Hirdetés
Hirdetés

Hiába nőnek a bérek, ha gyengül a forint

Fellegi Tamás, 2018. június 21., 16:33

Áprilisban igazán szépen nőttek a bérek, nem is lenne semmi gond a felzárkózással, ha közben a forint nem nyújtana gyászos teljesítményt. Abban bízhatunk, hogy a hazai valuta előbb-utóbb erőre kap, a béremelkedés pedig folytatódik az eddigi ütemben. Nézzük, hol tartunk most a felzárkózásban?

A legfrissebb adatok szerint az áprilisi bruttó átlagkereset 340 ezer forint volt, ha minden igaz, ez tartalmazza a közmunkát is, így anélkül az adat 350 ezer forint fölött lehet. A nettó kereset 235 ezer forint volt a családi kedvezmény figyelembe vételével, ha itt is eltekintünk a közmunka torzító hatásától, ez 240-245 ezer lehet.

Forintban szép

Forintban ez nagyon szép emelkedés, de ez a bérfelzárkózáshoz csak akkor elegendő, ha stagnál, avagy inkább emelkedik a forint. Most azonban épp esik, nem is akárhogy: valaha látott leggyengébb értéke közelében van. Ha a mostani, 325 forintos árfolyammal számolunk, akkor a nettó átlagkereset 745 euró, míg ha a korábban szokásos 310-zel számolunk, 780 euró adódna, ami már egész biztató, mivel 1000-1100 euró lenne az a szint, ahol véleményünk szerint mérséklődne az elvándorlás, mivel ekkor érnénk el a jellemző célországi nettó bérszint felét.

Hirdetés

Alulértékelt

Ráadásul korábban, a 310 forintos euró idején is így gondoltuk, hogy a forint mélyen alulértékelt, ezt alá is támasztják az adatok, miszerint átlagos árszínvonalunk csak az EU átlagának 60 százaléka. Nem állítjuk, hogy 100 százalékon kéne lennünk, hisz az a német szint, és ahhoz nem vagyunk elég termelékenyek, de mondjuk a 80 százalék körüli görög, olasz, szlovén szinten már állhatnánk, de 75-ön mindenképp, ami nagyjából 20-25 százalékkal erősebb forintot jelentene.

Ez az első hallásra szokatlan 250 körüli árfolyam lenne, de ne legyünk telhetetlenek, számoljunk 270-el, akkor még mindig lenne egy pici alulértékeltség, ami segíti a gazdaságot. Ebben az esetben a jelenlegi nettó átlagkereset már meghaladná a 900 eurót. Onnan már nem is kéne sok: még két év, amikor 10 százalékkal nőnek a bérek, és már a célnál is lennének.

Munkaerőhiány

Erre pedig égető szükség volna a munkaerőhiány miatt már most is, nem, hogy két év múlva. Ha viszont a 310 körüli árfolyam marad, akkor már négy év az időtartam (és ki tudja, hogy addig fenntartható-e az évi 10 százalékos bérnövekedés), ha pedig tartósan ilyen marad a forint, mint most, netán tovább gyengül, akkor már nem is számolható ki a céldátum.

Ha a vihar elvonul

Mindazonáltal bízhatunk abban, hogy a forintgyengélkedés átmeneti, mivel leginkább a piac által elvárt, és előbb-utóbb óhatatlanul bekövetkező monetáris szigorítással, azaz kamatszint emelkedéssel függ össze. Fundamentumaink egyébként kiválóak, fizetési mérlegünk vastagon többletes, így ha elmúlnak a viharok, feltehetően visszanyeri erejét a hazai valuta, és egy idő után talán erősebb is lehet, mint az elmúlt két évben, azaz akár kettessel is kezdődhet az árfolyam.

1,5 millió forint jól jönne? Találd meg a legjobb ajánlatot!

Előrébb tudsz lépni 1,5 millió forinttal? Találd meg a tucatnyi ajánlat közül a legjobb hitelt személyi kölcsön kalkulátorunk segítségével! Ha 60 hónapos futamidőre vennél fel 1,5 millió forintot és számít a törlesztőrészlet nagysága, ezek a legkedvezőbb ajánlatok a kalkulációk szerint: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönével 30 327 forintos havi törlesztőrészlet és 8,17 százalékos THM mellett vehetjük fel a kölcsönt. A Raiffeisen Bank személyi kölcsönét 30 379 forintos törlesztőrészlettel, 8,97 százalékos THM-mel igényelhetjük. 32 110 forint a Budapest Bank Online Prémium személyi kölcsönének törlesztőrészlete 10,50 százalékos THM mellett. Az Erste Most Extra személyi kölcsönt pedig 32 606 forintos törlesztőrészlettel és 12,05 százalékos THM-mel igényelhetjük. További ajánlatok érdekelnek, esetleg nagyobb hitelösszeg? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Idén is sokan mentek ki, ennyi magyar még nem dolgozott Ausztriában

Idén is sokan mentek ki, ennyi magyar még nem dolgozott Ausztriában

Megint rekordot döntött az Ausztriában dolgozó magyarok létszáma, és bár a román állampolgárok száma jobban bővült, ők még jóval kevesebben vannak. A lengyelek, a németek és a volt Jugoszlávia polgárai is jöttek rendesen, a menekültek közül is sokan kaptak állást, de az egész munkaerő-piac is bővülni tudott.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön tud félretenni a nyugdíjas éveire?