3p
Két uniós szervezettől is komolyabb figyelmeztetés érkezett a kormány tervei miatt.

Az Európai Parlament által szerkesztőségünkhez eljuttatott közleményben az Állampolgári Jogi Bizottság hangsúlyozta, hogy a magyar kormány által a COVID-19 járvány kapcsán javasolt rendkívüli intézkedéseknek tiszteletben kell tartania az Unió alapértékeit.

A bizottság aggasztónak találja a a „veszélyhelyzet” kiterjesztését. Juan Fernando López Aguilar elnök szerint:

„Az Állampolgári Jogi Bizottság nevében aggodalmamat szeretném kifejezni azzal kapcsolatban, hogy a magyar Országgyűlés szavazni szándékozik a 'veszélyhelyzet' meghosszabbításáról és a büntető törvénykönyv megváltoztatásáról. Elismerjük, hogy a tagállamok felelőssége, hogy ebben a nehéz időszakban védelmükről gondoskodjanak, azonban az intézkedéseknek minden esetben biztosítaniuk kell az alapvető jogok, a jogállamiság és a demokratikus alapelvek érvényesülését."

A testület ezért felszólította az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, vajon a javaslatok összhangban állnak-e az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkével.

Levelet küldött az Európa Tanács

A koronavírus-járvány okozta különleges helyzetben hozott tagállami intézkedéseknek meg kell felelniük mind az adott ország alkotmányának, mind pedig a nemzetközi normáknak, és tiszteletben kell tartaniuk a demokratikus alapelveket - hangsúlyozta az Európa Tanács főtitkára Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében kedden. Marija Pejcinovic Buric azt írta, nagy figyelmet fordít a rendkívüli helyzet magyarországi alakulására.

A főtitkár szerint egy pontosan meg nem határozott és ellenőrzések nélküli vészhelyzet nem garantálja a demokrácia alapelveinek tiszteletben tartását, és azt, hogy az alapvető emberi jogokat korlátozó sürgősségi intézkedések szigorúan arányosak legyenek a leküzdeni kívánt fenyegetéssel.

Arra emlékeztetett, hogy a nemzeti parlamentekben, a médiában és az internetes felületeken folytatott demokratikus vita, valamint a hivatalos információkhoz és dokumentumokhoz való hozzáférés biztosítása minden szabad és demokratikus rendszer alapvető eleme. Válsághelyzetben különösen fontos a társadalom hitének és bizalmának fenntartása - mondta.

Buric leszögezte: a koronavírus-járvány megfékezése iránti elkötelezettség jegyében hozott  tagállami intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk az Európa Tanács alapvető értékeit: a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat. Az Európa Tanács továbbra is készen áll arra, hogy segítse a tagállamok erre irányuló törekvésit, többek között azáltal, hogy minden szükséges ismeretet és segítséget rendelkezésükre bocsát.

„Arra szólítom fel a magyar hatóságokat, hogy ragadják meg ezt a lehetőséget” - fogalmazott Marija Pejcinovic Buric.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG