4p
Márciushoz képest valamivel csökkent, de még így is 40 százalékkal nőtt a termelés volumene egy év alatt.
MTI Fotó: Balázs Attila

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint áprilisában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 40,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületeké 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 3,8 százalékkal csökkent a márciusihoz mérten.

2019 áprilisában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése bővült: az épületeké 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal. Az épületeknél ipari, lakó- és irodaépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út- és vasútépítések eredményezték a növekedést.

Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 54,3, az egyéb építmények építésében 47,9, a speciális szaképítésben 23,4 százalékkal nőtt.

Kevesebb az új szerződés

A megkötött új szerződések volumene 4,4 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 19 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 19 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek körében a nagy értékű ipari beruházások mellett főleg oktatási és sportlétesítmények kivitelezésére kötöttek szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállományának volumene 6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 50,3 százalékkal nagyobb, az egyéb építményekre vonatkozóké 19,3 százalékkal kisebb volt, mint 2018. április végén.

Az év első négy hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva az építőipari termelés 45,8 százalékkal emelkedett.

Robosztus teljesítmény

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az adatokra reagálva közölte: az építőipar a tavalyi robosztus teljesítménye után kiugró lendülettel indítja az idei évet is, így 2019-ben is érdemben hozzájárul majd a növekedéshez és ebből következően a súlya is tovább nőhet a nemzetgazdasági ágazatok közt. Az eddigi dinamikus évkezdet alapján, figyelembe véve a pálya egész éves lefutását idén 30 százalékot meghaladó növekedésre számítanak az ágazatban.

Az elemző szerint az idén többek közt az újlakás átadási hullám fogja húzni az építőipart, legalább 25 ezer lakás átadására számít a szektor, emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban, ami szintén érdemi átadási hullámot fog eredményezni a következő 1-2 évben, számottevően növelve a jelenlegi 3.7 millió négyzetméteres állományt. Az építőipart a működőtőke beáramlás következtében a feldolgozóipari beruházások, szálloda fejlesztések, állami beruházások, valamint az uniós támogatással épülő beruházások is támogatják, kormányzati források szerint a következő években akár 25 ezer milliárd forint rendelés érkezhet az építőiparba.

Nincs elég munkaerő

A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll, de a lezajlott bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami egyelőre tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését. De jól látszik - jegyzi meg Suppan -, hogy ez a feszültség oldódik és egyre magasabb fokozatra képes kapcsolni az iparág, hónapról hónapra új csúcsokat beállítva, egyúttal érdemben növelve a termelékenységet.

Az építőiparban folytatódó béremelkedésre és fehéredésre számítanak a következő években a továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a hatékonyságnövelő beruházások felfutásával párhuzamosan, így tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő egy része fokozatosan visszaáramlik a hazai építőiparba és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát, amire igen nagy szükség van, figyelembe véve a következő évek várható fejlesztéseit mind a piaci, mind az állami szférában - véli az elemző.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG