3p
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. Októberhez viszonyítva viszont 0,3 százalékkal csökkentek az árak. Ezúttal is a szeszes italok, a dohányáruk és az élelmiszerek drágultak a legjobban.
MTI Fotó: Kollányi Péter

Az áremelkedés üteme nagyot fékezett az októberi 3,8 százalékról és a második félévben a legalacsonyabb lett a múlt havi adat.

Tavaly novemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 4,5 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 19,6, a liszté 10,1, a kenyéré 5,4 százalékkal magasabb, a cukoré 16,2 százalékkal alacsonyabb lett.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 4,6 százalékkal nőtt, ezen belül a dohányáruké 6,2 százalékkal. A háztartási energia 1,2 százalékkal drágult, ezen belül a palackos gáz 11,6, a tűzifa 8,3 százalékkal. A járműüzemanyagokért 7,2 százalékkal kellett többet fizetni.

Októberhez képest a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. Az élelmiszerek ára 0,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a liszt 3,3, a sajt 2,1, a kenyér 1,2, a sertéshús 0,9 százalékkal drágább, az étolaj 2,4, a csokoládé és kakaó 1,8, a cukor 1,3 százalékkal olcsóbb lett. A ruházkodási cikkek 1,1 százalékkal többe kerültek. A háztartási energia ára 0,1 százalékkal nőtt, ezen belül a palackos gázé 0,6, a tűzifáé 0,5 százalékkal. A szolgáltatásokért 0,3, a járműüzemanyagokért 4,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Mást vártak az elemzők

Igen jelentős, az előző hónaphoz mérten 0,7 százalékpontos mérséklődésről van szó, és annak ellenére, hogy a piac számított a jelentős csökkenésre, az adat az elemzői várakozásoknál alacsonyabb inflációt jelez - közölte az Virovácz Péter, az ING szenior elemzője.

Az elemző szerint az olajárak drasztikus esése november folyamán, illetve annak begyűrűzése a benzinkutakra egyértelműen kijelölte az infláció változásának irányát. 
Folytatódott az élelmiszerek átlag feletti drágulása, ahogyan a dohánytermékek 6 százalék feletti áremelkedése is felfelé húzta az átlagos árszínvonalat és továbbra is a 3 százalékos cél felett tartja az inflációt.

Mit mértünk mi?

Legfrissebb Árkosár-felmérésünk eredményei is hasonló eredménye is hasonló eredményt hozott: a tavalyinál 3,3 százalékkal kell többet fizetnie annak, aki a karácsonyi nagybevásárlást a hipermarketekben intézi. Novemberhez képest viszont valamivel lejjebb mentek az árak. Részletek >>>>

Virovácz úgy látja: az MNB számára ugyanakkor sokkal fontosabb a maginflációs mutató alakulása, amely még mindig nem éri el a 3 százalékot, sőt az elmúlt hónapok emelkedése megtörni látszik: novemberben éves alapon 2,6 százalékos volt a szezonálisan kiigazított maginfláció, vagyis ugyanakkora, mint az előző hónapban. Mindez azonban elfedi az olyan jelentős változásokat, amelyek az alapvető inflációs nyomás erősödésére utalnak. A szolgáltatások éves inflációja 1,9-ről 2,2 százalékra gyorsult, és ilyen mértékű áremelkedést 2015 elején mért utoljára a KSH ebben a kategóriában.

"Az kétségtelen, hogy a mai adatot vélhetően az MNB úgy értelmezi majd, mint ami egyértelműen alátámasztja a laza monetáris politika fenntartásának indokoltságát, de véleményünk szerint az inflációs nyomás felépülése 2019-ben lépéskényszerbe hozhatja a jegybankot. Előrejelzésünk szerint idén 3 százalék közelében, jövőre már 3,4 százalék lehet az átlagos éves infláció" - mondja az elemző.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG