4p
A 2008-as válság komoly sebet hagyott a görög gazdaságban, sok munkavállaló inkább külföldre ment új lehetőségek reményében. Akik maradtak, újítaniuk kellett - a fiatal munkavállalók körében pedig egyre inkább érezhető a vállalkozói szellem megerősödése. Ugyan a görög startup szektor még mindig gyerekcipőben jár, a következő években jelentős állami támogatás érkezik, ami a remények szerint talpra állíthatja a gazdaságot.

Komoly segítséget jelenthetnek a görög gazdaság helyreállításában a startupok, az utóbbi években egyre több ötlet nyert teret, amelyek kellő támogatás mellett komolyan megváltoztathatják a gazdaság összetételét a következő években – írja a Reuters. Egy görög diák például a tengerparton kiszáradt tergerifűből kezdett gyártani telefontokokat, napszemüvegeket és ajándékdobozokat. A PHEE nevű startup négy éven belül már a határon túl is árusítani tervezi termékeit – ez pedig csak egy példája a görög lakosság szemléletváltásának, akik mindinkább az önálló vállalkozások indításában gondolkodnak.

A görög startupok a 2008-as pénzügyi világválság idején szaporodtak el. A gazdaság az óta sem állt a lábára, a munkanélküliség azóta is az egyik legmagasabb az Európai Unióban. A startupokról tehát még senki nem hallott egy évtizede, most azonban komoly lehetőséget kínálnak a gazdaság helyreállítására.

Javítani kell az üzleti környezetet

Bár az országnak nincs hivatalos oldala, ahol a startupok regisztrálhatnak, az elérhető adatbázisok alapján azonban olyan 600 és 1100 között lehet a számuk. Az Európai Beruházási Alap az elképzelések szerint több mint 400 millió eurót szeretne fektetni startupokba és más kisebb cégekbe a következő öt év során.

Erzsike néni egy startupnál adminisztrátor - mennyire vált be a nyugdíjasok dolgoztatása? További részletek >>>

Jelenleg a turizmus és a hajós szállítmányozás a legerősebb gazdasági hajtóerő a görög gazdaságban, de az induló magánvállalkozások felvirágzása lényegesen átalakíthatja ezt az összetételt. A válság alatt több ezer cég ment tönkre, az munkanélküliségi ráta pedig csaknem 28 százalékra emelkedett. 2008 és 2013 között csaknem 223 ezer fiatal munkavállaló hagyta el az országot, hogy máshol vállalhasson munkát. Azok, akik az országban maradtak, újra kellett gondolniuk a stratégiájukat a túlélésért.

A Görög Nemzeti Bank szerint a startup szektor igencsak ígéretes gazdasági hajtóerő lehet a jövőben, noha a teljes ágazatértéke még alig éri el a 300 millió eurót.  Az üzleti környezet azonban korántsem kedvező a fiatal vállalkozóknak, a bürokrácia, a magas adók és a különböző korlátozások miatt több hónapba is telhet elindítani egy céget működőképes bankszámlával – míg ugyanez Angliában napok alatt kivitelezhető.

Befektet az állam

A kormány a tervek szerint könnyítené az adózási feltételeket a szektorban, ezzel is ösztönözve a vállalkozókat. A görög vezetés és az Európai Beruházási Alap együttműködésén keresztül most komoly pénzek érkeznek a szektorba, a 400 millió eurós forrás negyede magánbefektetőktől érkezik, a döntő része viszont állami támogatás lesz.  A források célja, hogy a görög vállalkozások az országon kívül is kamatoztathassák majd ötleteiket.

Jó példa erre a taxis szolgáltatást helyettesítő Beat applikáció, amelyet a német Daimler vásárolt fel nemrégiben – a céget azonban Londonban hozták létre az egyszerűbb ügyintézés és az alacsonyabb indulóköltségek miatt. A Workable nevű, munkaerő felvételt segítő mikrovállalkozást 2012-ben alapították Athénban, az óta már csaknem 200 embert foglalkoztat Londonban és Bostonban. Az évek során már 32 millió dollár értékben fektettek a cégbe olyan vállalatok, mint a Porsche, a Ryanair vagy a Marks & Spencer. A cég vezetője szerint nem feltétlenül meglepő az ilyen ütemű növekedés, mivel sikeres cégek gyakran pont a gazdasági recesszió idején születnek.

Sikeres vállalkozást szeretnél? Van 12 pont, amit most azonnal bevezethetsz

Néhány éve, amikor a startupok elkezdték meghódítani a világot, új módszertanokkal ismerkedett meg a világ. A „klasszikus” vállalkozók viszont szkeptikusan fogadták az úgynevezett lean módszertant, mondván, hogy ezt egy nagyvállalatnál nem lehet bevezetni. Amit elfelejtenek, hogy ezt nem a startupok, hanem a NASA találta ki, ahol mintegy 19 ezren dolgoznak. Hogyan működik? Mit tanulhatunk belőle? Ez a 12 trükk megmutatja, hogyan lehet sikeresebb a vállalkozásod.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG