Hirdetés
Hirdetés

Erdogan és Putyin a legbékésebb vezetők között

Fellegi Tamás, 2018. november 13., 06:07

Az első világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepség után békefórum kezdődött Párizsban, mintegy ellentéteként az egykori rosszemlékű békekonferenciának. Mindenki részt vett, aki számít, kivéve Donald Trumpot.

Ha már összegyűlt a világ vezetőinek színe-java Párizsban, jó lehetőség adódott, hogy tartsanak egy olyan találkozót, ahol a világ kérdéseit együtt megtárgyalhatják. Az eseményt békefórumnak nevezték, és már vasárnap elkezdődött. A nyitóbeszédet Angela Merkel tartotta, és arra figyelmeztetett, hogy olyan nacionalista erők próbálnak előtörni, amelyek a világháborúkat is okozták.

Kakukktojás

Egyúttal utalt az eseményen egyedüliként részt nem vevő amerikai elnökre, aki túlzottan is az amerikai érdekekről és a bezárkózásról beszél, miközben országa volt lényegében a világbéke őre a második világháború óta, egyúttal a szabad, nyugati világ védelmezője a kommunizmussal szemben. Szó szerint ezt mondta: aggasztó, hogy van, aki az önérdeket helyezi előtérbe és nem veszi komolyan azokat a szoros kapcsolatokat, amelyek a 73 éve fennálló békét lehetővé tették.

Hirdetés

A ma felmerülő problémák legtöbbje nem oldható meg nemzeti szinten, csak együtt. Ezért kell hangot találniuk egymással az országoknak és vezetőiknek. Ha már 100 éve sem működött az elszigetelődés politikája, miért működne most, amikor a kereskedelemtől a kommunikációig minden sokkal inkább összeköti az országokat?

A múlt csapdái

Merkel után Emmanuel Macron beszélt: a francia elnök azt a reményét fejezte ki, hogy a fórum a többoldalú kapcsolatok építése által segít elkerülni a múlt csapdáit, és az, hogy a világ vezetői részt vesznek egy ilyen fórumon, demonstrálja a megbékélés erejét, pont száz évvel azután, hogy Európát a világtörténelem addigi legvéresebb háborúja szakította szét.

Az erős emberek is csatlakoztak

Ami különösen jól mutatott, hogy Merkel és Macron beszédét együtt hallgatták olyan politikusok, mint Vlagyimir Putyin, és Erdogan török elnök, ami arra utal, hogy sok konfliktus után ők is vágynak már a kiegyensúlyozottabb nemzetközi kapcsolatokra. Donald Trump távozott: az elnöki különgép kevéssel a fórum kezdete után emelkedett a levegőbe.

1,5 millió forint jól jönne? Találd meg a legjobb ajánlatot!

Előrébb tudsz lépni 1,5 millió forinttal? Találd meg a tucatnyi ajánlat közül a legjobb hitelt személyi kölcsön kalkulátorunk segítségével! Ha 60 hónapos futamidőre vennél fel 1,5 millió forintot és számít a törlesztőrészlet nagysága, ezek a legkedvezőbb ajánlatok a kalkulációk szerint: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönével 30 327 forintos havi törlesztőrészlet és 8,17 százalékos THM mellett vehetjük fel a kölcsönt. A Raiffeisen Bank személyi kölcsönét 30 379 forintos törlesztőrészlettel, 8,97 százalékos THM-mel igényelhetjük. 31 945 forint a Budapest Bank Online Prémium személyi kölcsönének törlesztőrészlete 10,50 százalékos THM mellett. Az Erste Most Extra személyi kölcsönt pedig 32 606 forintos törlesztőrészlettel és 12,05 százalékos THM-mel igényelhetjük. További ajánlatok érdekelnek, esetleg nagyobb hitelösszeg? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Megkongatták a vészharangokat Londonban - csúszhat a Brexit

Megkongatták a vészharangokat Londonban - csúszhat a Brexit

A brit kormány három magas rangú tagja szerint el kell halasztani Nagy-Britannia kilépését az EU-ból, ha a jövő héten nem sikerül áttörést elérni a Brexit-folyamatban kialakult patthelyzet megoldásában. A felhívás példátlanul nyílt szembefordulás a kormányon belül Theresa May Brexit-stratégiájával. A brit miniszterelnök ugyanis eddig elvetette a kilépés elhalasztásának gondolatát.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Brexitből?