4p
Rómában egyesül az EU két nagy válsága: az eurózóna gondjai és a migrációs krízis. Róma csalódottsága európai partnereiben felkeltette Trump figyelmét és ez egyben átrendezi a mediterrán erőviszonyokat. Az olasz-amerikai tengely biztonságpolitikai kisugárzása nemcsak Líbiára, hanem akár a Száhel övezetre is kiterjedhet, amelyet a franciák saját hátsó udvaruknak tartanak.
Donald Trump. (EPA/Chris Kleponis / POOL)

Az új olasz kormány folyamatosan erősíti az európai politikai megatrendet, amelyet a Brexit óta láthatunk: megrendült és jobbra csúszó politikai centrum, összecsukló hagyományos baloldal és lázadás az európai elitek ellen. Macron megválasztása Párizsban csupán kisebb kitérőnek bizonyult. Ma Rómában egyesül az EU két nagy válsága: az eurózóna gondjai és a migrációs krízis.

Líbia felé fordulnak

Mindezen feszültségek tetejébe a múlt héten született CDU-CSU paktum Róma félelmei szerint egy dominóhatást válthat ki és az olaszoknak Észak-Európából még több migránst kellene elszállásolni. Merkel saját pozícióját menteni igyekvő paktuma egyben összeomlasztotta azt a Berlin-Bécs-Róma tengelyt migránsügyben, amelyről pedig Salvini belügyminiszter még hetekkel ezelőtt is áradozva beszélt. Salvini ezért elfordul Európától, és kezét Líbia felé nyújtja ki.

Az észak-afrikai országnak kellene segíteni Rómának, hogy a migránsok el se induljanak Európa felé. Ennek fejében az olaszok hajlandóak még több pénzt folyósítani Líbiának és azért lobbizni, hogy a nemzetközi közösség feloldja a fegyverembargót az országnak. Múlt csütörtökön Salvini 49 millió eurót csoportosított át a migránsok elszállásának költségvetéséből a migránsok kiutasítására. Egyben ugyanazon a napon fogadta az ENSz által elismert tripoli kormány miniszterelnök-helyettesét, Ahmed Maitiket.

Stefano Bottoni magyar-olasz történész bejegyzése szerint az olaszok tavaly zárták le a líbiai útvonalat Marco Minniti belügyminiszter és a titkosszolgálatok vezérlete alatt, felszerelve a líbiai parti őrséget olasz hajókkal. Ez rengeteg pénzbe került, mert az olasz hatóságok minden líbiai törzsfőnökkel meg kellett, hogy állapodjanak, de legalább ideiglenesen hatott. A megoldás ugyanakkor korántsem optimális, hiszen kiszolgáltatottá teszi Rómát és közvetve a teljes EU-t a maffiáknak. Mindenesetre az észak-afrikából Olaszországba érkezők száma 75 százalékkal esett vissza egy éve alatt és ez áttörésnek számít.

Tengely Trumppal

Róma csalódottsága európai partnereiben felkeltette Trump figyelmét és egyben átrendezi a mediterrán erőviszonyokat. Pár hete a kanadai G7 csúcson az olasz miniszterelnök támogatta Trump bombasztikus javaslatát, hogy Oroszországot vegyék vissza a G7 csoportba. Ezzel a lépéssel az olaszok rontották az amerikai-francia közeledés esélyét és egyben megalapozták egy új, Washington-Róma tengely létrehozását.

Káncz Csaba

Nem véletlen, hogy a Trump-Putyin találkozót előkészítő John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó európai útján nem Párizsba, hanem Rómába látogatott, ahol fogadta őt a miniszterelnök, a védelmi miniszter és a belügyminiszter is. Az olasz miniszterelnök július 30-i látogatása a Fehér Házba csak tovább fogja erősíteni a kétoldalú kapcsolatokat. Párizs idegessége érthető, hiszen az olasz-amerikai tengely biztonságpolitikai kisugárzása nemcsak Líbiára, hanem akár a Száhel övezetre is kiterjedhet, amelyet a franciák saját hátsó udvaruknak tartanak.

Ennek kapcsán figyelemre méltó Steve Bannon, Trump volt stratégiai tanácsadójának hétvégi interjúja, aki szerint Európa a határok ügyében egy évvel jár Amerika előtt. Azt is örömmel látja, hogy a német kancellár végre megkapja a magáét, amiért a migránsokkal szembeni laza bánásmóddal sokat tett Németország és az EU tönkretételéért. Úgy gondolja, hogy a politikus már nem húzza sokáig jelenlegi posztján és szerinte Macron is hamarosan követni fogja őt a történelem szemétdombjára.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG