2p
Irgalmatlan mennyiségű anyagot szórnak az utakra, viszont ezer háztartásban még nincs áram.
Hókotró és sószóró munkagép a XII. kerületi Béla király úton 2017. április 19-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelentése szerint már nincsenek járhatatlan utak a nagy havazást köszönhetően, három településen ugyanakkor, összesen ezer fogyasztási helyen még mindig nincs áram. A katasztrófavédelem sajtóügyeletese, Mukics Dániel elmondása szerint a Zalában Bakon 40, a Bács-Kiskun megyei Balotaszálláson 762, Harkakötönyben pedig 132 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás.

Balesetekben ugyanakkor így sincs hiány, Bakon megcsúszott teherautó döntött ki egy villanyoszlopot, a másik két településen pedig a hó miatt letört ágak rongálták meg a vezetéket. A szolgáltató azt ígérte, hogy hamarosan kijavítja a hibákat.

Szórnak ezerrel

A Világgazdaság cikke szerint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy biztonságossá tegye az utakat. Ennek érdekében a tavalyinál lényegesen több anyagot szórtak az utakra, a síkosságtól mintegy 166 ezer tonna só és 12 millió kalcium-klorid-oldat védte az autósokat. Ehhez képest egy évvel korábban, a 2016/17-es téli időszakban ezek aránya 115 ezer, illetve 9,9 millió liter volt. A munkák összköltsége akkor bruttó 10,4 milliárd forint volt.

A mostani téli szezonban 725 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjárművet tudnak hadrendbe állítani. Ezek mellett 214 rakodógép és 179 hómaróadapterrel is felszerelhető univerzális eszközhordozó lát el 24 órás szolgálatot, és a cégnek országosan több száz szerződéses alvállalkozója van. Az üzemeltetési és fenntartási feladatokra 81 milliárd forintot fordíthat a Magyar Közút.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG