4p
A brit kormány három magas rangú tagja szerint el kell halasztani Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, ha a jövő héten nem sikerül áttörést elérni a Brexit-folyamatban kialakult patthelyzet megoldásában.

Greg Clark érkezik egy kormányülésre a Downing Streeten. EPA/WILL OLIVER

David Gauke igazságügyi miniszter, Greg Clark, az üzleti ügyek minisztere és Amber Rudd munka- és nyugdíjügyi miniszter a Daily Mail című konzervatív bulvárlap szombati kiadásában megjelent közös levelében azt írta: ha a brit EU-tagság a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás elfogadása nélkül érne véget, az rövid és hosszú távon is súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak.

Veszélyben az Egyesült Királyság

A három miniszter szerint egy ilyen forgatókönyv az Egyesült Királyság puszta fennmaradását is veszélyeztetné, mivel az Észak-Írországban élő, a brit fennhatósággal egyébként megbékélő mérsékelt ír nacionalisták számára is egyre vonzóbbá válhat az ír sziget egyesítésének gondolata, és felerősödhetnek az erről szóló népszavazás kiírását követelő hangok.

Ilyen körülmények között nem kíván különösebb képzelőerőt annak feltételezése, hogy a skóciai szeparatista erők kísérletet tesznek Nagy-Britannia szétbomlasztására is - fogalmaznak a közös levél aláírói.

Ketyeg az óra

A három miniszter szerint ha a következő néhány napban nem sikerül áttörést elérni a Brexit-megállapodás elfogadásában, az ország előtt két lehetőség nyílik meg: vagy megállapodás nélkül kizuhan az Európai Unióból a Brexit március 29-i határnapján, vagy megpróbál megegyezéses módon egy későbbi időpontban kilépni az EU-ból.

Gauke, Clarke és Rudd szerint ha néhány napon belül nem születik megoldás, akkor már egyszerűen nem lesz elég idő arra, hogy március 29-éig el lehessen fogadtatni a Brexit-megállapodást és a kilépéshez szükséges többi törvényt.

Halasztanák a Brexitet

A miniszterek közös levele szerint a londoni parlamenten belül is egyértelműen arra hajlanak a képviselők, hogy ha a jövő héten nincs áttörés, akkor jobb lenne a kilépés elhalasztása, mint a megállapodás nélküli kizuhanás az EU-ból.

A három kabinettag szerint itt lenne az ideje, hogy a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának keményvonalas Brexit-tábora is felismerje: a parlament meg fogja akadályozni, hogy Nagy-Britannia katasztrofális módon, megállapodás nélkül lépjen ki a jövő hónap végén az unióból.

Az EU nem enged

Az EU-val novemberben aláírt kilépési egyezményt a londoni alsóház a múlt hónapban példátlan, 230 fős többséggel elutasította, elsősorban az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó készenléti mechanizmus (backstop) miatt. A keményvonalas tory Brexit-tábor ugyanis attól tart, hogy a backstop-záradék - ha alkalmazása szükségesé válik - az Egyesült Királyságot végleg vámuniós viszonyrendszerben tartaná az EU-val.

Theresa May miniszterelnök újabb tárgyalásokat kezdeményezett az EU-val a kilépési megállapodás módosításáról, az uniós vezetők azonban határozottan elzárkóznak a novemberben lezárt egyezmény újranyitásától.

Szembefordulnak a kormányfővel

A három miniszter szombati felhívása eddig példátlanul nyílt szembefordulás a kormányon belül Theresa May Brexit-stratégiájával. A brit miniszterelnök ugyanis minden nyilatkozatában rendre elveti a kilépés elhalasztásának gondolatát.

A Brexit elhalasztásának lehetőségére mindazonáltal más magas rangú kabinettagok is utalásokat tettek az utóbbi időszakban.

Jeremy Hunt külügyminiszter a BBC-nek kijelentette: ha a kilépési megállapodást csak a márciusi 29-i Brexit-határidő előtt néhány nappal sikerülne elfogadtatni az alsóházban, akkor szükség lehet a kilépés "bizonyos mértékű" elhalasztására, mivel további, kritikus jelentőségű tervezeteket is törvénybe kell még iktatni.

Andrea Leadsom, az alsóház vezetője - aki e minőségében a konzervatív frakció vezetőjéhez hasonlatos tisztségű, az alsóházi ügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag - nem sokkal korábban pedig szintén a BBC-nek azt mondta: ha Londonnak szüksége lenne "pár hét haladékra" a kilépési megállapodás parlamenti jóváhagyási procedúrájához, ezt az EU valószínűleg lehetővé tenné.

A magyar cégek nem félnek

Ami a hazai vonatkozásokat illeti, a magyar cégek többsége elkerülhetőnek tartja, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül hagyja el az EU-t, ezért egyelőre nem készült fel a rendezetlen kilépés következményeire. További részleteket itt olvashat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
Makro / Külgazdaság Valóban lassul az élelmiszerek drágulása, de mennyi ebben a kormány szerepe?
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 09:57
Az elmúlt hónapokban mért lassuló infláció sikerét Nagy Márton gazdasági miniszter rendre a kormány tevékenységének tudja be, miközben a szakértők szerint más a helyzet.
Makro / Külgazdaság Mégis kinek kéne kifizetnie a klímaváltozás okozta károkat?
Kollár Dóra | 2024. április 14. 17:37
Mostanra nem lehet az éghajlatváltozást figyelmen kívül hagyni, hiszen például a Csendes-óceán alacsonyan fekvő területein mindennapi valósággá vált – arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy a világ ingatlanjainak jelentős százalékát fenyegeti, akár ott is, ahol nem is gondolnánk rá.
Makro / Külgazdaság Német autóipari cégek ellenzik az uniós védővámokat Kínával szemben
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 12:15
A VDA szerint a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártanának.
Makro / Külgazdaság Évente harmadával nő a globális akkumulátorpiac
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 11:09
A kínai gyártók már Európára összpontosítanak, írja a Roland Berger tanácsadó cég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG