3p
Nesze neked, Brexit: újabb szomorú emlékeztetőt kap a brit gazdaság.
Narendi Modi indiai, és Theresa May brit miniszterelnök. (EPA/SIMON DAWSON / POOL)

Londoni elemzők szerint a jórészt egykori gyarmatok alkotta, még 1931-ben alapított, Nemzetközösség (Commonwealth) ma kezdődő csúcstalálkozója az utolsó, amelyen Nagy-Britannia a közösség legnagyobb gazdaságaként vesz részt, a két év múlva következőn szinte bizonyosan India áll majd a csoport gazdasági ranglistájának élén.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) tanulmányában kimutatja, hogy a dollárban számolt brit hazai össztermék 2000-ben még több mint kétszer nagyobb volt, mint Kanadáé, a Commonwealth akkori második legnagyobb gazdaságáé. A gazdaság bruttó termelési értéke még 2010-ben is 42 százalékkal haladta meg Indiáét, amely addigra a Nemzetközösség második legnagyobb gazdaságává lépett elő.

A britek le fognak maradni

A ház a világ vezető gazdasági erőcentrumainak sorrendjéről 2017 végén összeállított távlati előrejelzésében (CEBR World Economic League Table, WELT) az idénre jósolta, hogy India megelőzi Nagy-Britanniát, és a világ ötödik legnagyobb gazdaságává válik.

A cég friss előrejelzése szerint ugyanakkor a font dollárhoz viszonyított váratlan erősödése miatt Nagy-Britannia még egy évig a Nemzetközösség legnagyobb gazdasága maradhat. Az indiai gazdaság növekedési üteme azonban meghaladja a 7 százalékot, a brit gazdaságé nem éri el a 2 százalékot, és bár sok függ a rúpia volatilis dollárárfolyamától, biztosnak tűnik, hogy a 2020-as Kuala Lumpur-i Commonwealth-csúcson már Indiáé lesz az országcsoport legnagyobb gazdasága.

A krikett az átrendeződés hírnöke?

A jelentés szerint 2032-re India hazai összterméke már a háromszorosa lesz Nagy-Britanniáénak, jóllehet a brit gazdaság még akkor is jó eséllyel a második helyen áll majd a nemzetközösségi ranglistán.

Némileg furcsa módon az elemzők nem csak a gazdasági tényekre alapozzák a véleményüket, hanem a Commonwealth „nemzeti sportjának” eredményeire is, és itt már óriási a fölény: számítási módszerektől függően 60-80 százaléka a sport bevételeinek már Indiáé, így kétség sem férhet hozzá, hogy a krikett világában átvette a domináns szerepet.

A CEBR szerint ugyanez a dominancia-átrendeződés várható a jövőbeni nemzetközösségi csúcstalálkozókon. A csoportot valamikor Brit Nemzetközösségnek hívták, és bár az valószínűtlen, hogy a szerveződés hivatalos elnevezése valaha is Indiai Nemzetközösség lesz, tényszerűen a közösség valószínűleg azzá válik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG