9p
Megtartották EP kampányzáró eseményeiket az ellenzéki pártok. Az MSZP beütné a szeget a NER koporsójába, a Jobbik megszüntetné a bérrabszolgaságot, az LMP megmentené a Földet, a Mi Hazánk egy harmadik tömb akar lenni, a Demokratikus Koalíció pedig azt szeretné, ha létrejönne az Európai Egyesült Államok.
Tóth Bertalan, Ujhelyi István és Jávor Benedek a kampányzárón. MTI/Koszticsák Szilárd

MSZP-Párbeszéd: bevernék a szeget a NER-koporsóba

Az európai parlamenti (EP-) választáson történő részvételre buzdított az MSZP-Párbeszéd szombaton Budapesten annak érdekében, hogy "beüssék a szeget a nemzeti együttműködés rendszerének koporsójába".

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezetője a Clark Ádám téren, a nulla kilométerkőnél tartott kampányzáró sajtótájékoztatón azt mondta, "a piros-zöld-szövetség" a szociális Európáért küzd, szorgalmazza a közös uniós minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék bevezetését, bérlakásprogramot, a szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak pedig ösztöndíjat sürget.

A szélsőjobb ellen

Hozzátette: az MSZP-Párbeszéd közösen küzd a szélsőjobboldal ellen. "Az osztrák alkancellár bukásával lehullt a lepel": kiderült, hogy a szélsőjobboldali populista politikusokat semmi más nem érdekli csak a hatalom és a pénz. Olyan rendszert akarnak Európában, mint amilyet Magyarországon Orbán Viktor kiépített - hangoztatta.

Elmondta, az MSZP-Párbeszéd politikusai csaknem ötszáz kampányrendezvényen vettek részt, és még szombaton is százötven helyszínre indulnak a nulla kilométerkőtől.

Fordulópont lehet

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint a mostani választás tétje az, hogy Európa merre fordul. Az a kérdés, hogy a szélsőjobboldali, populista, euroszkeptikus erők erősödnek meg, amelyek szét akarják szedni az európai együttműködést vagy azok az erők törnek előre, amelyek közösen akarnak fellépni az Európa előtt álló feladatok megoldására, például a klímavédelemben - mondta.

Kitért arra, hogy a csütörtökön kezdődött választás exit poll adatai szerint nem a konfliktusok keresői, az euroszkeptikusok törnek előre, hanem a baloldal és a zöldek. Ők fogják meghatározni Európa jövőjét, Európa arra fog mozdulni, amerre a baloldali-zöld szövetség vinni fogja - jelentette ki.

Füstbombákat gyújtottak

Közölte, Magyarország számára az a tét, hogy képes-e aktívan részt venni ebben a változásban vagy az ország teljesen Európa perifériájára, "párialétbe" szorul a miniszterelnökkel és a kormánypárttal együtt.

A sajtótájékoztatón elején az MSZP-Párbeszéd aktivistái egy Szavazz! feliratú, földig érő molinót feszítettek ki az Alagút egyik oldalára, az Alagút tetején piros, fehér és zöld színű füstbombákat indítottak be. A sajtótájékoztató végén a szocialista politikusok piros, a párbeszédesek pedig zöld füstbombákat hoztak működésbe.

Jobbik: ne legyen bérrabszolgaság

Soha ekkora tétje nem volt még az európai parlamenti választásnak. Vasárnap arról kell közösen dönteni, megengedjük-e a Fidesznek, hogy Magyarországot elszigetelje a nemzetközi térben, kivezesse az Európai Unióból és "bérrabszolgaságon alapuló diktatúrává züllessze" - hangoztatta a Jobbik EP-listavezetője, elnökhelyettese szombaton győri kampányzáróján.

Gyöngyösi Márton azt mondta, hogy a Jobbik alternatívát mutat Orbán Viktor miniszterelnök programjával szemben, mert hatékony fellépést kínál a migráció ellen és orvosolni szeretné az elvándorlás kérdéskörét is.

Fontosnak nevezte, hogy a magyar választók olyan programot válasszanak vasárnap, amely kiáll a magyar nemzeti érdekekért, nem az öncélú konfliktusokat keresi, hanem a megegyezést és a konstruktív párbeszéden épülő kompromisszumokat, amelyek a magyar nemzeti érdekeket nem tévesztik szem elől.

Határőrséget szeretnének

Közölte, a migrációtól valóban meg kell védeni az országot, ezért is támogatták a déli határzárat, de a Jobbik szerint nem a katonaság és a rendőrség feladata lenne a határ védelme, hanem a határőröké, ezért a határőrséget vissza kell állítani.

Hozzátette: miközben a Fidesz migrációellenes kampányt folytat, több mint 86 ezer migránst telepített be az országba Ukrajnából, Törökországból és Mongóliából. Közülük sokakat azért, hogy az itthonról elvándorolt munkaerőt olcsó munkaerővel pótolja, "leplezve a kormány rossz gazdaságpolitikáját".

Többen letelepedési kötvények alapján érkeztek Magyarországra, de egyesek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek - mondta, majd hozzáfűzte, hogy "tervszerű lakosságcsere zajlik".

Meg jobb fizetéseket

Gyöngyösi Márton kitért arra, hogy az elvándorlás megakadályozásának egyetlen módja szerintük a bérfelzárkóztatás. Hozzátette, hogy szükség van egy kohéziós biztosra és egy európai ügyészségre, mert az EU-s forrásoknak azt a célt kell szolgálniuk, hogy elinduljon egy bérfelzárkóztatás és egy "jóléti fordulat" itthon.

Az ellenzéki politikus kijelentette: tizenöt éve azért csatlakoztunk az EU-hoz, hogy Magyarországon a nyugati árak mellé nyugati bérek is társuljanak. Az a politika, amely jelenleg zajlik, elüldözi itthonról a magyar embereket - mondta.

LMP: veszélyben az emberiség

Az utolsó órában vagyunk, ha most nem tudunk érdemben cselekedni, az egész emberiség kerül veszélybe - jelentette ki pénteken az LMP kampányzáró megmozdulásán a párt európai parlamenti listavezetője.

"Ébresztő Magyarország, ébresztő Európa!" - mondta egy megafonba Vágó Gábor a fővárosi Széll Kálmán téren tartott megmozduláson, majd több tucat, az LMP logójával díszített zöld kabátba öltözött párttag, aktivista és képviselő tartott a magasba egy-egy csörgő órát.

Demeter Márta és Vágó Gábor. Forrás: LMP/Facebook

A klímaváltozás nem kegyelmez senkinek, egyformán sújtja a baloldalit, a jobboldalit, a konzervatívot, a liberálist, a szegényt, a gazdagot - hangoztatta a politikus, aki szerint vissza kell térni a józan mértékletesség útjára, és nemcsak a túlfogyasztást, de "a profithajhász nagyvállalatokat" is meg kell állítani. Mint mondta, ennek egyetlen fóruma az Európai Parlament.

Az LMP EP-listájának második helyén szereplő Demeter Márta a vasárnapi választás tétjének nevezte azt is, hogy végre lesz-e valós képviselete a magyar érdekeknek az unióban, például szó esik-e a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásáról vagy a bérekről.

A társelnök szerint a magyar kormányok az elmúlt harminc évben kiszolgáltatták az embereket a külföldi tőkének, az uniós forrásokkal azonban nem a multikat, hanem a hazai kis- és közepes vállalkozásokat kell segíteni.

DK: egyesült Európát akarunk

Az Európai Egyesült Államok programjának megvan a többsége Európában - hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listavezetője az ellenzéki párt pénteki budapesti kampányzáró rendezvényén.

Dobrev Klára a Magyar Tudományos Akadémia épületénél úgy fogalmazott: Magyarország nem hagyja, hogy kivezessék az Európai Unióból és megtiporják a demokratikus jogait. A magyarok olyan Európában akarnak élni, ahol ők is európai polgároknak érezhetik magukat - tette hozzá. Leszögezte, ha kell, akár Orbán Viktor ellenében is létrehozzák az Európai Egyesült Államokat.

A legfontosabb programpontjaikat ismertetve azt mondta: ha bevezetik az európai minimálbért, akkor a Magyarországon dolgozók is a tisztességes megélhetéshez szükséges fizetést kapnak.

Az európai minimálnyugdíj megoldás arra, hogy ne lehessen méltatlanul alacsony járadékot adni azoknak, akik tisztességgel végigdolgoztak egy életet - hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy van olyan betegség, amelyre 2017 óta van gyógyszer, de 120 beteg közül az állam csak 38-nak fizeti ki a kezelését, amivel halálra ítél 82 gyereket. Erre a problémára is megoldás lenne az európai egészségügyi minimum bevezetése - közölte Dobrev Klára.

Úgy vélekedett, hogy változtatni kell az Orbán-kormány családpolitikáján is, amelyet úgy jellemzett, hogy "felülre adok, alulról elveszek". Be kell vezetni az európai családi pótlékot, amely minden gyermeknek járna - tette hozzá. A juttatásokat a multinacionális cégekre kivetett adóból finanszíroznák - közölte a listavezető.

Gyurcsány Ferenc pártelnök hangsúlyozta, hogy a kampány hivatalosan véget ért, de a küzdelem nem ér véget még vasárnap sem. Addig teszik a dolgukat, addig képviselik mindazt, amiben hisznek, amíg Magyarország nyugodt, európai, demokratikus, polgári ország nem lesz - szögezte le a politikus.

A DK-nak az a meggyőződése, hogy az európai embereknek és az őket képviselő politikusoknak kezet kell nyújtaniuk egymásnak - közölte. Azt mondta, hozzá közelebb állnak az európai demokraták, mint bármilyen "magyarkodó európai diktátor".

A kormányra utalva úgy fogalmazott: Széchenyi adott a sajátjából a nemzetnek, "ezek meg lopnak a nemzetéből önmaguknak".

Mi Hazánk: átlépnék a küszöböt

A Mi Hazánk számára vízválasztó lesz az európai parlamenti választás: ha most sikerül átlépni az 5 százalékos küszöböt, a pártnak esélye lesz arra, hogy 2022-re megkerülhetetlen politikai erővé váljon - jelentette ki Toroczkai László pártelnök pénteken Szegeden.

A szervezet kampányzárója előtt tartott sajtótájékoztatóján a politikus azt mondta, világossá vált, hogy Magyarországon csak két nagy politikai erő létezik: a Fidesz és az egyesült balliberális tömb.

A Mi Hazánk EP-listáját is vezető politikus kiemelte, kevesebb mint egy éve egy harmadik oldalt kezdtek el felépíteni, melyhez olyan történelmi pártok is csatlakoztak, mint a MIÉP és a Független Kisgazdapárt.
A pártelnök szerint az EP-választáson kiderül, van-e arra esély, hogy a magyarság felszámolja ezt a kétosztatú politikai rendszert.

Toroczkai László úgy fogalmazott, közvélemény-kutatási adatokkal nem foglalkozik. Az 5 százalékos küszöb átlépése politikatörténeti kuriózum lesz, hiszen nincs egy éve, hogy megalakult a Mi Hazánk Mozgalom - tette hozzá.

A politikus leszögezte, a Mi Hazánk a bevándorlásellenes erők oldalán áll. Mint mondta, ásotthalmi polgármesterként nem kell bizonygatnia, hogy megállítaná a migrációt Európa külső határainál.

Toroczkai László szerint az Európai Unió működését alapjaiban meg kell változtatni. Nem politikai értelemben kellene egységesíteni a közösséget, hanem gazdaságilag kellene eltüntetni a szakadékokat, és a béreket kiegyenlíteni azért, hogy megszűnjön a kivándorlás.

A Momentum és a többi párt részletes programjáról szóló cikkünket itt olvashatja: Mire szavazunk vasárnap? A jelöltekről pedig itt olvashat: Kire szavazunk vasárnap?

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG