3p
Nem múlik el nap elképesztő Trump-aranyköpések nélkül, bár most talán a riporter is kissé szerencsétlenül tette fel a kérdését. Az elnök mintha félreértette volna, és aszerint válaszolt, de ez a lehető legrosszabbra sikerült, Montenegró teljesen kiakadt. A NATO-ról pedig már senki nem tudja, mire jó, lassan a főtitkár is megszólalhatna.

Félreérthető kérdés, szerencsétlen válasz

Az elnököt a Fox News riportere interjúvolta, és a NATO kapcsán azt a kérdést tette fel neki, hogy miért küldje a fiát Montenegró védelmére, ha azt megtámadnák. Ezzel vélhetően azt akarta megkérdezni, hogy mi a véleménye a NATO alapszabályának 5-ös cikkelyéről, miszerint, ha egy tagállamot külső támadás ér, akkor az mindegyik elleni hadüzenetnek tekintendő, így köteles az egész szövetség a megtámadott ország segítségére sietni. Példaként pedig a legújabb NATO-tag, Montenegró szerepelt, ha azt érné támadás.

Úgy tűnik, az elnök teljesen félreértette a kérdést, és úgy értette, hogy Montenegró a támadó fél. Legalábbis ez következik válaszából: a montenegrói igen erős, sőt agresszív nép. Agresszívak, és gratulálok, máris a harmadik világháborúban vagyunk, mondta. A kérdés félreértésén túl azonban még egy súlyos tudásbeli hiányosság is látszik: ha egy NATO-tag támad meg egy külső országot, ahogy a kérdést az elnök tévesen értelmezte, akkor nem lép életbe a klauzula.

Betartja-e ezek után?

Mindenesetre rákérdezhetett volna Trump a riporterre, hogy is van a kérdés, tisztázzák, hogy átgondoltan tudjon válaszolni. Így viszont nagyon rosszul jött ki az ügy, és a NATO szavahihetőségén komoly csorbát ejtett, pláne, hogy az elnök már a korábbiakban is ostorozta tagtársait, panaszkodva arról, hogy amerikai pénzen védetik maguk. Sokan felteszik a kérdést, hogy ha tényleg támadás ér valakit, Trump Amerikája betartja-e az 5-ös klauzulát.

Eddig egyébként egyszer lépett életbe a klauzula: 2001 szeptemberében, amikor Amerikát érte támadás, és a többiek automatikusan melléálltak. Jóllehet nem ország volt végül is a támadó fél, hanem országokon átnyúló terrorszervezet, de az azt támogató és rejtegető ország, Afganisztán rendszerét végül is megdöntötték.

Montenegrói reakciók

A NATO-val kapcsolatos elbizonytalanítás mellett persze az esetben az volt a legkínosabb, hogy sikerült vele jól felidegesíteni ezúttal Montenegrót. Ilyen jellemzés akkor is kirívó sértés, ha egy alacsonyabb rangú politikus teszi egy országra, hát még, ha az amerikai elnök. Nem is kellett sokat várni a montenegrói válaszra. A BBC-nek Ranko Krivokapic nyilatkozott, aki 10 évig volt a montenegrói parlament házelnöke, és most az ellenzéki szociáldemokrata párt vezetője. Viszonylag finoman fejezte ki magát, amikor azt közölte, hogy a külpolitika nem erőssége az amerikai elnöknek.

Egy másik montenegrói politikus, Boris Raonic szerint eddig olyan amerikai elnökökhöz szokhattunk, akik a nyugati értékeket és a nyugat egységét támogatják. Ha nem is teszi ezt a mostani elnök, annyi fáradságot vehetne, hogy tanulmányozza azokat az országokat és ügyeket, melyekről nyilatkozik. Nyilvánvaló, hogy nem olvassa el a számára a külügy által készített anyagokat, ennek eredményei a mostanihoz hasonló ostoba állítások, amik azt is mutatják, hogy fogalma nincs az elnöknek, hogy országa eddig milyen szerepet töltött be, vagy ha igen, ezt egyáltalán nem méltányolja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG