4p
Az osztrák kormányzó pártok kétségbeesetten próbálnak levegőhöz jutni az előretörő populisták mellett. A menekültügyben ezért elfordulnak Merkel kurzusától és már nem érdekli őket az EU-jog sem. Forrnak az indulatok az olasz és a magyar határrégióban is. Elszabadult a brit démon: az osztrák kancellár csökkenteni akarja az unióból érkezett munkavállalók gyerekpótlékát – a listát a magyarok vezetik.
Orbán Viktor és Werner Faymenn 2010-ben. Akkor még szó sem volt menekültválságról. MTI Fotó: Kovács Tamás

Ausztria múlt szerdán arról határozott, hogy az ország déli határán legfeljebb naponta nyolcvanan adhatnak be menedékkérelmet, azokkal együtt pedig, akik egy szomszédos országban óhajtanak menekültstátust kérni, összesen naponta 3200 migráns léphet be az országba. Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter szombaton éles hangon utasította vissza az EU Bizottság görög nemzetiségű, migrációs politikáért felelős biztosának a kritikáját.

Avramopulosz ugyanis levélben figyelmeztette Ausztriát, hogy a beléptetési kvóta sérti az uniós jogot. Az osztrákok döntése nincs összhangban az uniós joggal - jelentette ki, majd hozzátette: Ausztria is köteles korlátozás nélkül elfogadni a menedékkérelmeket. Nos, az osztrák kisember pedig egészen másképp gondolja. Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek 93 százaléka nem ért egyet az unió menekültpolitikájával, 77 százalék szerint pedig Ausztria elért teljesítőképességének határaihoz.

A magyar miniszterelnök az Európai Csúcs után a józan ész diadalaként értékelte az osztrák kormány döntését a belépő menedékkérők létszámának korlátozására. Orbán úgy vélte, hogy amit Ausztria és a nyugat-balkáni útvonal mentén elhelyezkedő országok tesznek, az valójában a magyar megoldás: „Kerítést építenek - még ha más elnevezést is találnak erre -, megállítanak és visszafordítanak”.

Ausztria drámai jobbra tolódása

Ausztriában áprilisban elnökválasztás lesz, és úgy néz ki, hogy a két hagyományos nagy párt jelöltjeinek nem sok esélye van. A kormánykoalícióban olyan nagy a félelem a populisták előretörésétől, hogy nem számít az EU-jog és már az sem, hogy a tízszer nagyobb Németországgal megromlanak a kapcsolatok. Csupán egyvalami számít: levegőhöz juttatni a fulladozó centrista pártokat és megőrizni az egyéni párt-pozíciót minden áron.

A szigorú menekültpolitikát képviselő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) rekordméretű támogatottsággal bír, magasabbal, mint amikor Jörg Haider vezette a pártot. Míg az FPÖ 32, addig a kormánykoalíció két pártja 22-24 százalékon áll a legfrissebb felmérések szerint.

Az osztrák centrista nagykoalíció most kimondatlanul a bevándorlás-ellenes FPÖ párt pozícióját próbálja elfoglalni. Az FPÖ ugyanis már múlt nyáron követelte magyar mintára a határok lezárását 

Forrnak az indulatok az osztrák és magyar határ mentén is

Faymann szociáldemokrata kancellár és a mérsékelt konzervatívokat képviselő belügyminisztere egyes kérdésekben már jobbról előzik a populistákat. Erre példa, hogy a bécsi kormányzat a geopolitikailag és gazdaságilag kulcsfontosságú Brenner-hágót Olaszország felé kerítéssel akarja lezárni és több száz katonával valamint rendőrrel védetni. Ez a lépés még a jobboldali populistáknak is túlzásnak tűnik, mert szerintük „ez a lépés elszakítaná Dél-Tirolt az osztrák hazától”.

Káncz Csaba

A közvélemény-kutatásokat vezető FPŐ kemény tűz alatt tartja a kormányzatot sorozatos követeléseivel. Gernot Darmann, a párt biztonságpolitikai szóvivője múlt héten kijelentette, hogy „a menekült-kvóta felső határát nullában kell meghatározni”. A belügyminiszter azonnal ugrott a követelésre és pár óra múlva kijelentette, hogy „az elkövetkezőkben tovább fogjuk csökkenteni a napi felső határt”.

Forrnak az indulatok a magyar határral szomszédos Burgenland-ban is, ahol Hans Niessl szociáldemokrata tartományi vezető együtt kormányoz a populista jobboldallal.

Niessl egy héttel ezelőtt a növekvő helyi munkanélküliség miatt a Keletről jövő munkavállalók kiszorítását célzó „szükségrendelet” mellett kardoskodott. A kormánykoalíció végül csak nagy nehézségek árán tudta visszavonatni ezt az indítványt.

A feszültség azonban a rendszerben maradt. Az osztrák kancellár máris készen áll, hogy tárgyaljon az unióból érkezett munkavállalók gyerekpótlékának csökkentéséről. Csak azt akarja kivárni, hogy a britek június 23-án a Brexitről voksoljanak a népszavazáson. A listát a magyarok vezetik, 7744 igénnyel, amire tavaly 72 millió eurót utaltak ki. Az FPÖ főtitkára a szigorításban megfelelő eszközt lát arra, hogy távol tartsák a szerencselovagokat és a megélhetési menekülteket.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG