügye az európai parlamenti választási kampány terébe került, és sok szereplőnek a szakmai párbeszéd helyett a hangulatkeltés fontosabb. Azt különösen hiteltelennek tartjuk, hogy az éppen kampányoló ellenzéki pártok is beszálltak az MTA körüli hangulatkeltésbe, miközben az MTA-t egyedül a Gyurcsány-kormány akarta beszántani. Kóka János akkori gazdasági miniszter 2006-ban azt mondta, hogy >>az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni<<" - írta a tárca.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a Budapest Bank Online Prémium kölcsönének törlesztőrészlete 60 596 forint, a THM 7,90 százalék. A CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 62 130 forintos törlesztőrészlettel és 9,74 százalékos THM-mel érhetjük el. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Enyhíthet a vitatott nyelvtörvényen az új ukrán elnök

Enyhíthet a vitatott nyelvtörvényen az új ukrán elnök

Az ukrán az egyetlen államnyelv Ukrajnában, de a fejlesztéséről más elképzelései vannak Volodimir Zelenszkij csapatának, mint ami a parlament előtt lévő nyelvtörvény tervezetében áll. Zelenszkij kampányszóvivője szerint a módszereknek ösztönzőeknek kell lenniük, mert az hatékonyabb, mint a korbács. Az orosz miniszterelnök szerint javulhat az ukrán-orosz viszony.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Az Európai Parlament megszavazta az óraátállítás eltörlését. Ön szerint a téli vagy a nyári időszámítás maradjon érvényben Magyarországon 2021-től?