2p
Trump eddig 3,2 millió dollárnyi adományt gyűjtött össze a demokrata elkötelezettségéről híres Kalifornia államban, többet, mint a 2020-as elnökségért induló fő demokrata riválisai, Joe Biden és Bernie Sanders.
Fotó: MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais

Kalifornia polgárai eddig már jóval nagyobb összegű adománnyal támogatták a 2020-as elnökjelöltségért újra ringbe szálló Donald Trumpot, mint demokrata riválisait – írja a The Guardian. A jelenség azért is figyelemre méltó, mivel ez az az állam, amelyik eddig 50 alkalommal perelte be a Trump-adminisztrációt és függetlenségét is előszeretettel hangoztatja minden alkalommal.

Az újrázó republikánus elnökjelölt az év eleje óta 3,2 millió dollárnyi adományt kalapozott össze, és így olyanokat kőrözött le, mint a korábbi alelnök, Joe Biden, valamint Bernie Sanders és Elizabeth Warren demokrata szenátorok. A kampányfinanszírozási adatokat egy Kalifornia közéletére fókuszáló non-profit szervezet, a CalMatters hozta nyilvánosságra.

Érdekes adat, hogy az adományok nagy többsége, több mint 90 százaléka olyanoktól érkezett, akik kevesebb, mint 100 dollárral segítették Trump kampányát, persze az is igaz, hogy a nagy támogatók, Beverly Hillsben, Orange megyében és San Diego-ban egyenként jelentős összegekkel járultak hozzá a kampányhoz.

Trump jó szereplése a kis adományozók körében azért is feltűnő, mivel fő demokrata riválisa, Bernie Sanders Kaliforniában eddig mindössze 2,2 milliót tudott támogatóitól összekalapozni, és az adományoknak kevesebb, mint 90 százaléka érkezett olyanoktól, akik egyenként kevesebb, mint 100 dollárral segítették a jelölt indulását.

A demokraták ugyanakkor továbbra is szilárd bázissal rendelkeznek Kaliforniában, hiszen az összes demokrata jelölt együttvéve mintegy 26 millió dollárt gyűjtött össze adományokból, de Trump pozíció is erősek az államban, legalább is ezt mutatják a mostani számok.

A CalMatters által nyilvánosságra hozott számok után persze a hivatalos adatokra még várni kell, hiszen a jelöltek még csak július 15-án nyújtották be az adományokról készült beszámolókat a Szövetségi Választási Bizottsághoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG